Megvolt a cannes-i premier, a Volt egyszer egy Hollywood sztárjainak vörös szőnyeges bevonulásával, ami előtt az előzetest is nyilvánosságra hozták.
A kultrendező tizenegyedik (és állítólag visszavonulása előtt az utolsó) nagyjátékfilmjének bemutatása nemcsak azért jelentett hatalmas eseményt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, mert először szerepel benne egy filmben a két talán legnagyobb hollywoodi sztár, Brad Pitt és Leonardo DiCaprio, hanem azért is, mert 25 évvel azután került rá sor, hogy az alkotó Ponyvaregény című műve elnyerte az Arany Pálmát.

Tarantino – akinek új filmje csak az utolsó pillanatban készült el, így komoly veszélybe került a cannes-i premierje – arra kérte a fesztiválközönséget, hogy semmiképpen se árulják el a Volt egyszer egy Hollywood fordulatait, mivel a hivatalos bemutatóra majd csak július végén (nálunk augusztusban) kerül sor. Erre kifütyülés volt a nézők válasza, de előtte a vörös szőnyegen (ahova a direktor DiCaprióval, Pitt-tel és a film harmadik sztárjával, Margot Robbie-val vonult be) hétperces álló ovációval ünnepelték.
A spoilerek elkerülése miatt a frissen nyilvánosságra hozott előzetes sem túl informatív, ahogy a kritikusok sem részletezik a cselekményt. Annyi azonban világos, hogy a legtöbbüknek nagyon tetszett a Volt egyszer egy Hollywood: a legfontosabb filmes szaklapok (The Guardian, The Telegraph, Collider) szinte mind nagyon magas értékelést adtak a műnek (5-ből 5 pontot vagy A-, azaz 5-ös alá értékelést), amit egyedül az IndieWire pontozott B-snek (4-es osztályzatúnak), illetve a Varietyben is vegyes fogadtatásban részesült.
A legtöbb kritikus azt emelte ki, milyen nagyszerűen jelenítette meg QT a korabeli (hatvanas évek végi) Hollywoodot, illetve milyen ügyes kézzel nyúlt a valós eseményekhez (a film hátterét Sharon Tate meggyilkolása adja). A Collider újságírója szerint a Volt egyszer egy Hollywood az alkotó Hollywoodhoz szóló szerelmes levele, míg a The Guardian kritikusa azt írta róla, hogy „formabontó, különleges, kiszámíthatatlan – és persze briliáns”. Alig várjuk, hogy végre nálunk is bemutassák!
(via Independent, The Guardian)