Grandiózus CGI-orgia helyett szívmelengető családi vígjáték lett a Hangya 2 – és pont ez benne a jó!
Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szereti a Marvel-filmeket. És azoknak is, akik nem szeretik a Marvel-filmeket, mivel A Hangya és a Darázs végre nem az az egykaptafa kasszarobbantó blockbuster, mint az összes többi, ami már 10. éve automatikusan jár a popcorn meg a kóla mellé!
Coming outtal kell kezdenem. Hiába vagyok popcornmozi-habzsoló főállású filmes blogger és megveszekedett geek, aki 1986 óta imádja a képregényeket, a felénél kikapcsoltam a dögunalmas Fekete Párducot. És egyáltalán nem éltem meg mozgóképtörténeti mérföldkőnek meg össznépi katarzisnak a Bosszúállók 3-at, ami ugye 10 évnyi Marvel-kereszthivatkozásra volt hivatott feltenni a koronát.
Igazából egyedül csak a 2015-ös Hangya folytatását vártam az idei képregényfilmes termésből, és egyáltalán nem kellett benne csalódnom. Számomra
egyértelműen A Hangya és a Darázs az év szuperhősfilmje!
És ez most egyáltalán nem a szokásos újságírói túlzás, máris kifejtem mi miatt gondolom így! Mert azért maradjunk a realitások talaján: ez a film közel sem olyan cool, mint a black power erődemonstráció Fekete Párduc és egyáltalán nem olyan grandiózus, mint a Bosszúállók. Viszont van valamije, ami már réges-régen kiveszett a Marvel-blockbusterekből: humora és szíve! Ráadásul úgy képes beszélni a család fontosságáról és a régi haragosoknak való megbocsátásról, hogy azt még véletlenül sem érzi szájbarágósnak vagy cikinek a néző.
Peyton Reed második Hangya-blockbustere csak másodsorban szuperhősfilm. Elsőre sokkal inkább egy szórakoztató családi mozi, sok-sok kalandfilmes és vígjátéki elemmel, amiben mellesleg szuperhősök is vannak, és amit akár az Amblin is gyárthatott volna, Spielberg produceri áldásával! Mintha a forgatókönyvírók, Chris McKenna, Erik Sommers és maga Paul Rudd egy házibuli hangulatú, vidám szakmai meetingen összekutyulták volna a Drágám, a kölykök összementek!-et azokkal a régi Pókember-füzetekkel, amikben Peter Parker még csóró volt, és folyton azon aggódott, miből fizeti ki a rezsit, mikor fogja valamelyik szupergazfickó elrabolni szegény nagynénjét, vagy mikor tartóztatják le a zsaruk, amiért nap mint nap helyettük kapja el a bűnözőket.
A szereplők egytől-egyik szerethető figurák. Igen, még a kényszeresen poénkodó, sztereotip latino idiótát hozó Michael Pena, a zsémbes tudóst, Dr. Pymet alakító Michael Douglas és az új főellenfél, Ghost maszkja alatt durcizó Hannah John-Kamen is! Utóbbi ráadásul az elmúlt 10 év egyik legjobban kidolgozott Marvel-szupergonosza, aki nem azért kavar be a főhősöknek mert ő a képregények szokásos, megalomán, hatalomvágyó szupergonosza, hanem mert... Nem árulom el miért, legyen elég annyi, hogy nagyon szépen meg van indokolva, hogy ha a valóság newtoni törvényeire fittyet hányó Ghost egyszer begorombul, akkor miért nem kíméli sem az emberéletet, sem a dologi javakat!
Akció és humor, pont ahogy szereted!
Annak, aki hozzám hasonlóan minden egyes Hangya és Darázs-trailert megnézett, nem sok meglepetés lesz az alapsztoriban. A korábbi filmekből megismert, besurranó tolvajból lett szuperhős, a kvázi Bosszúállók-csapattag Hangya amikor épp nem a kislányával játszik, a felspécizett szerkójának hála röhögve elpöcköli a bűnözők gépfegyverét, teherautókkal rollerezget a városban és Godzillaként riogatja a sétahajók utasait!
Nagyjából ugyanezt csinálja az öreg Hangya korábban széltől is óvott lánya, a vadiúj szuperhősdresszben feszítő Darázs (Evangeline Lilly) is, csak ő még repülni is tud mellé. A kicsinyítő-nagyító technológia ugyanis most már nemcsak a Pym-családnak fontos, más is meg akarja kaparintani – és a trailerekben is látott, durva valóságmanipuláló képességekkel rendelkező Ghost csak az egyik a nagy riválisok közül.
Az egymással rivalizáló frakciók közti folyamatos táskalopkodások, valamint az ügyes átverések a bankrablós heist zsáner legszebb hagyományait idézik, ugyanakkor a CGI-látványvilágra sem lehet panasz! Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem eszelősen vicces, ha valaki pikkpakk gurulós kofferré tud töpöríteni egy egész irodakomplexumot, aztán a Matchbox-gyűjteményéből választja ki, hogy aznap épp sportkocsival vagy betonkeverővel akarja-e csapatni egy nyaktörő autós üldözésben!
És akkor ott van a többi, trailerekben is elsütött zsugorítós-megnövesztős jópofaság is! Annál a résznél, amikor akció közben gigantikus méretűvé növesztett, Hello Kitty-s PEZ-adagolóval csapják fejbe a motoros gézengúzokat, mint valami pszichedelikus Gyalogkakukk-rajzfilmben, nyerítve röhögtem!
Nemcsak a röhögéstől fogsz könnyezni...
A térdcsapkodó rajzfilmes humor mellett azért tud komoly is lenni ez a film. A jól kidolgozott karakterek minden egyes mondata, plusz a csavaros sztori is 100 százalékban passzol az eddigi Marvel-blockbusterhez – ez utóbbi persze leginkább a fejben minden stábtagnál három lépéssel előrébb producerpápa, Kevin Feige érdeme. A Hangya és a Darázs nagyon ügyesen magyarázza meg, mit csinált a két címszereplő az Amerika kapitány: Polgárháború óta, és miért nem láttuk őket a Bosszúállók: Végtelen háború idején.
És ha már Végtelen háború! Ott a bénán elnyújtott finálé láttán fejcsóválva és kínosan nevetgélve álltam fel a moziszékből. Ugyan már, hát mi ez a megúszós, hatásvadász marhaság? Súlytalan az egész, úgyis azzal fog kezdődni a Bosszúállók 5, hogy visszacsinálnak mindent, bolond lenne a Marvel végleg megölni Pókembert (hopp, bocs a spoilerért, de te tényleg elhitted, hogy meghalt, mikor mindjárt jön az új filmje?!?). Itt viszont a stáblista végi, első bónuszjelenet alatt úgy szipogtam, ahogy utoljára 12 évesen az Oroszlánkirály alatt – úgyhogy mindenki maradjon benn a film legvégéig, ha valami igazán torokszorítót akar látni!
