Bullying és bosszú - 5 érv, hogy megnézd a Dicsőséget a Netflixen

A koreai thriller jól elbújt a streamszolgáltató felületén, de érdemes tenni vele egy próbát.

Mindig van olyan film vagy sorozat a Netflixen, amit nem dob elénk az algoritmus, de érdemes rá időt szánni. Közhelyesen mondva, ezek a “rejtett kincsek” a streamszolgáltató műsorában. A Dicsőség című koreai sorozatra nagyon is illik ez a leírás: megrázó dráma, csavaros thriller, de nem könnyű rátalálni a Netflix forgatagában. A 16 részes széria Moon Dong-eun (Song Hye-Kyo) bosszúhadjáratát mutatja be, akit rendszeresen és brutálisan bántalmaztak a középiskolában. 

Ez az alapszituáció, amit teljes mértékben kiaknáz a sorozat, és végig fenn tudja tartani a feszültséget. A téma persze kifejezetten kellemetlen, és kell hozzá lelkierő, hogy végignézzük a Dicsőséget, de higgyétek el, megéri, mert nem csak arról szól, hogy miként szolgáltat igazságot Dong-eun, hanem

az emberi kapcsolatok és jellemek olyan mély rétegébe vezet be, ahová kevés sorozat nyújt betekintést.

Miközben még valamiféle keserű humora is van az egésznek. 

Forrás: Netflix

 

Annyira viszont mégsem marginális széria ez, hiszen szinkron is készült hozzá, ami bár egyre gyakoribb a Netflix saját gyártású produkcióinál, de láthatóan csak a presztízs filmek és sorozatok kapnak magyar hangot. A Dicsőség bár itthon nem kiemelt cím, de egy kifejezetten remek szinkron készült hozzá, szóval akár azzal is érdemes belevágni. Hogy pontosan miért, arra itt van rögtön öt meggyőző érv!


Az iskolai bántalmazás megrázó ábrázolása

A Dicsőség első része afféle tűzkeresztség, ami nem kíméli a nézőt, és azt üzeni: ha ezt túlélted, bármit túl fogsz élni. Ebben a tekintetben némi rokonságot érezhetünk Moon Dong-eunnal, aki túlélte mindezt, és most évekkel később visszatér, hogy megbosszulja a bántalmazást. Az első részek nem kímélnek, nincs elosztva a borzalom,

rögtön megkapjuk, mi történt a középiskolában, hogyan zaklatták a lányt a társai verbálisan és fizikailag egyaránt.

A lenézés, a megalázás mellé társult a testi fájdalom is, ami elsősorban abban merült ki, hogy hajvasalóval égették meg a testét olyan helyeken, amit elrejt az egyenruha. Mindeközben az is kirajzolódik, hogy mennyire egyedül marad valaki egy ilyen helyzetben. A diáktársak nem avatkoznak közbe, hiszen

a bullying hierarchiájában valaki vagy bántalmazott vagy bántalmazó lesz.

De a leggyalázatosabb a felnőttek viselkedése, akik elfordítják a fejüket, sőt, némi pénzért még a részesei is lesznek a megalázásoknak: iskolaigazgató, tanár, iskolaorvos, szülő – egyik sem ártatlan egy ilyen helyzetben.

Forrás: Netflix

 

A jól kitervelt, türelmes bosszú

“A bosszú egy étel, ami hidegen tálalva a legjobb” – tartja a mondás, ami a Kill Bill mottója is lett. De igazából lehet a Dicsőség mottója is, hiszen Moon Dong-eun gondosan kitervelte a bosszút, és türelmesen vár a megfelelő pillanatra, miközben

lassan és rafináltan építi a csapdát egykori kínzóinak.

Bár felfedi magát előttük, mégsem tudnak mit tenni, mert nem személyesen hajtja végre a revanst, hanem olyan helyzeteket teremt türelmes taktikával, hogy végül mindenki maga okozza a saját vesztét. 

Forrás: Netflix

 

A dermesztően jó színészi játék 

Song Hye-Kyo remekül, szinte faarccal alakítja az elszánt bosszúállót, akiből minden bizalmat kiöltek a bántalmazói. Mégis,

a színésznő remekül játszik a tekintetével, hiszen bár mimikája alig van, a szemében minden érzelem tükröződik.

Ki kell még emelni a két segítőjét, akik nélkülözhetetlenek a bosszúhoz: Yeom Hye-ran alakítja Kang Hyeon-Nam-t, a takarítónőt, aki végül Dong-eunnek kémkedik, és információkat szerez be. Cserébe Dong-eun megígéri, hogy végez bántalmazó férjével. Kang Hyeon-Nam azért is remek karakter, mert az életbe belefásult, bántalmazott nő hirtelen új erőre kap, és új értelmet talál magának. Ráadásul még humora is van. Dong-eun másik segítője a fiatal orvos, Joo Yeo-jeong, aki megtanítja gót játszani, és közben beleszeret a lányba. Lee Do-Hyun ártatlan és naivnak látszó tekintetével kiváló választás a szerepre, hiszen sosem gondolnák róla, miféle indulatok lakoznak benne is. A másik térfélről az egykori zaklatók “vezérét”, Park Yeon-jint kell kiemelni, aki kényelmes munkájával (időjárásjelentő a tévében) és gazdag férjével, befolyásos szüleivel úgy érzi, övé a világ. Ji-Yeon Lim vérfagyasztóan hozza a pszichopata nőt, aki

hol tébolyodottan kacag, hol behízelgően mosolyog, hol pedig vérfagyasztőan fenyegetőzik.

És van, hogy a széles skála mindegyike megjelenik az arcán egyetlen perc leforgása alatt.

Az izgalmas metaforika

Említettük a Dong-eun kínzására használt hajsütővasat, ami valamilyen formában végig visszatérő motívum, és ha már meglátjuk, összeszorul a gyomrunk, ahogy Dong-eunnek is. A forróság, a tűz, az izzó tárgyak mind félelmet keltenek benne, hiszen számtalan ponton meglátszik a testén a hajsütővas nyoma. A Dicsőség számtalan egyéb, finom motívumot használ, ám a másik, ami az egész szérián végigvonul, a Go nevű táblajáték. Az benne az igazán rafinált, hogy több síkon is értelmezhető: az egyszerű, explicit magyarázat szerint Dong-eun azért akarja megtanulni, hogy így kerüljön közel Park Yeon-jin férjéhez, aki a megszállottja a játéknak. De van egy szimbolikus jelentése is, hiszen a Go egy nagyon-nagyon bonyolult táblajáték, amihez rengeteg türelem kell, és a cél, hogy minél nagyobb területet foglaljunk el, természetesen az ellenfél kiiktatásával. Igazából olyan ez, mint Dong-eun bosszúja.

Forrás: Netflix

 

A kiszámíthatatlan dramaturgia

Aki látott már egy csomó bosszúfilmet, annak is érdemes belekezdeni a Dicsőségbe, hiszen számtalan helyen csavar egyet a dramaturgia a jól megszokott történetvezetésen. Nem csak megszokásból izgulunk egy-egy karakterért, hanem tényleg nem lehet tudni, hogy ki marad életben és ki nem, kivel, mi fog történni. És nem csak negatív, de pozitív irányba is meg tud lepni a széria, hiszen van, hogy a dramaturgiai ív alapján azt gondolnánk, hogy egy adott karakter biztos meg fog halni, és meglepetésünkre valami más sors vár rá. Ez az egyik titka az egész Dicsőségnek: hogy minden fájdalma, borzalma és iszonyata ellenére mégis van benne egy adag életigenlés.