Nem azt mondom, hogy nem lehet egy szót újra felhasználni címnek, csak annyit állítok, ha ezt valaki meglépi, akkor a néző keresni fogja a kapcsolódási pontokat. A Netflix legújabb japán eresztése, a Michihito Fujii által írt és rendezett A falu azonban semmilyen módon nem kapcsolódik M. Night Shyamalan 2004-es, azonos című filmjéhez, szóval ne várjunk a végén semmiféle nagy csavart, itt egészen máshová helyeződnek a hangsúlyok. Annyi viszont igaz, hogy ez a sztori is egy zárt közösségben játszódik, aminek megvannak a maga szabályai – és aki megszegi ezeket, az kegyetlen árat fizet érte.

A falu helyszíne a fiktív Kamon, és ez a név már előrevetíti a történet tragikumát, hiszen a szó arra a címerre utal, amit a japánok a származás, a vérvonal jelzésére használnak.

A hely központja valójában egy nagy szemétlerakó, ahová a környező falvakból is szállítják a hulladékot, mivel itt épült fel, a falu fölötti hegyekben egy hatalmas hulladékfeldolgozó.

A sztori középpontjában a megalázott, lenézett, és mindenki által gyűlölt Yuu Katayama (Ryûsei Yokohama) áll, akinek az apja annak idején ellenezte a hulladékfeldolgozó megépítését, majd gyilkosságba keveredett. Yuu számára Kamon maga a pokol, és nem csak azért, mert a frissen beérkezett szemetet válogatja, és a műszakvezető parancsára állandóan zaklatják és verik a kollégái, hanem a vérvonal, az apai örökség miatt is.

Yuu magányos és elkeseredett, a nehezen megszerezett pénzét pedig szerencsejátékfüggő anyja költi el.

Ez a lenullázott, kilátástalan helyzet egy cseppet sincs eltúlozva, sokan élnek ilyen körülmények közt ebben az országban is,

és ha egy kicsit is ki akarnak törni, a felhalmozott tartozások, mások irigysége és aljassága visszarántja őket. Vagy ha ez nem, akkor a zsarolás, ahogy itt is: aki többet akar keresni, az éjszaka veszélyes hulladékot ás el a szeméttelepen, ám cserébe a műszakvezető lefotózza őt. De nem is kell ehhez szeméttelep, elég a kamon, a vérvonal, a családi örökség, amin nagyon nehéz felülkerekedni, pláne, ha a közeg sem támogató. Yuu szerencséje, hogy gyerekkori barátja és szerelme, Misaki Nakai (Haru Kuroki) visszatér a faluba, és mindenben támogatja a fiút. Lelkileg is a társa lesz, és már nem szemetet válogat a hulladékfeldolgozónál: ő vezeti körbe a kíváncsi iskolás csoportokat. Ám régi tanulsága ezeknek a történeteknek, hogy

akinek nincs, az csak azért kap, hogy később el lehessen venni tőle.

A film egyik központi eleme az ősi japán nó színház, ahol maszkba öltözött színészek adják elő a jelenteket. Miként Misaki fogalmaz:

„a nó a belső éneddel szembesít. Ne próbáld megérteni, csak engedd, hogy hasson rád! Az érzéseink sosem tévednek.”

Ez nem csak azért is fontos, mert ebben a pillanatban a kamera végigpásztáz a falu korrupt elöljáróin, akik szintén a darabot nézik, és látszik, hogy nagyon nem tetszik nekik, amivel szembesíti őket, hanem azért is, mert az egész filmet érdemes ezzel a befogadói attitűddel nézni. A falu bár nemzetközi forgalmazásra készült, de alapvetően

az ázsiai filmek dramaturgiáját használja, vagyis nem mindent bont ki teljesen, nem mindent magyaráz el, jóval többet bíz a nézőre, mint az európai és az amerikai filmek

(az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben a filmben azért jóval több minden van kimondva, mint kellene). Ha az érzékeinkre hagyatkozunk, feltárul előttünk egy megvezetett kisember portréja, aki nem veszi észre, hogy még akkor se lett több, mint volt, mikor elhitették vele, hogy megkapott mindent.

Yuuval azért tudunk menni, mert a szerencsétlenségét a családja múltja, és a saját igazságérzete, lelkiismerete okozza. Ám még a legtisztább ember is kikezdhető, legalábbis megfelelő eszközökkel el lehet indítani a korrupció és az aljasság lejtőjén.

Yuu felemelkedése valójában a bukásának kezdete:

amint a hatalom közelébe kerül, lassacskán ő is bemocskolja a kezét, mert nagy úr a kényszer. Hiába próbál tisztességes maradni, ha körülötte senki se az. Az egyik jelenetben, mikor a nó színházról, és az előadások alkalmával használt maszkokról beszélgetnek, Misaki elmeséli Yuunak a Kantan című darab történetét, érdemes felidézni:

„Egy fiúról szól, aki megszáll egy fogadóban. Elalszik egy párnán, Kantan párnáján, és másnap császárként ébred. Eltelik ötven év, a császár pedig boldog, kiélvezi az élet minden gyönyörét. Ám egy nap felébred, és újra a fogadóban találja magát. Rádöbben arra, hogy az élet nem több, mint egy hosszú álom.”

Lehet, hogy kicsit szájbarágós, de ez a sztori valamiféle misztikus szintre emeli Yuu történetét, ahogy az a megmagyarázhatatlan jelenség is, hogy miért hallotta a szeméttelep gödréből azt a titokzatos hangot, ami olyan volt, mint mikor később felvette a Kantan egyik maszkját, és azon keresztül lélegzett. Épp ezek azok a motívumok, amiket nem kell elmagyarázni, bőven elég, ha átérezzük.

ez is érdekelhet

Bullying és bosszú - 5 érv, hogy megnézd a Dicsőséget a Netflixen

A koreai thriller jól elbújt a streamszolgáltató felületén, de érdemes tenni vele egy próbát.

Tovább

A falu delejes film, ami elősorban arról szól, hogy akinek tiszta a lelkiismerete, azt felzabálja ez a világ. Legalábbis úgy tűnik, elsőre ezt üzeni a film, de érdemes kivárni a stáblista utáni jelenetet, ott kapunk egy cseppnyi reményt.