Taxisofőr (1976)

Attól a pillanattól kezdve, hogy megvolt a Joker fesztiválpremierje, világos, hogy a legnagyobb hatással Martin Scorsese talán legismertebb műve volt rá. Eleinte egyébként úgy volt, hogy Scorsese producerként részt is vesz az antiszuperhősfilm készítésében, de végül The Irishman című filmje elhúzódó munkálatai miatt erre mégsem került sor. Zsenijének hatása azonban így is érezhető: a Taxisofőr Travis Bickle-je egyértelmű előképe a Joker Arthur Fleckjének (ez Joker eredeti neve) – mindketten eltiport figurák, akik egy népszerű közszereplő meggyilkolásával akarnak revansot venni a társadalmon, miközben egy olyan gyönyörű nő után ácsingóznak, aki nem lehet az övék. A Taxisofőr mellett pedig Scorsese korábbi, nagy áttörést hozó nagyjátékfilmje, az 1973-as Aljas utcák is fontos referenciát jelent: ennek elsősorban a hangulatát és a képi világát idézték meg a Joker alkotói.

A komédia királya (1982)

Haha, azt hittétek, hogy Todd Phillips rendező csak két Scorsese-filmet idézett meg a Jokerben? Hát nagyot tévedtetek! Hiszen itt van még A komédia királya, aminek a cselekménye hajaz erőteljesen a képregény-adaptációéra (pontosabban fordítva). Már a Joker készültekor lehetett róla hallani, hogy az lesz a sztori, hogy a küszködő stand-upos, Arthur Fleck a megszállottjává válik egy népszerű talk show házigazdájának – akárcsak A komédia királyában, ahol még Robert De Niro játszotta az alávetett komikust, Jerry Lewis pedig a tévés személyiséget. Hogy a párhuzam még egyértelműbb legyen, ezúttal De Niro a sztár Joaquin Phoenix Jokere/Arthur Fleckje mellett.

A sötét lovag (2008)

Aki először elkezdte radikálisan lebontani a szuperhősös (al)műfajt, az Christopher Nolan volt, és ez elsősorban Batman-trilógiájának középső darabjában érhető tetten. A sötét lovag sokkal inkább halad a Michael Mann-féle Szemtől szemben nyomdokain, mint mondjuk a Sam Raimi által jegyzett Pókemberén, és egyértelmű utalásokat tesz a 9/11 utáni terrorizmusra is, amit a legtöbb képregényfilm inkább igyekezett elkerülni. Ehhez hasonlóan Todd Phillips is dekonstruálja a szuperhősmozit, csak ő még Nolannél is jobban, hiszen a Joker egy karakterközpontú társadalmi dráma, amiből teljes mértékben hiányoznak az (al)műfajt meghatározó akciójelenetek. De ha minden jól megy, nemcsak Phillips léphet Nolan nyomdokaiba, hanem Joaquin Phoenix Heath Ledgerébe, akinek Joker alakítását annak idején Oscar-díjjal jutalmazták.

Serpico (1973)

Első blikkre Sidney Lumet Al Pacino főszereplésével készült zsarudrámájának nem sok köze van a Jokerhez, hiszen a fiatal és elszánt New York-i rendőr, aki le akar számolni a korrupcióval, radikálisan más karakter, mint szerencsétlen, egyre jobban becsavarodó Arthur Fleck. Lumet földhöz ragadt realizmusa azonban olyan életközeli, hiteles és zsigeri tónust adott a filmnek, amit Phillips is követni akart a saját munkájában. Amikor a Joker rendezője előadta terveit a Warner Bros. stúdiónak, úgy fogalmazott, hogy egy Serpico-szerű karaktertanulmányt akar készíteni egy 2019-es képregény-adaptáció köntösébe bújtatva.

Száll a kakukk fészkére (1975)

Milos Forman öt Oscar-díjas örökbecsű klasszikusa, minden „őrültek háza” filmek alfája és omegája is ott volt azon a listán, amit Todd Phillips példaként emlegetett a stúdiónak, mint azokat a hetvenes évekbeli karakterdrámákat, amiket fel lehetne frissíteni. „Ezeket a filmeket, amiken felnőttünk és imádjuk őket, ezeket a hetvenes évekbeli karaktertanulmányokat a mai közegben már nem lehet megcsinálni.

De mi lenne, ha vennénk őket, és egy képregényhőst állítanánk a középpontjukba?”

– érvelt a rendező a Warnernek, ahol szerencsére vevők voltak erre az elég merész ötletre.

Sosem voltál itt (2017)

A Joker nemcsak a rendezői életműbe illeszkedik szépen, hanem a főszerepet alakító Joaquin Phoenixébe is. Lynne Ramsay bűndrámája kiváló előtanulmány volt a színész számára Joker megformálásához, hiszen már ebben is egy lelkileg sérült férfit alakított, akiből állapota erőszakos kitöréseket hoz elő. A Sosem voltál itt főhőse egy poszttraumás stressz szindrómában szenvedő háborús veterán, aki a megszállottjává válik egy fiatal lány megmentésének a gyermekprostitúciótól – ezzel pedig rokona a már fontos referenciaként említett Taxisofőrnek is.

Sőt: Phoenixnek volt még egy hasonló, a Jokert előkészítő alakítása, így igazából egy egész trilógiáról beszélhetünk a színészi életművön belül, hiszen már a Paul Thomas Anderson rendezte 2012-es The Masterben is a sötét oldalát hozta elő. A Sosem voltál itt-tel a színész megnyerte a 2017-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfi alakításának a díját, a The Masterért pedig Oscarra jelölték (méghozzá már harmadjára) – szóval a Jokerrel nagyon érik már az a jól megérdemelt Oscar-díj!

Logan – Farkas (2017)

A sötét lovaghoz hasonlóan a James Mangold rendezte rendhagyó szuperhősfilm is alaposan megreformálta a műfajt. És azért is jelent fontos előzményt a Jokerhez, mert ahogy Phillips a már többször említett hetvenes évekbeli karakterközpontú drámákkal keresztezte a képregényfilmek világát, úgy a műfajkeverést Mangold már a Loganben megcselekedte. Az utolsó Farkas mozi a szuperhősös zsánert a westernfilmek gyászos, melankolikus hangulatával vegyíti, ami kiváló lehetőséget adott rá, hogy a főhőst megformáló Hugh Jackman, habár korábban számtalanszor játszotta már a figurát, most először valódi tartalommal töltse meg, és a műfajban látott egyik legkiválóbb színészi alakítással vértezze fel.

Hálózat (1976)

A Joker DNS-ében Sidney Lumetnek még egy hetvenes évekbeli alkotása fellelhető. Az erősen médiakritikus a Hálózat arról szól, hogy egy tévécsatorna az egyik bemondó nyílt színen történő összeomlását a profit és a nézettség növelésére használja fel. Nem nehéz tehát megtalálni az összefüggést a Phillips-filmmel, amelyben szintén fontos szerep jut egy sokak által (így Joker által is) csodált tévés személyiségnek. Világos, hogy mind a rendező, mind a társ-forgatókönyvíró, Scott Silver nagy rajongója a Lumet-filmnek, és mindkét alkotásnak fontos mondanivalója van a médiafogyasztási szokásokról és a televízió hatásáról az amerikai néplélekre. És az is biztos, hogy Joker nem lenne az, aki lesz, ha a tévé nem játszana ilyen fontos szerepet az információ terjesztésében.

Dr. Caligari (1920)

Joker figuráját 1940-ben alkotta meg Bill Finger, Bob Kane és Jerry Robinson. A képregényművészek munkájára vizuálisan a legnagyobb hatást egy 1928-as némafilm, A nevető ember Gwynplaine nevű karaktere tette, akit Conrad Veidt formált meg. A Jokerhez azonban az alkotók egy még korábbi Veidt alakításig nyúltak vissza: ő játszotta ugyanis a Cesare nevű hipnotizált, alvajáró gyilkost a német expresszionizmus egyik kulcsfilmjében, a Robert Wiene által rendezett Dr. Caligariban. Az IndieWire vezető kritikusa szerint Phoenix külseje, amit a Joker szerepre kialakított, erősen emlékeztet Veidtére, főleg ami az őrület fizikai jegyeit, a pókszerű mozgást és a csontsovány végtagokat illeti.

Bosszúvágy (1974)

Michael Winner bosszúfilmjét – ami egy csapásra sztárt csinált a főszerepet alakító Charles Bronsonból – annak idején sokat bírálták amiatt, hogy főhőse, egy építész alakján keresztül, aki gyilkológéppé válik, miután gonosztevők saját otthonukban meggyilkolják a feleségét és megerőszakolják a lányát, az önbíráskodást és az erőszakot propagálja. Mivel a Jokerben is azt figyelhetjük meg, hogy a központi figura erőszakkal reagál az őt ért sérelmekre, felmerül a két film hasonlósága. De a bosszú kultúrájának reklámozása helyett Phillips műve remélhetőleg inkább az amerikai társadalomban uralkodó erőszak állapotáról ad látleletet.

Mechanikus narancs (1971)

Phillips Jokere sokat köszönhet az Anthony Burgess Gépnarancs című regényéből származó Alexnek is, aki szintén olyan zavart elme, aki örömét leli az erőszakban és a káoszban. A Jokert ezenkívül az is rokonítja Kubrick filmjével, hogy mindkettőben egy elítélendő viselkedésforma válik kvázi hősiessé, mivel nem kevés empátiával ábrázolják a főhőst, akinek hagyományosan inkább antihősnek kellene lennie (a Mechanikus narancsot annak idején sokat bírálták emiatt). A Joker alkotói kis főhajtásként Kubrick műve felé egyébként azt is kiharcolták, hogy ők is használhassák azt a Saul Bass által inspirált stúdiólogót, ami a Mechanikus narancs elején tűnt fel.

Psycho (1960)

Sok kritika hasonlította Joker figuráját Hitchcock klasszikusának Norman Bateséhez is. Phillips filmje is ugyanúgy egy esendő karakternek az őrületben való alámerülését ábrázolja, és valahol mindketten saját maguk az okozói önnön nyomorúságuknak. Hiába próbálnak megmaradni a normalitás talaján, egyszerűen nem megy nekik, és „ha már lúd, legyen kövér” alapon inkább őrületbe fordítják erőfeszítéseiket. És persze nem utolsósorban Arthurt és Normant is különleges kapcsolat fűzi az anyukájához…

Táncolj velem (1937)

Első ránézésre ennek a könnyed kis musicalnek nem sok köze lehet az őrület meséjéhez, de a két film között több kapcsolódási pont is van. Amikor a filmben Arthur gyilkolni kezd, a félmeztelenül, magányosan előadott tánc az, ami megnyugtatja mentálisan. Az egyik ilyen pillanatban a Slap That Bass című sláger csendül fel, amit nem kisebb név mint George Gerschwin komponált (és Ira nevű testvére írt) a Fred Astaire és Ginger Rogers főszereplésével készült Táncolj velemhez. A musicalben egyébként egy balettművész és egy sztepptáncosnő kapcsolatát követhetjük, akiknek a viszonyát megzavarja, hogy azt kezdik pletykálni róluk, hogy titokban már összeházasodtak. A múltból támadó híresztelések mérgező hatása pedig fontos szerepet játszik a Jokerben is.

Kánikulai délután (1975)

A jelek szerint nemcsak Martin Scorsese munkássága volt olyan nagy hatással Todd Phillipsre, hogy három filmjét is beemelte a Joker referenciái közé, hanem egy másik hetvenes évekbeli mesteré, Sidney Lumeté is. A Hálózat és a Serpico mellett ugyanis a Kánikulai délután is inspirálta a Jokert. Lumet alkotása újabb karakterközpontú dráma egy férfiról, aki azért rabol bankot és ejt túszokat, hogy médiafigyelmet generáljon. A karakterrajz mellett pedig hangsúlyt kapnak a filmben a társadalmi-politikai utalások is. A Kánikulai délután is azon hetvenes évekbeli alkotások sorába tartozik, amelyeket Phillips úgy akart újra elhelyezni a hollywoodi térképen, hogy képregényfilmes elemekkel vegyíti őket.

Modern idők (1936)

Már a Joker előzeteséből kiderül, hogy egyik jelenete Charlie Chaplin Modern idők című klasszikusának gálavetítésén játszódik. A némafilmben Chaplin híres figurája, a Csavargó gyári munkásként küzd az indusztrializmus átkával. Ehhez hasonlóan a Joker Arthur Fleckje is egy olyan karakter, akinek nehezére esik alkalmazkodni a társadalmi változásokhoz. A Modern időkben Chaplin kritikával ábrázolta a túlhajtott gépesítést, mert ezt gondolta a nagy gazdasági világválság okának. Ha nem is von le ilyen egyértelmű következtetést, Phillips Jokerében sincs hiány a korunk társadalmára vonatkozó szociális, gazdasági és politikai utalásoknak. A film egy ember fokozatos elszigetelődését (és ennek erőszakba fordulását) jeleníti meg – szoros összefüggésben társadalmunk jelenlegi helyzetével.

(via IndieWire)