Samuel L. Jacksonnak több mindent nézünk el, mint másoknak, de első blikkre tőle is kicsit durva, hogy a radiátorhoz láncoljon egy szőke lányt. Aztán kiderül, hogy A láncban egészen másról van szó.
Amikor egy film hősét Lazarusnak hívják, akkor már előre lehet tudni, hogy itt egy példameséről lesz szó, ahogy azt is, hogy a Biblia olyan alapmotívumai, mint a bűnbeesés, a megkísértés és a megbocsátás is alapvető szerepet fognak játszani. És valóban, Craig Brewer (A nevem Dolemite) munkája, A lánc (2006) az erényről, a vasszigorról, az új esélyről és egyéb magasztos fogalmakról szól. Meg a címbéli bazi vastag láncról.
Lazarus (Samuel L. Jackson) valamikor ünnepelt blues zenész volt, nem volt gazdag, de megvolt mindene. Aztán egy nap megtudta, hogy imádott felesége megcsalja, ráadásul a testvérével, és megtörik benne valami. Ettől kezdve a várostól és az emberektől távolt él egy kis kalyibában, nem érdekli senki és semmi. Egy napon azonban megjelenik az életében Rae (Christina Ricci) . Félmeztelenül, eszméletlenre verve talál az út szélén a lányra Lazarus. Az isten-félő, középkorú fekete férfi hamar rájön, hogy a magára hagyott lány nem más, mint a kisváros "lotyója", akit a helyi telefonkönyvben található szinte minden férfi kihasznált már. Lazarus hazaviszi és ápolja a lányt, akiről később az is kiderül, hogy anyja gyerekkorában eltaszította magától, gyermekként többször megerőszakolták. Lazarus sajátos módszerével megpróbálja rávenni a lányt, hogy változtasson az életén: egy vastag lánccal a radiátorhoz kötözi, és addig nem engedi szabadon, amíg Rae meg nem tanulja, hogy mindeddig rossz helyen kereste a valódi szeretetet.
Csakhogy a városban végül feltűnik a lány hiánya, annál is inkább, mert visszatér az egyetlen srác (Justin Timberlake), akinek az oldalán Rae boldog lehetett volna, de a fiú inkább elment katonának. Innentől kezdve a tény, hogy egy fekete férfi egy fehér lányt tart megláncolva, már nem veszi ki magát olyan jól, akármilyen nemesek is a szándékai. És A lánc a viszonylag egyszerű alaphelyzet és a meglehetősen súlyos erkölcsi mondanivaló mellett is jól működik. Pedig ez a kombináció kevésbé jó rendezőknél és kevésbé tehetséges színészekkel akár valami abszolút jó szándékú, de elfuserált prédikáció is születhetett volna arról, mit illik is mit nem. Craig Brewer nem ítélkezik, csak elmesél egy történetet, ami tényleg olyan – és ez volt az alkotó szándék is -, mint egy mélyen a szívből jövő blues dal az életről úgy általában, a sok jóról és rosszról, amit megtapasztalunk, és arról, ki tudja, kivel találkozunk legközelebb. Talán egy jó szándékú idegennel, aki ugyan odakötöz a radiátorhoz, de ezzel a lehető legnagyobb jót teszi veled!
