8 érdekesség a Holtpont című korai Keanu Reeves-filmről

A film, amiben a szörfösök bankot rabolnak.

 

A 80-as évek

A filmet 1991-ben mutatták be, de majdnem a 80-as évek klasszikusa lett, ugyanis 1986-ban Ridley Scott rendezte volna meg, és

Johnny Utah szerepére olyan színészek jöttek szóba, mint Johnny Depp, Charlie Sheen és Val Kilmer.

A karaktert végül Keanu Reeves alakította, a filmnek pedig Kathryn Bigelow volt a rendezője.

 

Az újságcikk

A sztorit Rick King találta ki – elmondása szerint

egy újságcikk ihlette, ami arról szólt, hogy Los Angeles a bankrablások fővárosa az Amerikai Egyesült Államokban.

Épp egy tengerparton hesszelt, mikor erről olvasott, és elgondolkodott egy szörfös bandán, aminek tagjai bankot rabolnak. Ez volt a Holtpont című film első csírája.

A cím

A film eredeti címe Point Break, ami inkább töréspontot jelent, a szörfös szlengben arra utal, amikor a hullám megtörik a parton. Ám az első címváltozat Johnny Utah volt, ami jó egy karakter nevének, de egy film címének semmitmondó. Ráadásul a szörfözésre sem utal, így a második variáció a Riders on the Storm, vagyis Viharlovasok lett, de ezt meg azért vetették el, mert féltek, hogy mindenkinek a Doors azonos című dala ugrik majd be. Így lett végül Point Break.

 

A szörfleckék

Ha már a film középpontjában szörfösök állnak, elkerülhetetlen volt, hogy a főbb karakterek megtanuljanak szörfözni. Keanu Reeves, Patrick Swayze, és Lori Petty Hawaiira mentek, hogy szörfleckéket vegyenek, mivel egyikük sem volt igazán jártas a hullámok meglovaglásában.

„Patrick azt mondta, hogy párszor már ült deszkán, Keanu biztosan nem szörfözött még, Lori pedig pedig soha életében nem volt az óceánban

mondta Dennis Jarvis, az oktatójuk. Reeves viszont annyira megkedvelte a szörfözést, hogy a forgatás után ez lett a hobbija.

Forrás: 20th Century Studios

 

Az ejtőernyős ugrás

Patrick Swayze szerette maga végrehajtani a kaszkadőrmutatványokat, legyen szó verekedésről vagy autós jelenetről. Ezzel a filmmel viszont valami egészen új oldalát mutatta meg a stábnak, ugyanis

az ejtőernyős ugrásokat ő maga hajtotta végre.

Egész pontosan ötvenötször ugrott a forgatás alatt. A szörfös jelentekben is őt láthatjuk, ennek viszont az lett a következménye, hogy négy bordája is megrepedt.

 

Az FBI

Keanu Reeves pedig nem csak a szörfleckékkel készült a szerepre:

az FBI-ügynökök munkáját is tanulmányozta

Los Angelesben, és kihasználva a karaktere focista múltját, felfrissítette a pályán szerzett tudását.

Forrás: 20th Century Studios

 

A kiütés

A Red Hot Chili Peppers frontembere, Anthony Kiedis alakítja a filmben Tone-t, és mint a legtöbb karakternek, neki is lett volna pár jól megkoreografált bunyója. Ám végül ebből semmit sem láthatunk, őt egyszerűen csak kiütik, aminek az a valós oka, hogy

Kiedis nem volt hajlandó elmenni a próbákra, amiken a verekedéseket tanították be.

 

A volt elnökök

A film egyik kultikus motívuma, hogy a bankrablók volt amerikai elnököket ábrázoló maszkokat húznak fel. De van egy slusszpoén is:

a banda tagjai pont abban a sorrendben halnak meg, ahogy az egykori elnökök elhunytak.

 

(via Yardbarker, IMDb)