A rendszerváltás után az országos műsorszolgáltatásban továbbra is monopolhelyzetben lévő Magyar Televízió a '90-es évek első felében minden korábbinál több nyugati tévésorozat vetítési jogaira csapott le, hogy a csütörtöki Szomszédok–Friderikusz Show-szuperkombó mellett a többi napon is hétről hétre leüljön a tévé elé a család apraja-nagyja, és kiürüljenek az utcák. Ekkor ismerkedhettünk meg többek között a Dallas, a Csengetett, Mylord? és a Twin Peaks főszereplőivel, akiket olyannyira megszerettünk akkor, hogy még jóval azután is meleg szívvel emlékezünk Jockey, Stokes vagy a visszafelé beszélő törpe zsiványságaira, hogy 1997-ben, az RTL Klub és a TV2 elindulásával új fejezet nyílt a hazai televíziózásban.

Az MTV kora '90-es évekbeli „nagy dobásait” (vagy legalábbis a korszakból származó személyes kedvenceimet) bemutató alábbi cikk megírásában ezúttal is nagy segítségemre volt Ano retró tévéműsoros blogja, valamint az MTVA Archívuma, ahol tengernyi más érdekesség mellett fent vannak beszkennelve az 1957-től 2018-ig hetente megjelenő Rádió- és Televízióújság régi lapszámai is.

Mesemondó

Kezdjük a listázást a személyes kedvencemmel a '90-es évek elejéről! Ezt az amerikai-brit koprodukcióban készült, kultikus fantasy sorozatot eredetileg The Storyteller címmel vetítette 1987 és 1989 között az amerikai NBC csatorna és a brit Channel 4. Sajnos csak kilenc, egyenként 24 perces epizód készült belőle, pedig alapanyag lett volna még bőven hozzá... Az egyes részek ugyanis egy-egy önmagukban is prímán élvezhető feldolgozásai voltak a réges-régi nyugat-európai (azon belül is főleg német, orosz és kelta) népmeséknek.

Az epizódok dramaturgiája mindvégig ugyanaz volt. A címbéli mesemondó, vagyis a ráncos öregemberré maszkírozott (de akkoriban persze még csak a negyvenes éveiben járó) John Hurt a kandallótűz mellé telepedve a mindenki által jól ismert Grimm-meséktől igencsak eltérő, kicsit félelmetes, de mindig nagyon vicces történeteket mondott a beszélő kutyájának. A mindenbe belekotnyeleskedő eb, no és persze a mesékben felbukkanó összes óriás, troll, griffmadár és ördögfajzat mind a kiváló bábkészítő mester, Jim Henson műhelyében készült (vagyis ugyanott, ahol Breki és barátai, vagy épp a Szezám utca lakói), maga a forgatás viszont a patinás Elstree stúdióban folyt, csupa brit hírességgel –

az egyik epizódban például a fiatal Sean Bean volt az ifjú herceg!

A Magyar Televízió a régi tévéújságok tanúsága szerint (lásd alább) az 1990-es téli szünetben, karácsony környékére időzítve adta le a Mesemondót kilencrészes „angol filmsorozat”-ként. Később, 1991-ben és 1992-ben viszont már A mesemondó címmel ismételte meg. Emlékszem, gyerekként ekkoriban mindig remegve vártam a téli szünet reggelein az új részeket (vagy a régiek ismétlését), pedig egynémely jelenettől, például a vízfejű csecsemőre hasonlító Haláltól jobban féltem, mint a generációnknak poszttraumás sokkot okozó Varjúdombi meséktől! A szériának készült egyébként 1990-ben egy négyrészes spin offja is The Storyteller: Greek Myths címmel, ami a görög mítoszokat és regéket dolgozta fel. Ebben egyébként már nem John Hurt, hanem Michael Gambon (a Harry Potter-filmek Dumledore professzora) mesélt a beszélő kutyának. A Magyar Televízió viszont ezt a Jim Henson-produkciót valamilyen okból már nem vette át, inkább az eredeti sorozatot ismételte.

Dallas

A '90-es évek elejének Magyarországán nem nagyon létezett olyan külföldi produkció, ami fel tudta volna venni a versenyt a „szupercsütörtökökkel”, vagyis az 1987-ben elindult, kéthetente sugárzott Szomszédokkal, és az 1992-től rögtön Vágásiék sirámai után jelentkező Friderikusz Show-val. Pedig ekkor már bőven lehetett fogni parabolaantennán és kábeltévén a Pro7-et, a Sat1-et, a Sky Channelt és a Super Channelt, '92-től pedig már magyar nyelvű HBO is volt. Péntekenként viszont az MTV egy igazi, kultikus amerikai tévésorozattal állt neki megdönteni a saját nézettségi rekordjait: ez volt a Dallas, amiről még a Rádió- és Televízióújság korabeli cikke is borítékolta, hogy bombasiker lesz, és évekre el fogja látni munkával azokat a sajtómunkásokat, akik a főszereplőket alakító színészekről állítanak össze hétről hétre színes-szagos érdekességeket...

A Dallas kezdetét a Magyar Televízió egy igazi, nagy szilveszteri durranásnak szánta: az első epizód 1990. december 31-én este, a már akkoriban is kiemelt főműsoridőként kezelt 8 órás idősávban debütált az 1-es csatornán. Ez akkor egy hétfői napra esett, de az MTV rögtön egy duplarésszel nyitott, mert a második epizódot még ugyanazon a héten, péntek este leadták – ezzel meg is született a Dallas fix helye a heti műsorstruktúrában, ahonnan évekig nem is lehetett kirobbantani. Érdekes egyébként, hogy az MTV akkor vásárolta meg a magyarországi sugárzás jogait, amikor az eredeti széria már a nagy fináléja felé közeledett az őshazájában: az Egyesült Államokban ugyanis a Dallas 1978 és 1991 között futott a képernyőn nagy sikerrel (ahogy azt ebben a PORT.hu-cikkben is megírtuk, a Ki tette? című rész minden idők egyik legnézettebb sorozatepizódjának számít).

De mi volt a Dallas kirobbanó magyarországi sikerének titka? Alighanem az, hogy jól bemutatta a rendszerváltást követő években, hogy az üzleti élet nagypályásai és az élet igazi császárai a whiskyt kortyolgató, sportkocsival száguldozó amerikai olajbárók, akikhez képest a magyar vadkapitalizmus által kitermelt tarka zakós vállalkozók (akiket a néző leginkább a Gábor Gábor-féle, simlis ügyeskedőkkel azonosított) becsületes kiscserkészek. De az is kiderült a sorozatból, hogy nemcsak nekünk, magyaroknak, de még a jó Bobbynak és Pamelának is főhet néha olyanok miatt a feje, hogy miképpen lehet összeegyeztetni a karriert és a családot, vagy kibékíteni a torzsalkodó rokonságot.

Emellett

a Dallas volt az egyik első olyan sorozat, ami tényleg hétről hétre leültetett bennünket a tévé elé, mert direkt meglepő cliffhangerekkel értek véget az egyes epizódok.

Így aki kihagyott pár részt, az menthetetlenül elveszítette egy idő után a fonalat, szemben mondjuk a Szomszédokkal, amit sokan még manapság is azzal vádolnak, hogy a kéthetente jelentkező történetfolyam az évek során nem haladt sehova, a karakterek pedig fikarcnyit sem fejlődtek, csak folyton-folyvást panaszkodtak. A Szomszédok és a Dallas világa között tátongó gazdasági-társadalmi szakadékra ráadásul maga a Magyar Televízió is erőteljesen rájátszott – többek között azzal, amikor 1995-ben Friderikusz Sándor provokatív módon direkt a gazdagréti lakótelepen kocsikáztatta körbe egy tűzpiros benzinfaló batárral a hazánkba látogató Linda Grayt, aki Samanthát alakította a sorozatban.

Samanthát egyébként az eredeti sorozatban Sue Ellennek hívták, és a mai napig nagy kérdés, miért kellett őt nálunk átkeresztelni (egy nyakatekert konteó szerint állítólag amiatt volt égetően fontos a névcsere, mert egy „Szú Ellen”-nek kiejtett nevet könnyen lehetett akár „SZU ellen”-nek is érteni, vagyis úgy, hogy az 1990-ben még létező Szovjetunió, azaz a SZU „ellen” hangolja a lakosságot a köztévé, nem sokkal a rendszerváltás után, amikor még javában tartott a szovjet csapatok kivonása az országból, és a tárgyalássorozat az üresen hagyott laktanyák sorsáról). A másik érdekesség, hogy az eredeti szériában a fő konspirátort J.R.-nek, azaz John Ross Ewingnak hívták, de nálunk ő végül valamiért a Jockey nevet kapta. Így konferálta őt fel Friderikusz is, amikor 1993-ban meghívta Larry Hagmant Magyarországra. 

Csengetett, Mylord?

Természetesen nem hagyhatjuk ki a listánkból azt a tipikusan angol humorú tévésorozatot sem, amely a szülőhazájában, Nagy-Britanniában mindössze négy évad erejéig, 1988 és 1993 között került adásba a BBC-n. Nálunk viszont lényegében folyamatosan ismétli valamelyik csatorna a Csengetett, Mylord?-ot  azóta, hogy 1992. július 2-án 19:00-ás kezdettel adásba került a 2-es csatornán, Hollósi Frigyes, Pásztor Erzsi és megannyi másik kiváló színészünk legendás szinkronjával (cikkünk megjelenésének pillanatában a sorozatot TV2 Comedy vetíti).

Valószínűleg a Csengetett, Mylord? kirobbanó népszerűsége is abban keresendő, hogy a Dallashoz hasonlóan itt is a felső tízezer földi halandók számára távoli, ismeretlen világba nyerhettek bepillantást a magyar nézők. Akiket alighanem hétről hétre megnyugvással töltött el, hogy bizony még az ugrásra kész inasok és szolgálólányok hadával körbevett, 1920-as évekbeli angol urak és úrhölgyek életét is megkeseríti olykor-olykor a léha rokonság vagy egy kellemetlenkedő szomszéd. Hovatovább: egy sokemeletes ősi családi kúriában is ugyanúgy előfordulhatnak parázs viták, vérig sértődések és ajtócsapkodós megcsalások, mint egy 50 négyzetméteres panellakásban.

A sorozat hazai népszerűségét mi sem szemlélteti jobban, mint hogy 2018-ban rajongói adakozásból sikerült Magyarországra csábítani egy közönségtalálkozó erejéig a főszereplők közül Jamest (Jeffrey Holland), Teddyt (Michael Knowles), Cissyt (Catherine Rabbett), Poppyt (Susie Brann) és Rose-t (Amanda Bellamy). Akik valószínűleg a beszélgetés elején még nem is sejtették, hogy minálunk milyen sokan szeretik őket. 

Twin Peaks

David Lynch és Mark Frost kultsorozatát sokan mérföldkőnek tekintik az amerikai televíziózás történetében amiatt, hogy dramaturgiai és művészi értelemben is új színt hozott a nyomozós szériák világába. A Twin Peaks 1990-ben debütált az ABC csatornán, a Magyar Televízió pedig viszonylag gyorsan lecsapott a vetítési jogokra: alig hogy Amerikában véget ért '91 nyarán a sorozat második évada, 1991. november 21-én, egy csütörtöki napon nálunk is hódító útjára indult a diktafonjába beszélő Cooper ügynök (Kyle MacLachlan) – aki kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 2000 áprilisáig az MTV1 késő esti sávjának állandó vendégszereplője volt. Jelen sorok írója például kisgyerekként még nem nézhetett meg egyetlen részt sem a '90-es évek elején, az ezredfordulón viszont már rendszeresen sokáig fennmaradt csütörtökönként, hátha kiderül végre, ki ölte meg Laura Palmert...

A jól ismert történet azzal indul, hogy a címbéli álmos kisvárosban, Twin Peaksben fenekestül felfordul az élet, miután a folyóparton egy műanyag zsákban megtalálják a gimnáziumi szépségkirálynő, Laura Palmer (Sheryl Lee) holttestét. Az FBI a helyszínre küldi a kissé elvarázsolt, Dale Cooper különleges ügynököt, hogy járjon rejtélyes gyilkossági ügy végére – ám ő sokáig csak a sötétben tapogatózik, miközben kávét kortyolgat és cseresznyés pitét eszeget. A sorozat eközben egyre inkább eltolódik a sok természetfeletti jelenséggel egyfajta szürreális mágikus realizmusba...

Az MTV egyébként jó érzékkel minden fronton kihasználta a Twin Peaks körüli őrületet, és a Fabula kiadóval összefogva már a '90-es évek elején megjelentette a sorozathoz kapcsolódó könyveket is. Jennifer Lynch (a rendező, David Lynch lánya) kötete, a Ki ​ölte meg Laura Palmert? (ami valójában a The Secret Diary of Laura Palmer címet viselte) 1991-ben látott napvilágot idehaza, a Scott Frost (a társ-forgatókönyvíró, Mark Frost testvére) által jegyzett előzményregény, a Dale ​Cooper naplója pedig 1992-ben jött ki magyarul.