Ugye a TeleShop - a maga szürreálisan szuper, exkluzív, csodálatos, mindenre is jó készülékeivel - furán hat a 2022-es tartalomdömpingben, de hát ezekben a pillanatokban is valahol őrületes megtekintést produkálnak a talán sokak által ismert 5 minutes craft videók is, meg talán még ennél is jobban dübörög az a trend, aminek a célja, hogy nevetés nélkül kell kibírni a fárasztó apuvicceket. (Itt lehet szemezgetni.) Ezzel szemben a tetőtől talpig puccba vágott, márkás ruhákban, drágakövekkel díszített tízcentis tűsarkúkban topogó ingatlanos nők mindennapjait bemutató reality már-már a magaskultúrával egyenlő.

A Selling Sunset már a címében is tökéletes, hisz mi sem lehetne annál nagyobb parasztvakítás, mint azt mondani, hogy eladjuk a napnyugtát. (Nyugtával dicsérd a napot, mondta a NAV ellenőr, majd lefeküdt aludni.) Ez egy olyan dolog, amit egyszerre birtokol mindenki és senki, hisz nem lehet a naplementét kisajátítani; a Nap nekem is meg a szomszéd Józsinak is ugyanúgy lemegy meg feljön, mint a Los Angelesben 10 millió dolláros luxusvilla végtelen medencéjének a szélén, az éhgyomorra benyakalt Crystal pezsgőtől másnaposan ébredező Steve-nek is. Lehet, hogy egy kicsit másként éljük meg, ahogy a nappalból este lesz, de ez máris kezd egy nagyon alap ingatlanos dumának hangzani, ugye. A környéket, a kilátást, na meg persze a 8 hálószobát és a 6 fürdőszobát fizeti meg az, aki meg tudja fizetni. A műsor egyik részében csak úgy röpködnek a milliók, mintha nem lenne klímakatasztrófába oltott energiaválsággal súlyosbított infláció-armageddon. A lelkes vevők ezzel nem foglalkoznak: persze nem rossz ez a 400 millió forintnak megfelelő ház, de igazából simán ki lehetne ütni pár falat, meg lemárványozni pár felületet, esetleg a medencét kibővíteni, hogy súlyos dollármilliókat még belepumpálva egy kicsit nagyobb legyen a kégli értéke. Miközben ezt nézem, csak ámulok, hogy ezt a magyarországi 3 milliós állami támogatással megtolt lakásfelújítási programmal hogy lehetne kivitelezni. Egyszerű: sehogy. 

Olyan más szint ez, hogy a hétköznapi ember fel sem tudja fogni, hogy egy alapból 10 millió dolláros házon, ami ránézésre full patika állapotban van - tényleg csak a fogkefét kéne vinni, aztán helló -, arra itt még valaki pluszban költeni akar, meg kókler kivitelezőktől agyvérzést kapni, akik szétbarmolják összekoszolják, összegányolják az egész kócerájt. A magyar valóságot kéne összehozni ezzel az elképzelhetetlen mértékű luxussal! Jessica felhívja Lali bácsit, hogy jöjjön hétfőn a fiúkkal bontani, aztán kedden intézzék a kábelezést, közben a medencét is kezdjék el kiásni. És akkor Lali bácsi meg a brigád a lefingott, a műszakin csak két Deák Ferenc segítségével átment Opel Vivaróban nyomorogva köröznek a völgyben, a liqoure store-oknál elidőzve, hogy végül kedden délben megérkezzenek és csípőből közöljék: ez nem lesz meg időre, mert még vissza kell menniük egy helyre, de ott csak glettelni kell, meg talán kicsit festeni, esetleg a vizet bekötni, talán a konyhapultot méretre vágni, ha már úgy van, akkor a kert túlsó végénél lévő kerítés alapját kiönteni meg ilyenek. De szép is lenne...

Ezzel szemben itt simán megy az eladás, nincs az a pofátlanul drága ingatlan, amit ezek a csajszik ne tudnának eladni. Miután kicsit kiélvezkedtünk az elérhetetlen árú házak enteriőr dizájnján, máris jön a show lényege:

a munkahelyi terror.

Van ez az ingatlaniroda, ahol leginkább csajok foglalkoznak az értékesítéssel, mert Jason Oppenheim, az ingatlanügynökség vezetője/tulajdonosa ezt az üzleti modellt dolgozta ki. Persze dolgoznak pasik is, csak azok nem szerepelnek a műsorban. Tehát van egy maréknyi nő, akik egyértelműen azért vannak kitéve a kirakatba, mert ilyen sekélyes világban élünk, hogy a pénzes pasik nyilván megvesznek egy vagyonba kerülő tégla- meg malterhalmot, ha közben a jó illatú, csillogó szemű, frissen mosott hajú, ápolt körmű, heti öt jógával, spinninggel formában tartott testű, diszkréten sejtető ruhát viselő nő nevet a hülye viccein és kicsit flörtölget vele. A történet szerint, mármint, amit a Selling Sunset mutat, azért nem fenékig tejfel egy tucat nőt egy irodában egymásnak ereszteni, pláne nem egy ilyen kompetitív iparágban, pláne nem Los Angelesben, pláne nem egy jól kitalált showműsorban, ahol patikamérlegen kimérve tökéletes ritmusban érkeznek azok a jelenetek, amikor az egyik verbális hajtépésből kanyarodunk rá a nettó luxus-picsáskodásra.

Vannak itt mondvacsinált hisztik, indokolatlanul felnagyított problémák, súlytalan fenyegetőzések, de mind úgy építi a drámai ívet, hogy simán el is hiszi az ember, hogy abban a közegben, abban a világban, ahol el lehet adni a napnyugtát, ott ezek tényleg fontos dolgok. 

Műfajilag nem egy nagy kunszt a Selling Sunset, viszont technikailag kitűnik a reality közül. Csinált már a Netflix tartalomban piszkosul erős párkereső realityt. Nem is egyet. Viszont azoknak a technikai megvalósítása azért lehetett volna jobb is. Az ingatlanos reality minden párbeszéde, minden beállítása jól meg van komponálva, jól néz ki. Ez talán annak is köszönhető, hogy a szereplők rutinosak (ez már az ötödik évad), és ne legyenek illúzióink, egyáltalán nem magukat adják, hanem mindig csak előadják a kért jelenetet. Ezért minden jelenet megvan több szögből, nem kell remegő kézzel zoomolnia a kameramannak, mindenkinek van ideje szépen beállnia, hogy tökéletes legyen az anyag.

Ezért is lehet úgy viszonyulni ehhez, mint egy fantasy történethez, hisz ez sem a valóság. Persze, nincsenek sárkányok, nem baktatnak benne a fák meg a hobbitok, de ez a világ ugyanúgy nem létezik, ahogy a Halálcsillag sem, meg a hightech hacukában röpködő Vasember sem. Hisz a napnyugtát sem lehet megvenni, akármennyire is el akarják adni.

Ugyanitt: Van életünk - de minek?