„A mai feladatot mindenki elbukta” – Balogh Levente kiakadt Az álommeló jelöltjeire

Balogh Levente egy figyelemfelkeltő, merész és kreatív címlapfotó elkészítését bízta rá az elnöki asszisztens pozíció várományosaira.

Amikor a jelöltek elkezdték prezentálni a kész címlapfotókat, Balogh Levente azonnal le is állította őket. Az elnök úr elbeszélgetett a 3 csapatból egy-egy emberrel, Bettivel, Veronikával és Márkkal. Közülük csak Betti kapott még egy esélyt.

Iliász a Survivor után Az álommelóban is a győzelemre pályázik


Balogh Levente elnöki asszisztens pozíciójára két új jelölt is bejelentkezett: Steiner Rachel és Shweirif Iliász mosolyogva köszöntötték a többieket. Egyikükkel ráadásul nem most találkoztak először a jelöltek, ugyanis Iliász már feltűnt a 2017-es Survivorben, amit meg is nyert.

 

Az új jelölt, Rachel ötleteit semmibe vették a társai?

 

Az álommeló jelöltjeinek négyfős csapatokban kellett dolgozniuk, így került az újonnan érkezett Rachel Veronika, Anna és Péter mellé. A címlapfotózással kapcsolatos ötletelés során azonban hamar kiderült, hogy a napok óta együtt versenyző Annáék között már nagy a szimbiózis. Rachelnek éppen emiatt fel is tűnt, hogy az ő véleményét mindig félresöprik.

 

Balogh Levente: Nem azért veszek fel asszisztenst, hogy én találjam ki a dolgokat


Az álommeló mindhárom csapata prezentálta Balogh Leventének, hogy milyen koncepciót találtak ki az elnök címlapfotózásához. „Már az első két mondat fals volt” – mondta Levente, aki egyáltalán nem volt elégedett a felvázolt ötletekkel. Úgy érezte, mindent neki kell megoldania…

 

„Nem elég provokatív” – Balogh Levente műanyag palackból készült zakókat akart, de csalódnia kellett

Balogh Levente jelöltjei csapatokban dolgozva találtak ki egy-egy címlapfotó koncepciót, azonban az elnök egyikkel sem volt igazán elégedett. „Kompromittálót szerettem volna” – mondta csalódottan Levente, miután minden képet elkészítettek róla.

 

„A mai feladatot mindenki elbukta” – Az álommeló jelöltjei rettegve hallgatták Balogh Levente kritikáit 


Amikor Balogh Levente meglátta, hogy a csapatai milyen címlapfotókat készítettek róla, nem bírta végighallgatni a prezentációkat, mindenkit leállított. „Ne magyarázzuk a hülyeséget” – mondta a jelölteknek, majd mindenkit számonkért, hogy mégis miért gondolták, hogy így teljesíthetik az elvárt feladatot.

 

Az álommeló egyik jelöltje sírva távozott a kiesése után

Balogh Levente úgy döntött, hogy két jelöltet is hazaküld a címlapfotós fiaskók után. Márkot nem tartotta elég profinak ahhoz, hogy újabb esélyt kapjon, Veronika pedig már annyiszor bizonyíthatott volna neki, mégsem tette. A lány könnyeit törölgetve köszönt el a versenytől.

 

 

 

„Ön nőben olyan, mint én férfiben voltam” – Betti elnevette magát Balogh Levente értékelésén

Miután Veronikát és Márkot hazaküldte, Balogh Levente Bettivel is elbeszélgetett az eddigi teljesítményéről. A jelölt arról ugyan még nem győzte meg, hogy kellő tudással rendelkezik, az viszont az elnöknek is feltűnt, hogy sok hasonlóság van kettejük között.