A jelentés (2019) a modern kori amerikai történelem egyik legkínosabb, nagyrészt, de nem teljesen ismert botrányát mutatja be, de a kellemetlen igazság annak idején nem vonzott be sok nézőt.
A 2001. szeptember 11-i támadások után az amerikai kormányzat soha nem látott terrorellenes intézkedéseket hozott – ezek jelentős része nyilván abszolút indokolt volt, mások viszont a törvénytelenség határait súrolták. A különböző titkosszolgálatok, különösképpen a CIA minden korábbinál nagyobb jogköröket – és ennek megfelelően anyagi eszközöket – kapott a támadások elkövetőinek levadászására és az Al-Kaida megsemmisítésére, anélkül, hogy az általuk alkalmazott módszerek megkérdőjelezhetőek vagy akár csak ellenőrizhetőek lettek volna.
Természetesen vissza is éltek ezzel a „nagyszerű” lehetőséggel.
Az elsősorban forgatókönyvíróként ismert rendező, Scott Z. Burns (A Bourne-ultimátum, Fertőzés, A majmok bolygója - Forradalom) eredetileg szatírát szeretett volna készíteni a témából a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964) mintájára, ám ahogy egyre jobban beleásta magát a fellelhető anyagokba, rájött, hogy ezzel nem lehet és nem is szabad viccelődni. Aztán ahogy közeledett A jelentés (2019) forgatásának kezdete, hirtelen kevesebb mint a felére csökkentették a film költségvetését és a forgatási napok számát , ami szintén azt jelezte, hogy
rendkívül érzékeny kérdéssel kezdtek el foglalkozni.
Végül Burns és a stáb szinte ingyen dolgozott, hogy a film elkészülhessen, ám megjelenése után azt „agyonhallgatták” – bár számos fesztiválon futott sikerrel. Nincs szó összeesküvés-elméletről: az amerikai közönséget kellemetlenül érintette a téma, az itt ábrázolt oknyomozó munka és hivatali ügymenet pedig nem bizonyult elég izgalmasnak a legtöbbek számára, pedig az amerikai történelem egyik legkényesebb kérdését hánytorgatták fel: mit szabad feláldozni a nemzetbiztonságért?
De miről is van szó?
Azt már a 2004 áprilisában kirobbant Abu Ghraib botrány előtt tudni lehetett, hogy a CIA kínzással csikar ki vallomásokat a gyanúsítottakból, ám ezt sokan indokoltnak és megmagyarázhatónak tartották. Daniel J. Jones (Adam Driver), a szenátus munkatársa azonban egyre több olyan jelentés birtokába jut, amelyek azt bizonyítják, hogy az eufemisztikusan csak fejlett kihallgatási módszereknek nevezett eljárások
nem csak erkölcstelenek és veszélyesek, hanem hatástalanok,
a CIA pedig hazudik az eredményekről, a gyanúsítottak szerepéről vagy a megszerzett, valóban hasznos információk eredetéről – amikre rendszerint az FBI-on keresztül tettek szert. Szép lassan kiderül az is, hogy a módszert kifejlesztő, a CIA-nak alvállalkozóként elképesztő összegekért dolgozó két pszichológusnak semmiféle képesítése nem volt ehhez a munkához, amelynek eredményességét ők értékelték ki, így nyilvánvaló érdekellentét állt fenn.
Az is nyilvánvaló volt, hogy Jones munkáját sokan akarták ellehetetleníteni – ha eddig nem volt nyilvánvaló, valós történetről van szó. Nem csak a CIA akarta elhallgattatni, akik ennek érdekében törvénytelenül hallgatták le a szenátus számos tagját és kutatták át hősünk irodáját, hanem a Bush kormányzat számos tagja. Ők a kész „kínzás jelentést” csak megrövidítve voltak hajlandóak nyilvánosságra hozni, az érdekeltek védelmére hivatkozva, de a dokumentum így is súlyos vádakat fogalmaz meg. Mindez rendkívül izgalmas néznivaló, ráadásul olyan nagyszerű színészek játszanak Driver mellett, mint a Jonest megbízó szenátor asszonyt alakító Annette Bening, Jon Hamm, Michael C. Hall, Tim Blake Nelson, Corey Stoll vagy Maura Tierney.
A film az HBO Maxból lett Maxon is elérhető.
