Kerek évszázada született egyik legrokonszenvesebb színészünk, a Tenkas kapitánya, az ország Taki bácsija.
Egy ötös lottónyereményben simán lehetne fogadni, hogy van-e ember, aki nem kedvelte Zenthe Ferencet. Mert olyan nem létezhet. Egyik legrokonszenvesebb, legszerethetőbb színészünk volt.
Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet színésze. Fantasztikus teljesítmény, ám Zenthének valószínűleg sokkal többet jelentett az emberek szeretete. 1920. április 24-én született Salgóbányán, a családi ház Salgó vára alatt állt, gyönyörű környezetben, így Zenthe egy darabig erdész akart lenni. Rövid ideig közgazdaságtudományi egyetemre járt, majd 1941-ben felvették a Színművészetire, de a háború miatt a következő évben félbehagyta.
Még a közgázra járt, amikor megismerkedett az akkor még joghallgató Pécsi Sándorral, aki egyszer elárulta, hogy igazából színész szeretne lenni. Zenthe bevallotta, hogy ő is, mégpedig azért, mert gyerekkorától kezdve szerette a mozit, és milyen vagány lenne, ha egyszer ő is ott lehetne a vásznon! Pécsi bátorította, hogy menjenek együtt, de Zenthe nem hitte, hogy sikerülhet: akkoriban kemény palóc tájszólása volt, no meg 20 pengőbe került a jelentkezés a Színművészetire.
1942-ben be kellett vonulnia, majd a háború végeztével szerelt le. Felkereste egykori színművészetis osztályfőnökét, aki megkérdezte, hogy visszamegy-e a főiskolára, vagy inkább egy színtársulathoz szegődne. Zenthe játszani akart – így került Pécsre. Utána Győr, Debrecen, majd Budapesten a Madách Színház. Közben jöttek a filmek.
Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.
Első filmszerepét az 1953-as Feltámadott a tengerben kapta, majd hamarosan sorra jöttek a romantikus vígjátékok (2x2 néha öt, Fapados szerelem, Mese a 12 találatról), és a tévésorozatok: A Tenkes kapitánya, Tüskevár, Rózsa Sándor, Princ, a katona, Bors. Egyik legnagyobb komoly, drámai főszerepét az Oscar-díjra is jelölt, 1983-as Jób lázadásában játszotta. A sikerek és a hihetetlen népszerűség ellenére azonban mindig is a színházat szerette jobban, azt vallotta, hogy a film pusztán technika kérdése, a színész oda készen megy, míg a színpadon folyamatos kapcsolata van a közönséggel, és egy színészt az éltet igazán.
1987 és 1999 között volt a Szomszédok Taki bácsija, és – ha egyáltalán lehetséges – az emberek még jobban a szívükbe zárták.
Kétszer házasodott: első felesége (tőle egy fia született) korán elhunyt, második feleségével utolsó éveiben elvonultan élt remeteszőlősi házában. 86 évesen hunyt el, 2006. július 30-án, a Farkasréti temetőben nyugszik. A salgótarjáni színházat róla nevezték el.
(Forrás: a fentebbi beszélgetés és Wikipedia)
