Tévés fellángolásom már unta a vetélkedőnek hívott tippműsorokat, ezért zsarátnokká zsugorodva egy nyugodtabb műfaj felé fordult, a talk-show nem túl izgalmas feladatkörére összpontosított, és kiszúrta ezt. Heti egy alkalmával, és különlegesen erőltetett elnevezésével elég exkluzívnak tűnt a jelenség, bár tudom, nem könnyű arról a műfajról írni, ahol két ember irányítottan beszélget egymással, gondoltam, megpróbálhatjuk!
A házigazda Krizsó Szilvia, hát innen a név! Azt nem tudom, szerencsés választás-e, de elég érdekes, hogy a nagyra méretezett színpadi elemek azt írják: KIRSHW. Ennyit az exkluzivitásról, gondoltam, de nem szontyolodtam nagyon el, izgatottan vártam a főszereplőt, aki Szilvia szerint polihisztor, mert legalább hat dologhoz ért, amiben az éneklés, a gokartozás és a főzés is szerepelnek. Például ez már kettővel több, mint amit én tudok, elfogadom. Megtudjuk, hogy a mai vendég tud élni, jó estét kívánok, és még sok mindent is. Kicsit nem világos, hogy még több mindent tud az ember, vagy Szilvia kíván még többet a jó esténél, de ehhez lazán kapcsolódva a műsorvezető elmond egy szerinte viccet, aminek a poénja az, hogy „mindenhez is”.
Remélem a vendég izgalmasabb lesz, és valóban, Szabó Győző az, akit nem nagyon ismerek, és ezért nem is szeretek annyira, de legalább drusza, és nyitott lélek vagyok. Valahogy nem dolgozik bennem az a színész szakemberként, akit jobban ismerek a Blikkből, mint amúgy. De tudom, ez ismerethiánnyal súlyosbított korlátoltság, ezért kell a megfelelően nyitott lélek.
A színész nem mindig beszél érthetően, de sok visszatekerés után meg lehet szokni. Mindenhez ért, és még szerény is, ez itt a kérdés! Egyik sem, mint később kiderül. A műsor első felében a tematika laza, és kedélyes, megismerjük Győző életfaló habitusát és az evvel járó vonzatokat, főleg a humorosabbnak gondoltakat. Először a főhős szerénytelenségét ismerjük meg, amit Győző szerénységgel ad elő, de a négy legnézettebb magyar film főszereplőjétől ez adekvát felfogás, elfogadom. A bohém élet szereti magát, és őt is szeretik, nincs itt semmi baj. Szilvia nem sokat zavarja az előadást, hacsak a köhögős röhögcsélést nem tekintjük annak, de jól kérdezni valóban sokkal nehezebb.
Az „egyébként” szó kétszeri használata egy rövidebb mondatban azonban mindenképpen figyelemreméltó. Krizsó kisasszony tehát érdeklődési technikákban nem erős, ezért tea vagy kávé szerű villámkérdésekkel tudhatunk meg többet főhősünkről, aki szerencsére jobban menedzseli a műsorfolyamot, így eljutunk a show második, komolyabb fejezetéhez.
Szabó Győző színötös általános iskolai, és főleg vidéki életétől rögös út vezetett az elismert fővárosi színészéig, aminek állomásairól az érintett hihetően és nyíltan vall, kár, hogy a bulvársajtó előbb érte el őt, mint Szilvia.
A történet viszont most is mélyen emberi és tanulságos, amit a műsorvezető bólogatással igyekszik kifejezni, majd több kérdéssel is próbálkozik, de Győző rutinosan befejezi az önsors históriáját, egy kis családi élettel, majd picit több önbalzsamozással, amit megérdemel a szaggatott életút. Szilvi nem akarja melodrámába vinni a történetet, és nem is tudja, ezért inkább mosolyog, és kíváncsi rá, mi az, amit Győző a hat dolgon kívül még nem tud? Hát, sok minden.
Szabó Győző magánélete a műsor jelenénél összefonódott a munkájával, a szerény színész önmaga életéről játszik menyasszonyával egy színpadon, ami keveseknek adatik meg, viszont a családi szennyes legalább a gangon szárad, mindenki jól láthatja. A témánál maradva Szilvi műsorvezető Győző szövegtanulási képességét próbálja prezentálni egy beugratós, a fehérjék szerkezeti módosításáról szóló szöveggel, ami természetesen kudarcba fullad, ezért inkább a főhős elmondja a Hamletből azt az öt sort, amit én is tudok, így elfogadom ezt is. Viszont ez megint lehetőséget ad egy kis röhögcsélésre, ami jó átkötés a következő vicces filmes jelenethez, és Szabó Győző akrobatikus humorteremtő képességéhez. A művész elmondja, hogy kell ezt. Meg a színháztörténet leghosszabb haldoklását is. És milyen sokat és sokan nevettek!
A mai napig emlékezetes, és evvel eljutottunk a mai napig.
Ez időben Győző duettben énekel a színpadon, amit már Szilvia is nehezen hisz. De prezentálva lesz, és ez már sajnos a búcsú ideje. Győző Gubás Gabriellával énekel saját, és más nótákat. Az ’énekel” Győző esetében nehezen meghatározható. Illetve de. Kern András jutott eszembe, a művész hang híján félig beszél, vagy dünnyögve énekel, de mindenképpen aranyos.
Győző tehát aranyosan búcsúzik, és nem hagy bennem rossz szájízt, ahogy egyébként az egész műsor sem. Óh, használhattam volna kétszer is, na mindegy! A magam részéről – főleg a tudatlan részéről – elégedett voltam a műsor nyújtotta teljesítménnyel, a kritikák ellenére is. Szilviánál láttam már sokkal idegesítőbb műsorvezetőt (például a múlt héten), és Szabó Győzőt jobban megismertem, szimpatikusabb is lett, és nyilván ez volt a fő cél. Sokkal személyesebb és árnyaltabb képet tudott mutatni nekem, mint amit eddig ismertem, és – bár lehet, hogy a színészi én ennek nem örül – az emberi oldal került hozzám közelebb, ami megnyugtató.
