Korának legmenőbb filmje volt, és ha nem készítik el azokat a vérciki folytatásokat, meg is őrizhette volna ezt a státuszt, de a skótot játszó örökéletű francia srác eredeti története ma is igazi élvezet.
Egy bizonyos Gregory Widen nevű tök ismeretlen pasas egy jót utazott Skóciában, elmerengett egy vitrin előtt, amiben egy lovagi páncélt állítottak ki, és az jutott eszébe, mi lenne, ha ezek a fickók még mindig közöttünk lennének. Pár évre rá Widen az UCLA-n tanult forgatókönyvírást, és egyik házifeladatában fejtette ki ötletét a halhatatlan harcosokról, akiknek egymással kell leszámolniuk. A Shadow Clan névre keresztelt sztorit, amihez pár elemet még Ridley Scott egyik legjobb filmjéből, a jócskán alulértékelt az 1977-es A párbajhősből is elcsent, végül 200 000 dollárért adta el, és némi polírozás, átírás után ez lett a nyolcvanas évek egyik legmenőbb filmje, a Hegylakó.
Russell Mulcahy filmje Amerikában csúfos bukás lett, Európában azonban imádták - nyilván a szereposztás miatt. A skót főhős, Connor MacLeod szerepére ugyanis egy feltörekvő francia színészt, Christopher Lambertet szerződtették, spanyol, egész pontosan egyiptomi mentorát a leghíresebb skót, Sir Sean Connery játszotta, a vad kelet-európai barbárt pedig egy ismeretlen amerikai, bizonyos Clancy Brown, aki úgy tudott hörögni, mint senki más. Ők hárman évszázadokon át kergetik egymást, hogy a nagy leszámolás végül hol máshol, mint New Yorkban essen meg, de több korból is kaphatunk némi ízelítőt – és naná, hogy hősünk lekaszabol néhány önelégült nácit is, mert az mindig menő.
De ahogy írtuk, a Hegylakó önmagában is elképesztően menő volt, és összesűrítve benne volt minden, ami a nyolcvanas években jó volt vagy jónak hittek, mint a Queen zenéje, a sportcipővel hordott ballonkabát és a világot hamarosan meghódító videóklipek esztétikája. Utóbbit teljesen tudatosan használta a film. A kép, amiben az akváriumból a skót felföldre jutunk, forradalmian új volt, de mint mindig, a menőség itt is nehezen definiálható. Az viszont nyilván nem véletlen, hogy az Edinburgh-i Filmfesztiválon tavaly többször is teltházzal vetítették a film 4K felbontásban felújított kópiáját, és bárcsak ne készültek volna el az ok a rémes folytatások – nem véletlenül hajtogatta mindenki az első részben, hogy Csak egy maradhat!
És mint minden régi sikerfilmből, ebből is remake születik, hátha jó is lesz.
