Olyan instrukció nincsen, hogy "Géza, itt most a meglepetéstől menj le hídba, vagy esetleg a testeddel a színpadhoz képest zárj be 65 fokos szöget". - Szegény rendező ilyet nem mondhat még akkor sem, ha egyébként talán az eszébe jut. Leszámítva azt az esetet, ha a rendező Takács Gézával dolgozik. Mondani persze akkor sem mondja, de arcizma sem rezdül, amikor Géza rendre olimpiai „C” elemeket iktat a karakterábrázolásba.
Ilyen ember nincs is! – hümmögné a néző maga elé a nézőtéren, de hát éppen látja, hogy van. Mert nem az az érdekes, hogy Takács Gézát a mozgáskultúrája voltaképpen rajzfilmszínészi, hanem az, hogy minden úgy természetes és magától értetődő, ahogyan az látszik. Cyprien Gaudet éppen ilyen. Szélsőséges érzelmekhez szélsőséges gesztusok járnak és a dőlésszöge, a gravitációval való ellenkezése, a légben való közlekedése, minden tökéletesen hihető és emberi. Gaudet úr politikus, és mint ilyen, minden pillanatban az életéért küzd. Nem az életben-, hanem a hatalomban maradásáért. És ebben a harcban - mint ismeretes – minden megengedett, mint a szerelemben. És éppen erről a két dologról van szó a Folytassa, Ciceró!-ban.
Horváth Illés nem bohózatot rendez, mert ha azt rendezne, akkor patronokat puffogtatna, és a nézők hervadtan üldögélnének a zsöllyékben, hiszen minden patron már régen elsült, valamikor az ősidőkben. Horváth Illés jól tudja, hogy bohózattá lenni nem eszköz, hanem cél. Előadást kell rendeznie, valódi élettel megtámasztott sorsú és karakterű emberekkel, akiknek a szélsőséges helyzetük és az abban való kapálózásuk lesz majd féktelenül mulatságossá. Azáltal, hogy mindenki a szemünk előtt lepleződik le. A kisstíl éppen úgy, mint a nagyvonal. Egy bohózatban természetes, hogy az előző jellemzi a feddhetetleneket és a másik a feddhetőket.
Jószívű és szerelmes strici, erotikus kényszerpályára került színésznő keresi a boldogságát ebben a darabban a többiekkel együtt.
Takács Géza koreográfiájának tökéletes ellentéte Végh Péter és az általa kockára szabott hivatalnok. Végh Péter viszont azt tudja megmutatni, milyen az, amikor a fortyogó tűzhányó tetejét megpróbálják leukoplaszttal betapasztani. Persze ezt sem lehet instruálni. A szenvedély az is csak olyan dolog, ami van vagy nincs. Na, itt van.
Azt se lehet kérni Hartai Petrától, hogy igazat hazudj. Petra csak úgy tudja, milyen az, amikor az ember igazat mond a színpadon, még akkor is, ha a megírt szövege szerint torkaszakadtából hazudik.
Mindennek a tetejében időről-időre megérkezik Gémes Antos, aki hol ügyeskedő, majd a hatalom által satuba szorított nyilvánosház tulajdonos, hol pedig daloló narrátor már-már brechti mélységekkel. Azt sem lehet feltétlenül instruálni, hogy a politika minden napvilágra került szemetét majd veled, a kisemberrel viteti el, mindenért téged tesz felelőssé. Erről is csak beszélni lehet.
Kérni meg azt lehet, hogy mindez legyen tele energiával és életörömmel. Ááá, az életörömöt sem lehet kérni, az is csak úgy van. Mindennek ellenére.
(Pesti Magyar Színház)
