Habár a sztárversenyzők (Halastyák Fanni, Gubik Petra, Judy, Kamarás Iván, Kiss Ernő Zsolt, Molnár Tibi, Oláh Ibolya, Schoblocher Barbara, Sipos Tamás, Tarján Zsófia, Valkusz Milán és Zdroba Patrik), majd a zsűri bevonulása kifejezetten vagányra sikerült, a játékosok egyesével való bemutatása iszonyúan izzadságszagú lett, mivel valakinek az a kiváló ötlete támadt, hogy rímbe szedje az előadó nevét és a produkciót ismertető rövidke szlogeneket – ami utoljára az Asterix és Obelixben nem volt kínos.

Ugyanez a cikiségfaktor ráadásul megismétlődött a műsor végén, amikor a látottakat összefoglalva egy-egy mondatban elmondták, ki mit adott elő, olyan erőltetett frappánsságokkal, mint hogy „csak néztünk, amikor Halastyák Fanni előadta Tóth Anditól a Nézteket”.

Mintha olyasvalaki próbálta volna meg eltalálni a modern szórakoztatás stílusát, aki utoljára a táncdalfesztiválok idején írt vicces átvezető szövegeket.

A nyitányt követő percek sem voltak kevésbé kellemetlenek, mivel a zsűri bemutatásakor a műsorvezető, Tilla és a zsűritagok (Papp Szabi, Tóth Andi, Lékai-Kiss Ramóna, Marics Peti és Kökény Attila) kissé egymásba feledkeztek. Egymás vicceskedő szívatása valóban jópofa volt – egy darabig. De mivel sem ők, sem a szerkesztők nem érezték, hol a(z időbeli) határ, mindez hamar belterjes magamutogatásba fordult, amelynek megtapasztalása közben a nézőnek olyan érzése támadt,

mintha az lett volna a lényeg, hogy ne mi, hanem ők szórakozzanak jól.

A műsor további visszásságai közé tartozott még Tilla viselkedése, aki gyakran pörögte túl a dolgokat, ami abban nyilvánult meg, hogy gyakran fojtotta bele a szót a zsűritagokba, és elég zavaró volt, amikor belebeszélt az értékelésekbe.

Ehhez képest a botrányos tyúklábmintás overál, amit viselt (vagy aminek a viselésére kényszerítették), illetve az, hogy az indokoltnál nagyjából tízszer többször használta a ’szuperszonik’ kifejezést (a ’szuper’ helyett), kifejezetten bocsánatos bűn. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a műsorvezetőnek volt pár olyan poénja is, ami betalált: a Kökény Attila ezüstszínű öltönyének címzett „a világ legelegánsabb szaloncukra” például elég nagyot ütött.

De az alapvetően apróságoknak számító kis bakik után térjünk rá a komolyabb hibákra. A Sztárban sztárnak ugyanis sajnos még a kilencedik évadra, a 2020-as évekre sem sikerült eljutnia odáig, hogy a szórakoztatást ne keverjék össze a rendkívül kínos tahóskodással. Konkrétan arra gondolunk, hogy ma már azért lehetne úgy is egyszerre szórakoztatónak és színvonalasnak szánt produktumot létrehozni, hogy ne menjünk le kutyába, és ne a férfiak nőnek öltözése, illetve a fehér arcbőr feketére maszkírozása legyen a humor csúcsa. A vasárnap esti adásban sajnos mindkettőre volt több példa is.

Ezúttal Kamarás Ivánnak és Zdroba Patriknak jutott az a csak elsőre hálás feladatnak tűnő poén, hogy nőnek kellett öltözniük, azaz női előadót kellett (volna) élethűen utánozniuk. Kettejük közül pedig sajnos csak Zdrobának sikerült úgy megoldania a dolgot, hogy az ne fulladjon kabaréba. Az amúgy pedig kifejezetten androgün megjelenésű Cher Believe című dalát előadó Kamarás öregasszonyos megjelenésével sokkal inkább Psota Irént idézte meg, de a produkció leginkább azért volt szégyenteljes, mert – a másik „nőimitátortól” eltérően – meg sem próbálta komolyan venni a feladatot.

Hogy a kép teljes legyen, mindennek a fordítottját is megkaptuk, azaz ezúttal is voltak férfinak öltözött női versenyzők. De ismét csak bebizonyosodott, hogy sokkal könnyebb megszabadulni a női(es)ségtől, mint nőies vonásokra szert tenni, és a korábbi évekhez, évadokhoz hasonlóan mind Gubik Petra, mind Oláh Ibolya kiválóan oldotta meg a feladatot, megjelenésben és hangban egyaránt (előbbi versenyző az AC/DC-s Brian Johnsont, utóbbi pedig Freddie-t hozta). Mindennek az üzenet értékét tekintve pedig ennek köszönhetően legalább annyi elmondható, hogy ha már a nőnek öltözést, azaz a nőnek öltöző férfiakat kinevettették, legalább a férfinak öltöző (azaz magukat férfinak érző) nőkbe nem rúgtak bele.

Ami pedig a műsor másik szégyenfoltját illeti, a ma már civilizált országokban tabunak számító blackface jelenségét a Sztárban sztár esetében az menti, hogy

legalább nem azért kerül rá sor, hogy ne kelljen fekete bőrű embereket felengedni a színpadra, „csupán” a kisebb kellemetlenségről, azaz a kulturális kisajátításról van szó

(amikor a többségi társadalom tagjaként viselkedésünkkel, öltözködésünkkel vagy egyéb módon úgy állítjuk be, mintha valamely etnikumhoz vagy kisebbséghez tartoznánk). Ezúttal az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sipos Tominak és a VALMAR nem a zsűriben ülő tagjának, Valkusz Milánnak jutott a hálátlan feladat, hogy feketére kellett feste(t)nie az arcát, hogy megjelenítse Dr. Albant, illetve Lil Nas X-et.

A műsor készítőinek pedig sikerült

a blackface magyar verzióját is kipipálniuk

azzal, hogy a nem cigány Tarján Zsófiát Bangó Margit cigány énekesnőnek maszkírozták – amúgy tökéletesen, szóval itt legalább nem volt komikus, ahogy a versenyző bőre ledobja a barna festéket. Egyébként mind Sipos, mind Valkusz, mind Tarján kiválóan oldotta meg a feladatot (a Sing Hallelujah, a Star Walkin’, illetve a Bubamara előadását), de ezzel együtt kellemetlen volt nézni ezt a nagyon káros kulturális jelenséget felidéző aktust.

Hogy mindezek ellenére a Sztárban sztár mégsem lett kellemetlen élmény, sőt, a legtöbbször élvezet volt figyelni, az egyedül az énekeseknek volt köszönhető. Vannak olyan nézők, akiknek az szerez örömet, ha a tehetségkutatók kezdeti szakaszán szerencsétlenkedő botfülűeken és hamisan éneklőkön röhöghetnek, akiket a szerkesztők nyilvánvalóan egyedül ennek az alantas vágynak a kielégítése miatt vágnak be az adásba – de ebben a műsorban szerencsére jellegéből adódóan garantálják, hogy ilyen nem lesz. Ahogy a címe is sugallja, itt sztárokat láthatunk, akik jó esetben valamilyen valós teljesítmény miatt érdemelték ki a címkét, sőt, ez a teljesítmény énekesi, szóval nem híres focistákat vagy séfeket kell hallgatnunk.

És amikor olyasvalakit figyelhetünk, akinek lenyűgözőnek tartjuk a teljesítményét, miközben megvalósít egy olyan feladatot, ami még neki is kihívás (hiszen a Sztárban sztárban nem az a feladat, hogy jól énekeljenek, hanem hogy hasonlóan énekeljenek a megidézett előadóhoz), azt a legtöbb esetben kifejezetten felemelő figyelni. A fentiekben már felsoroltunk több kiemelkedő produkciót; mellettük mindenképpen meg kell még említeni Schoblocher Barbarát, aki zseniálisan utánozta Kovács Katit, és úgy énekelte el a Ha legközelebb látlak című számot, mintha maga a legendás énekesnő állt volna a színpadon.

Annak ellenére, hogy Judy rekedtes hangja gyakran átütött Cserháti Zsuzsa Kicsi, gyere velem rózsát szedni című dalának előadásakor,

És végül, de nem utolsósorban Molnár Tibi (Trap kapitány) DESH-imitációja is tökéletesen sikerült (a Kukásautó című számot rappelte el, méghozzá úgy, hogy külső felvételekkel indítva kvázi életre keltette a videóklipet).

Azt, hogy milyen színvonalas volt szinte mindegyik előadás, az illusztrálta a legjobban, hogy a zsűri olyan sok versenyzőnek adott maximális pontszámot, hogy igazi tömegnyomor alakult ki az első helyeken. Sajnos a közönségszavazás ezt a későbbiekben alaposan felborította, mivel a nézők egyértelműen nem a teljesítményt pontozták, hanem szimpátiaszavazásba fordították a dolgot; így fordulhatott elő, hogy az adás végén nem az egyértelműen leggyengébben teljesítő Kamarás Iván esett ki, hanem a borostás Anastaciaként derekasan helytálló Zdroba Patrik.

De erre kedvenceink jobbnál jobb produkciója mellett a jövőben is bizton számíthatunk.