„A nagy tetteket túlértékelik. (…) Nem látják, hogy te is olyan szerencsétlen vagy, mint ők”

– hangzik el az Easttowni rejtélyekben, amelyben a Titanic, az Egy makulátlan elme örök ragyogása és A felolvasó sztárja egy kisvárosi nyomozónőt alakít, aki egy régi eltűnési és egy friss gyilkossági ügyben nyomoz, miközben a magánélete évek óta legalább olyan zűrzavaros, mint a szakmája. Mondhatnánk azt is, hogy Mare élete kész rémálom, és kapunk is erre egy frappáns utalást, amikor jó éjszakát kívánnak neki, ami angolul úgy hangzik, „(good) night, Mare”, azaz ’nightmare’: rémálom.

Az Easttowni rejtélyekben senki sincs rendben,

mindenki el van b*szva egy kicsit:

a főhősnő rengeteg személyes tragédiával küzd, amiket meg sem próbál feldolgozni, miközben teljes erővel rontja el az életét; újdonsült ismerőse, a díjnyertes író egész pályája során csak egyetlen regényt írt, amire viszont ráment a családja; és még a kisvárosba újonnan érkező sztárrendőrről is kiderül, hogy mégsem akkora sztár.

De az alkotók a mellékfigurák között is rengeteg „szépséghibát” rejtenek el: a látszólag tökéletes házasságban élő legjobb barátnő házassága mégsem olyan tökéletes, ráadásul a kislánya is Down-kóros, az elrabolt lány édesanyja pedig rákkal küzd. Hogy ebből mégsem lesz afféle, a nézhetetlenség határát súroló nyomorpornó, mint például a szintén az HBO GO-n látható Ez minden, amit tudok (kritikánk itt), arról olyan biztos kezű alkotók gondoskodnak, mint az író-ötletgazda-showrunner Brad Ingelsby, A harag tüze és A visszaút forgatókönyvírója, illetve Gavin O’Connor executive producer, a Warrior – A végső menet és A visszaút rendezője.

Az alkotópáros legutóbbi közös munkája, a Ben Affleck főszereplésével forgott A visszaút (kritikánk itt) ugyan erősen igénybe vette a könnyzacskókat, de Ingelsby és O’Connor ezúttal a hatalmas sorscsapások ellenére is innen maradt a melodrámán, amiről úgy gondoskodtak, hogy nem sajnálják és nem is sajnáltatják hőseiket. Az Easttowni rejtélyekben, csakúgy, mint a központi karakterben, több a szarkazmus, mit az együttérzés, amitől szerencsére a főhősnő nem lesz kevésbé szerethető – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kedvelni azért könnyebb, mint szeretni.

míg a lánya ügyében tehetetlen rendőrség impotenciája ellen hangosan tiltakozó anya motívuma a Három óriásplakát Ebbing határában című filmből derenghet. Ahogy a „harcedzett nyomozó új, fiatalabb társat kap” kliséje sem nevezhető újszerűnek. Ami miatt mindez mégis működik, az a hiteles közeg, amibe az egészet belehelyezték.

Már a legelső jelenettől kezdve egyértelmű, hogy ebben a kisvárosban mindenki ismer mindenkit, Mare pedig olyan szinten ide tartozik, hogy a legtöbb helyi nemcsak az ismerőse, de a rokona is. A főhősnő ugyanolyan, mint Easttown maga (nem véletlenül az a sorozat eredeti címe, hogy Mare of Easttown): van mire büszkének lennie, de ma már mindenki inkább menekülne tőle. És a valószerű környezet mellett persze ő az, ami miatt a széria olyan jól működik, hiszen egyszerre jóleső és fájdalmas figyelni, ahogy epizódról epizódra mind többet tudunk meg róla, és kiderül, hogy miért olyan mogorva, megközelíthetetlen és talán kissé kíméletlen, amilyen.

A legelején idézett mondat a túlértékelt nagy tettekről pedig abban is megmutatkozik, hogy – attól eltekintve, hogy véres bűnesetekről van szó – az Easttowni rejtélyek cselekménye is kis, hétköznapi történésekből áll össze, és meglehetősen lassan csordogál. De az alkotóknak nagyon jó a ritmusérzékük, és mindez sosem fullad unalomba, elsősorban annak köszönhetően, hogy a csendes események után

minden rész végén ledobják az atombombát:

az első epizód végén mutatják meg a holttestet, a második fináléjában derül ki a nagy titok az áldozatról, és így tovább. Az alkotás az ötödik részénél tart, és talán most kaptuk az eddigi legdurvább cliffhangert. Még két epizód van hátra, amelyek közül a hatodik már május 24-én megérkezik, szóval nem kell sokat izgulnunk a legutóbb látott izgalmak után.

A H&M ruhamárka pár napja egy bőrhibás, pattanásos modellel reklámozza a termékeit, és a sok ér(t)etlen, negatív komment mellett rengeteg pozitív is érkezett a jelenségre a Facebookon. A Jóbarátok: Újra együtt előzetesében pedig szemmel láthatóan és még csak nem is szépen megöregedve láthatjuk viszont egykori kedvenceinket – mégis alig várjuk a műsort, ami ráadásul nem egy fikciós Jóbarátok-epizód lesz, hanem az igazi színészek tűnnek majd fel benne, a saját bőrükben. Hogy mindez hogy jön ide? Az Easttowni rejtélyekben

És ez is hozzátartozik a sorozat valódiságához, és ezért is olyan jó nézni. Mert úgy tűnik, mégiscsak szeretünk tökéletes sztárok helyett a tévében is igazi embereket figyelni.