Az életnek vannak olyan apró örömei, amelyeket mindannyian ugyanúgy tudunk élvezni kortól, nemtől és világnézettől függetlenül. A kávé illata reggel, egy csodás naplemente látványa, egy kedves mosoly a metrón, vagy éppen a Facebook-feedünkben szembejövő hír az análgyönggyel csaló sakkozóról. Lehet bármilyen rossz kedvünk, egy ilyen cím láttán rögtön felderül az arcunk, és már küldjük is tovább a linket a kedvenc groupchatünkbe, hogy a barátaink is azonnal kényszeresen vihogó Beavis és Butt-headekké változhassanak. Hogy mi van a hír mögött, vagy hogy egyáltalán igaz-e (nem az), az mindegy is, a felhőtlen szórakozáshoz egy meglepő és mulatságos szókapcsolat, illetve a jó sztori puszta ígérete is bőven elég.

Ilyen klasszikus, kollektív heherészést kiváltó eset a kokainmedvéé is, amely már majd 40 éve szórakoztatja azokat, akik tudomást szereznek róla. A valós történet szerint 1985-ben Georgia erdőségei felett egy drogfutár 40 kilónyi kokaint dobott ki a repülőgépéből, majd az ejtőernyős ugrást elvétve szörnyethalt. A drogot egy barnamedve találta meg, és be is falta, ami csak leírva vicces, a maci ugyanis agyvérzést kapott, és szörnyű kínok közt elpusztult. A kokainmedve szókapcsolatot meghallva aligha ilyesmire asszociálunk, inkább egy teljesen bekattant, négylábú Tony Montanaként ámokfutó vadállat jelenik meg a lelki szemeink előtt, és Elizabeth Banks filmje is inkább ezt a verziót akarja elmesélni.

Az persze, hogy egy bekokózott Maci Laci riogatja a nemzeti parkba tévedő szerencsétleneket, nem tesz ki egy másfél órás filmet. Bármennyire is szórakoztatónak tűnik az alapkoncepció, szükség van épkézláb (humán) karakterekre és egy történetre, ami kitölti a medvés állatkodások közti üresjáratokat. Jimmy Warden forgatókönyvíró, aki korábban csak az McG-féle A bébiszitter: A kárhozottak királynője című opuszt jegyezte, a valós bűntény nyomvonalán indult el, azaz feltette a kérdést, hogy az erdő felett ledobott kokain vajon nem hiányzott valakinek? És meg is adja a választ, az élete utolsó filmjében feltűnő Ray Liotta gengsztere ugyanis a két legjobb emberét küldi a helyszínre, és velük párhuzamosan egy túlbuzgó rendőrpáros is szaglászni kezd a környéken. Az ősi hollywoodi recept szerint persze a sikerhez egy kokainmacin kívül gyerekre is szükség van, itt pedig rögtön két kiskamasz dönt úgy, hogy suli helyett inkább túráznak egyet a nemzeti parkban, és nyilván bele is futnak egyből a betépett medvébe. Az egyikük anyja (Keri Russell) a keresésükre indul a Margo Martindale által alakított parkfelügyelővel együtt, azaz legalább négy szálon fut a cselekmény, merthogy később Liotta gengsztere is személyesen csatlakozik az akcióhoz.

Azzal tehát nem vádolható Banks filmje, hogy mindet egy lapra, a látványos medvetámadásokra tenne fel, de szemérmességgel sem. A 18-as karikát bőven kiérdemli a produkció, a meglepően élethűre animált vadállat végtagokat tép le és beleket ont ki, de láthatunk szétlőtt koponyát, kifröccsenő agyvelőt és 90 fokban letört csuklót is. Se a halálnemek szellemességére, se az akciójelenetek kidolgozottságára nem lehet panaszunk, csak éppen a humor nem akar működni. Legutóbb a Brad Pitt-féle A gyilkos járat próbálkozott azzal, hogy a karikatúraszerű bűnözőkből, vicces mészárlásokból és izgalmas üldözési jelenetekből kevert ki egy nosztalgikus mixet, és ott azért sikerült a mutatvány, mert a tapasztalt rendező (a John Wicket és a Deadpoolt jegyző David Leitch) pofátlanul, de ügyesen kannibalizálta Guy Ritchie munkásságát.

A korábban csak egy zenés vígjátékot (Tökéletes hang 2) és a rossz emlékű Charlie angyalai rebootot jegyző Elizabeth Banks számára egy ilyen mankó nem állt rendelkezésre, és mintha el sem tudta volna dönteni, pontosan milyen hangvételt szeretne belőni. A mentségére felhozható, hogy a horror és a komédia közti kényes egyensúly megtalálásába a nála tapasztaltabb rendezők bicskája is bele szokott törni, de ettől még kár lenne szépíteni, hogy

a Kokainmedvében a blőd humor és az ultraerőszakos jelenetek kioltják egymást.

Banksnek  nincs meg az ütemérzéke ahhoz, hogy a megfelelő tempóban adagolja a poénokat, a szkript pedig nem elég okos ahhoz, hogy azonosulható karaktereket és valódi narratív feszültséget teremtsen.

A CGI-medve ettől még hitelesen és szórakoztatóan őrjöng, lehet csodálni a kreatív kivégzéseket és jó látni Ray Liottát is még egyszer utoljára, de ebben a sztoriban több volt. Banksék készíthettek volna egy valóban horrorisztikus filmet is, benne néhány őszintén vicces momentummal (lásd: Alkonyattól pirkadatig) vagy egy karakterközpontú, szatirikus komédiát Edgar Wright után szabadon, ehelyett azt gondolták, a vicces alapkoncepció bőven elég az üdvösséghez. Vagyis a gyakorlatban

megcsinálták a 2023-as év Kígyók a fedélzetenjét.