Pablo Escobear – A Kokainmedve igaz története

A Kokainmedve a múlt héten nálunk is megérkezett a mozikba. Azt már eddig is tudtuk, hogy a sztori igaz történeten alapul – de azért a valóságban kicsit másképp festett, mint a vásznon.

Az Elizabeth Banks által rendezett horrorkomédia egy 1985. szeptember 11-én történt bűntényen alapszik, amikor is egy Andrew Thornton nevű drogkereskedő repülőgéppel közel 400 kiló drogot próbált becsempészni az Egyesült Államokba, és azt hitte, a nyomában vannak a hatóságok, ezért úgy döntött, ejtőernyős ugrást hajt végre. Persze a kokaint is menteni próbálta, így egy részét kidobta a gépből, másik felét pedig magára erősítette.

Mivel ugrás közben valami félrement, Thornton Gucci cipős holttestét, közel 15 millió dollár értékű kokainba burkolva egy knoxville-i kocsifelhajtón találták meg. Ám a történet itt nem ért véget: 4 hónappal később a The New York Times arról számolt be, hogy a Chattahoochee Nemzeti Parkban holtan találtak egy 80 kilós fekete medvét, akinek a halálát a jelek szerint kokaintúladagolás okozta.


A mackó teste mellett negyven felbontott plasztikzsákot is találtak, tele droggal. A későbbi boncolás is kimutatta, hogy a kokain bekerült az állat véráramába, amibe belepusztult. Habár a boncolás már csak minimális mennyiséget mutatott ki, egyes feltételezések szerint a medve mind a negyven zsák kokaint bekebelezte, ami közel 16 kiló lehetett. Szóval a filmtől eltérően szegény maci egyetlen embernek sem ártott.

Jimmy Warden forgatókönyvíró be is vallotta, hogy az általa kiötlött sztori nem a valóság, hanem az ő saját fantáziája arról, mi történhetett volna, miután a medve elfogyasztja az összes kábítószert. A rendező, Elizabeth Banks mindehhez azt tette hozzá, hogy ő személy szerint nagyon megsajnálta a medvét, ezért be akarta mutatni az ő oldalát is, szóval a Kokainmedve végeredményben az állat bosszútörténete.


(via Variety)