Guy Ritchie második Sherlock-filmje, az Árnyjáték rá akart licitálni az elsőre, de nem jött össze.
Amikor 2009-ben bemutatták a Robert Downey Jr. címszereplésével készült, Sherlock Holmes című filmet kifejezetten üdítő volt a deduktív detektív új értelmezése. Egy olyan Holmes-t kaptunk, aki nem csak a foteljában ülve, pipázás közben oldja meg a bűntényeket, hanem maga is aktív részese a bűnözők elleni harcnak. Szó szerint, hiszen nem csak elméjét, de fizikai erejét is használja. Guy Ritchie a Blöffben látható bokszjelenetet ültette át Sherlock Holmes világába, sikerrel. Ennek titka pedig az, hogy Holmes a bunyók közben is előre gondolkodik, és a tőle megszokott deduktív módszerekkel állapítja meg, hová kell ütni, hogy a delikvens hamar kifeküdjön. Mindez pedig cseppet sem ördögtől való, hiszen már karakter megálmodója, Sir Arthur Conan Doyle is megjegyzi, hogy Holmes kitűnő bokszoló és kardvívó. Az első részben az ügy is működött: ha nem is volt lehengerlő, de a természetfelettire adott logikus magyarázat működött. Aztán
a 2011-es Árnyjátékban Guy Ritchie mindezt túltolta és lerombolta.
A második Sherlock-film pont abba hibába esik, amibe a legtöbb folytatás: mindenből többet és nagyobbat akar, ám végül saját súlya alatt omlik össze. Az első rész végén behozták a játéktérbe Holmes nemezisét, Moriaty professzort, így egyértelmű volt, hogy a folytatásban szerepelnie kell (az igazsághoz hozzátartozik, hogy Moriatyhoz a stúdió ragaszkodott az első részben, nem Ritchie ötlete volt). Ezzel pedig
megkaptuk minden idők legjelentéktelenebb Moriaty professzorát,
pedig Jared Harris tényleg jó a szerepben, csak nem sikerül igazán életet lehelni bele, meg olyan frappánsan újraértelmezni, mint a címszereplőt, vagy hűséges társát és krónikását, Watson doktort, akit Jude Law másodjára is élvezetesen alakít.
Az országokon átívelő cselszövés ezúttal túl sok akciót és kitérőt tartalmaz, ráadásul a lassítások közben elhangzó deduktív monológ, amit Holmes tol le, mielőtt odacsapna, vagy kitérne az ütés/golyó elől sajnos itt háttérbe szorul, ahogy maguk a karakterek is, és Ritchie egyértelműen az akciófilm felé tolja el a hangsúlyt, ami inkább kárára van az Árnyjátéknak. A film vége pedig, ahogy Holmes rejtőzködik Watson elől, már egyenesen a infantilizmus irányába viszi el az egészet: nem véletlen, ha eszünkbe jut a Drágám, add az életed!-ből Leslie Nielsen főnöke, aki különféle idióta módokon bújik el az irodájában.
Még több Sherlock Holmes
Se lánytestvér, se vadászsapka – a Sherlock Holmes-variációk
Conan Doyle deduktív detektívje számos változáson ment át az évek alatt. De vajon mi volt előbb: a hajlított pipa vagy a közelharc?
Tovább
