Henri-Georges Clouzot 1953-as filmje, A félelem bére nem véletlen vált kultuszdarabbá: egyrészt, mert baromi jó film, másrészt pedig a meg nem nevezett közép-amerikai ország borzalmas útjain nitroglicerinnel megrakott teherautót vezető kiégett európai senkik története

valójában nem a kalandról, hanem az emberi természetről szólt.

Arról, kiből mit hoz ki egy ilyen rendkívüli helyzet, a stressz, a folytonos életveszély. Ezt, pontosabban Georges Arnaud alapanyagként szolgáló regényét 1977-ben William Friedkin is feldolgozta, a magyar keresztségben A félelem ára címet kapva, mérsékelt sikerrel, de hűen az eredeti felálláshoz, és ehhez képest meglepő, hogy pont egy francia produkció az, amelyik magasról tojt az egész „emberi természet” koncepcióra, és az egészből a címet, a kamiont és a nitroglicerint tartották meg.

Azt a nitroglicerint, amit legalább harminc éve nem használnak még a film készítői szerint is, de sebaj. Adott egy arab falu, ahol kigyullad egy olajkút, és csak robbanóanyaggal lehet kioltani a lángot, és bár az olajtársaságnak helikopterei vannak és szupermodern technológiája – még egy naperőműve is! –, valamiért

De nem is a nitroglicerin a lényeg, hanem két testvér, a testőr Fred (Franck Gastambide) és a robbantási szakember Alex (Alban Lenoir), akiket az olajosok felbérelnek, hogy több száz kilométerről vigyék a nitrót a kúthoz. Kapnak is kíséretet, néhány testőr és egy civilszervezet képviselőjét (Ana Girardot), az utóbbit egyrészt azért, mert kavar az egyik testvérrel, másrészt azért, hogy újra emlékeztessenek minket arra, hogy milyen sokat tesznek az európaiak a csóró harmadik világbeliekért. Vagy mit tudom én, valószínűleg csak azért, mert ma már egy egzotikus helyszínen játszódó kalandfilmnél kötelező elem egy nonprofit csajszi, aki kihozza a jót a kőkemény harcosokból.

Márpedig Julien Leclercq rendező egy legalább tizenöt évvel korábbi klisékézikönyvből dolgozott, és semmi másból, egyetlen saját ötletből sem. Pedig Leclercq ennél azért tud jobbat: őt a 2010-es Rablók című kőkemény thriller révén lehet ismerni, ami a Netflixen kapott nemrég már a második évadnál tartó sorozatot. Az új A félelem bére azonban kifogott rajta.

Egyszerűen nem volt ötlete arra, hogyan csináljon a régi történetből egy újat,

így kényszeresen dobálta teljesen random módon a már simára koptatott kliséket és az összes olyan fordulatot, amiket egy kalandfilmben szokás elsütni, mint az őrök szórakoztatására egymással harcoló rabok, a váratlan aknamező, az ellenséges mesterlövész a sziklák között, az önfeláldozó bajtárs vagy az áruló a csapatban. És felnevet az öntelt áruló gazember, mielőtt utolérné a végzete? Felnevet, bizony! Ezekkel amúgy semmi baj nincsen, ha jól használják őket, ha szépen fel vannak vezetve és ki vannak dolgozva – na itt ilyen szorgos iparos munkáról szó sincsen, és mondjunk is néhány példát, ami persze picit spoilerezés is egyben.

A már emlegetett aknamező csak addig működik, amíg a két testvér ki nem békül a bajban – az egyik börtönbe juttatta a másikat –, utána már nem figyelnek arra, van-e még akna a földben, az orvlövészről nem derül ki, kicsoda, melyik oldalon áll, és még további hasonlók. A rendkívül robbanékony anyagot szállító kamionok között két méter a követési távolság, a számos tűzpárbaj során a ponyva alatt lévő nitroglicerint minden golyó kikerüli, és még sorolhatnám a marhaságokat, de ez sem lenne igazán nagy gond, ha nem csapnivaló színészekre bízták volna a főszerepet.

A színész szót pedig több okból is tegyük idézőjelbe. Franck Gastambide (Taxi 5, Megállás nélkül) úgy került a filmbizniszbe, hogy harci kutyákat tenyésztett és idomított, amiket forgatásokra kölcsönzött, amíg őt magát fel nem fedezték, míg Alban Lenoir (Az eltévedt golyó) kaszkadőrből lett „akciósztár”.  Az barokkos túlzás, hogy korlátozott a színészi eszköztáruk,

mert ha nem lőniük vagy futniuk kell, akkor egyszerűen gyalázatos a játékuk.

Amikor Gastambide karaktere például aknára lép, tőle csak egy olyan bocsánatkérő pillantásra futja, mint amikor véletlenül eltöröd egy gyerek kedvenc játékát, amiről tudod, hogy nem lehet belőle újat venni. Ők ketten nem rosszul játszanak, hanem bután! Vajon hány elrontott, ezeknél sokkal rosszabb jelenetük volt, amikhez képest ez még elfogadhatónak számított?

Azon túl, hogy az operatőri munkába nem érdemes belekötni, egyszerűen semmi jót nem lehet erről a véletlenszerűen összedobott, rosszul megírt és még rosszabbul eljátszott filmre mondani, ami ráadásul teljesen ugyanolyan, mint a Jackie Chan és John Cena főszereplésével készült, szintén a Netflixre került A kimenekítési projekt (2023), ami szintén egy sivatagi országban játszódott, és kamionokban szállítottak valamit. A kínai filmnek legalább annyi mentsége volt, hogy nem vette magát túl komolyan, és nem klasszikusnak számító alapanyagból készült, így nem voltak vele szemben elvárások. Mondjuk nem véletlen, hogy mindkét film a Netflixen talált otthonra…

Értékelés: 2/10