Nagyjából tudja az ember, mit várhat egy Steven Seagal-filmtől - a színész-harcművész és egyben Vlagyimir Putyin legjobb buddhista barátja ugyanis a 2002-es Félholt óta az úgy nevezett direct to video piacra készíti munkáit, viszont nem keveset. Egy bizonyos formula  - vagy kaptafa – alapján dolgozik, attól egy millimétert sem tér el, gyakorlatilag mindegyik azóta készült darab teljesen egyforma, még Seagal frizurája és ruhája is ugyanolyan. Olyan egyformák ezek a filmek, hogy néha azt hiszi az ember, hogy önmaguk paródiái, pedig mindössze annyiról van szó, hogy a lehető legkevesebb munkát, energiát és pénzt fektették beléjük. Valamiféle bűnös élvezet mégis van a Seagal filmográfiában, különben hősünk mára már munkanélküli lenne, ha más nem, a legnagyobb klisék és hibák kimutatása, és pontosan ezt tesszük a 2004-es A megmentővel.

Kezdjük a címmel. Minden Seagal filmhez jár egy tökéletesen semmitmondó és gyakran értelmetlen, viszont férfiasan tömör cím, ami azért annyit mégis elárul a kíváncsiskodónak, hogy valamiféle B- vagy C-kategóriás akciófilmről van szó. Ilyen a Támadóerő (2006), a Könyörtelen csapás (2008), a Gyilkosságba hajszolva (2009) – vagy a kedvencünk, az egyébként félrefordított Az Igazság mecénása (2006), és ezt most simán kipipálhatjuk. Kell egy minimál történet is, amely során Steven megmenthet valakit - ezt A megmentő (2004) már a címével is vállalja, és nem baj, ha hatalmas lyukak tátongnak a sztori szövetén, de miről is van szó. Adott egy egykori vietnámi hős és CSA-ügynök, aki keveset beszél, hogy ne kelljen a színésznek sok szöveget tanulnia, és aki visszavonultan él Alaszkában, és vadállatokat ment, mert Seagal környezetvédő, és ezt minden filmjében bizonygatnia kell. A férfi magányos, de mégsem, mert van egy levelezőtársa, egy lengyel árvaházban élő, angolul mégis remekül beszélő kislány (Ida Nowakowska), és nincs semmi nyugtalanító abban, hogy egy ennyi idős pasi egy tizenéves lány bizalmasa akar lenni, és mindenfélére tanítja.

Csakhogy egy nap titokzatos idegenek jelennek meg a nevelőintézetben, magukkal viszik a fiatal lányokat, köztük Steven kis barátját is, ezért hősünk, akit amúgy volt bajtársai ki akarnak nyírni, Lengyelországba utazik, mert Kelet-Európában sokkal olcsóbb forgatni, ezt mindenki tudja. Itt egy közepesen csinos lengyel rendőrnő (Agnieszka Wagner) segítségével leszámol a nemzetközi emberkereskedelmi hálózattal. Csak úgy, mert ő Steven Seagal. Aki akcióhős, és íme, a következő pont: ez egy olyan akciófilm, amiben alig van akció és alig van Steven Seagal. Sokszor még lassítani sem kell ahhoz, hogy lássuk, mikor játszik dublőr a színész helyett, és ez bizony igen gyakori. Nem Seagal sétál az erdőben, hanem a dublőr, nem ő harcol akkor, amikor nem látszik az arca, hanem valaki más, de az is megesik, hogy tisztán látható az őt helyettesítő kaszkadőr arca, például amikor egy lövöldözés közben bukfencezik. Pedig nincs is sok akció.

Az akciójelenetek drágák és strapásak, még meg is sérülhet bennük valaki, így itt is szinte alig harcolnak. Steven pedig alig mozdul, mert ő a szikla, amin megtörik a hullám – vagy nagyon lusta és nehézkes, és nyilván nem véletlenül hord olyan fura kabátokat, mert jócskán el is hízott. Azt beszélik, hogy már régóta gyorsítva látjuk a mozdulatait, mert minek strapálja magát. Itt egyszer volt kollégáival akciózik, aztán lengyel bordélyban lövik szét a berendezést, hogy a legvégén előkerüljön a kard, lehetőleg egy japán katana, mert Steven arra is mindig emlékezteti a nézőket, hogy jártas a keleti harcművészetekben. És le is nyomja a gonoszt, aki olyan, mint egy gonosz paródiája: jelen esetben török, vagyis muszlim, mint a legtöbb filmes gonosz és Faisal a neve, viszont olyan nácisan szőke, mint a többi filmes gonosz, és még a színész, Matt Schulze is német.

És már így is többet írtunk, mint amilyen hosszú egy átlagos Seagal film forgatókönyve, de ha kihagytunk néhány klisét az általa használtak közül, bátran emlékeztessenek!