25 éves minden idők talán legcsavarosabb krimije, amit még ma sem értünk teljesen, és megváltoztatta a történetmesélés módját mindörökre.
Bryan Singer rendező abszolút kezdőnek számított, mindössze egy fillérekből készített, sehol sem reklámozott film állt mögötte, de neki és a forgatókönyvírónak, Christopher McQuarrienek volt egy remek ötlete: úgy mesélnek el egy krimit, hogy annak minden valós és kitalált részlete végig ott van a szereplők előtt egy faliújságon. Jó kis ötlet, de egy stúdió sem volt rá kíváncsi, amíg nem csatlakozott a csapathoz az akkor még szintén kezdő, de már jó nevű Kevin Spacey, illetve a már eléggé ismert Chazz Palminteri, aki az ügyben nyomozó, kissé beképzelt nyomozót alakítja. Nagyon sok pénz nem volt, de megvolt az ötlet és nagyon sok tehetség – persze megannyi botrány után ma már másként cseng Singer és Spacey neve, de ez akkor még nem volt így, és a Közönséges bűnözőket (1995) senki sem veheti el tőlük.
Adott ugyanis minden idők egyik leglátványosabban összerakott, legokosabban kitalált és legravaszabban felvezetett krimije, amiben fontos mellékszerepet játszik néhány magyar maffiózó is, illetve öt nehézfiú, akik egy rendőrségi rutinszembesítésen találkoznak, majd hirtelen ötlettől vezérelve összeállnak, és egy sikeres banda lesz belőlük. Csakhogy nem tudják, hogy az ötlet nem is tőlük származik, hanem a titokzatos Keyzer Sözétől, akiről azt sem tudjuk, valóban létezik-e, vagy sem. A tökös, de balszerencsés banda történetét az egyetlen túlélő, a kripli Verbal Kint (Spacey) meséli el a nyomozónak (Palminteri), bemutatva társait - Gabriel Byrne, Stephen Baldwin, Benicio del Toro és Kevin Pollak, akik egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy egyre jobban belekeverednek a Söze állította csapdának, de többet nem árulhatunk el, hátha valaki nem látta.
És az akkor nagy sztárnak számító, azóta nagyrészt jogosan elfeledett kisebbik Baldwin testvéren kívül elképesztő színészek játszanak itt – tegyük hozzá a remek Pete Postlethwaite-et is az ördög ügyvédjeként -, egy olyan sztoriban, amihez még hasonlóval sem állt elő senki. Van egy anekdota, amely szerint Singer, akinek kapásból be is indult a karrierje, minden színészével elhitette, hogy a végén róla derül ki, hogy ő a főgonosz, ezért voltak annyira meggyőzőek, és ez lehet akár igaz is, de a lényeg az, hogy ez akkor nagyon ütött, és üt ma is. Nem véletlenül kapott Oscart a forgatókönyvíró, Christopher McQuarrie, és nem véletlenül lett Spacey a legjobb mellékszereplő, és nem véletlenül emlegetik még ma is a filmet. Mert ha nem lett volna a Közönséges bűnözők, akkor talán nem lett volna a Harcosok klubja, a Legbelső félelem, a Hatodik érzék vagy a Memento, egy sor olyan nagyszerű film, ahol a befejezés teljesen újraértelmezi mindazt, amit addig láttunk.
