Nicole Kidman és Zac Efron már korábban is dolgoztak együtt: Az újságos fiú (2012) című kissé túlbonyolított, de rendkívül intenzív erotikus thrillerben az akkor még babaarcú Efron és a masszív texasi tájszólással beszélő vidéki végzet asszonyát alakító Kidman súlyosan kavartak, tehát van elég tapasztalatuk a vad összefonódásban és az egymásra kenődésben, ha úgy tetszik. Van is köztük kémia, de ez a film nem róluk szól, ami sajnálatos dolog, viszont kissé zavarba ejtő módon mégis folyton őket mutatják.

Azt Az ördög Pradát visel (2006) – és vagy két tucatnyi más film – óta tudjuk, hogy

a világot tulajdonképpen a rátermett asszisztensek tartják működésben.

Ők teljesítik egoista, zsarnoki főnökeik minden abszurd kívánságát, ők simítanak el minden konfliktust, amit megbízóik okoznak. Ezt teszi nap mint nap Zara (Joey King - Két világ között, A gyilkos járat, A csókfülke) is, aki Chris Cole (Efron) ügyeletes filmsztár jobbkeze, és tényleg minden szeszélyét el kell viselnie. Azt nehéz elhinni, hogy Cole tényleg filmsztár, mert csakis arról van szó, milyen fostalicska filmekben játszik, milyen béna szerepeket vállal,

meg hát buta is, mint a föld.

Aztán egy szép napon Zara felmond, mert főnöke számon kéri rajta, hogy megint elkésett(!?), meg összegyűrte a méregdrága ruháit, de aztán rájön, hogy milyen nélkülözhetetlen az ő csodaasszisztense. Fogja is magát, és elmegy, hogy visszahívja, és így találkozik hősnőnk édesanyjával, Brooke-kal (Kidman), a gyönyörű Pulitzer-díjas írónővel. Az eddig ellenszenves, hisztis és ostoba színész, aki hirtelen szimpatikus, érzékeny és empatikus lesz és az anyuka megismerkednek, egymásra hangolódnak és összejönnek! Hősnőnk nem örül ennek.

Hősnőnkről elég annyit tudnunk - több nem is derül ki -, hogy filmproducer szeretne lenni, türelmetlen és baromi önző. Neki is lát, hogy szétverje főnöke és édesanyja kapcsolatát, ami egy közös karácsonyi ünnepben csúcsosodik ki – mind a kapcsolat, mind annak szétverése.

Hogy a Netflixnél miért gondolták azt, hogy egy ilyen ünnepi mesét pont a nyár közepén pottyantanak le elénk, az rejtély,

talán arra bazíroztak, hogy az uborkaszezon alatt két olyan nagy névvel, mint Kidman és Efron csak lehet valamit kezdeni – és mivel a film napok óta a lejátszási lista elején csücsül, lehet, hogy jól számoltak. Abban viszont van egy adag tömény irónia, hogy visszatérő motívumként filmsztárunknak egy jó (forgatókönyv)író kéne – mintha ez az ő hatásköre lenne ebben a szakmában -, miközben az itt tárgyalt filmünk forgatókönyve csapnivaló... El is mondjuk, miért.

Adott egy hősnő, akinek nem dolgozták ki a karakterét, ráadásul nem tették különösebben szerethetővé – ezt valószínűleg a rendező, Richard LaGravenese (P.S. I Love You) is érezhette, mert betett egy jelenetet, ahol a legjobb barinője szembesíti az önzőségével, de azt le is rendezik egy perc alatt. Talán nem is baj, de ez a hősnő nem a film fókusza, sokkal több játékidőt kap Kidman és Efron románca, ami valamivel nézhetőbb, viszont így is egy ócska kliséhalom a szokásos tengerparton sétálós montázsokkal, és persze ne feledjük,

a filmsztár az egyik pillanatban egy ostoba rinyáló pöcs, a másikban bölcs hősszerelmes.

Kidman karaktere valamivel jobban sikerült, de ebben az is benne van, hogy maga Kidman is nagyságrendekkel jobb színész, mint a többiek – pláne jobb, mint Joey King, akiben a szereptől függetlenül is van valami irritáló. A már emlegetett karácsonyi szál egyébként teljesen felesleges - teljesen ki is lóg a napfényes kaliforniai sztoriból -, és leginkább azt a célt szolgálja, hogy egy eddig még nem tárgyalt karakternek némi mélységet és extra játékidőt adjon.

Ő volna a filmtörténet legnagyobb kliséje: a bölcs, életvidám nagymama, aki a legjobb tanácsokat adja, és akit ráadásul Kathy Bates játszik. Neki szerintem a Tortúra (1990) óta nem volt olyan karaktere, amiben ne lett volna idegesítő, és

ráragadt egy olyan szerepkör, amit talán nem is akar levakarni magáról,

a sokat látott, nagyszájú, de aranyszívű asszony – ezt tolja most is, csak nem tudom, minek. Nincs is mit dicsérni sem rajta, sem a filmen, ami nem nézhetetlen, régi motorosok csinálták, de csakis rutinból, pénzért, tényleg nincs egy jó motívuma, és annyira szájbarágós, hogy amikor Kidman karaktere otthon takarítás közben Blondie-tól a Dreaminget hallgatja, konkrétan egy Blondie pólóban van, hogy a hülyék is értsék, hogy miről van szó. Persze, a Netflixen el lehet ilyesmit adni, mert maximum félbehagyjuk a nézést, átváltunk másra, inkább a készítőkre nézve ciki, hogy maguktól nem vártak többet.

Értékelés: 4/10