Magyarok és a romák a pályán játsszák le nagy meccsüket, és szerencsére itt mindenki hajlandó hülyére venni magát, különben nagyon csúnya lenne a vége.
Kinek ajánljuk? Akik járták már falusi focimeccsen, szociálisan érzékenyeknek és azoknak, akik hisznek a magyar vígjátékban.
Van valahol egy falu Magyarországon, amelynek saját bajnoksága van – nem megyei, járási vagy ilyesmi, hanem saját. A falu neve Acsa és itt legalább hat focicsapat versenyez egymással, például a rendőröké, Blue Boys néven vagy a Hivatal, ahol logikusan a polgármesteri hivatal nagyágyúi kergetik a labdát, és most először a cigánysor fiataljai is nevezhetnek, teszik ezt Brazilok néven, valamiféle felzárkóztatási program keretében. A „most” alatt 2002 értendő, és a tévében éppen a foci világbajnokság megy. A fehérek, akarom mondani a magyarok, az angoloknak drukkolnak, a romák természetesen a braziloknak, és ezzel már kezdődnek is a régi-új konfliktusok.
Meg azzal, hogy egy év után szabadul a börtönből a mesebeli nevet viselő Puporka Áron, a Brazilok csatára, aki azért került a rács mögé, mert elverte az alpolgármester fiát valami nőügy miatt. A tény, hogy ő visszatért és csapata indul a bajnokságban – illetve az, hogy a kishúga szépen megnőtt és pasizni kezdett – megbolygat mindent, a veszíteni képtelen alpolgármester – az alpolgi – pedig nekilát kavarni, hogy ne legyen jó a cigányoknak.
És jó másfél óra romaszivatás következik, házkutatással, segélymegvonással és egyéb szemétkedéssel, de mivel egyszerre nézünk mesét és vígjátékot, nem szabad semmit komolyan venni – különben elég rossz szájíze lenne a dolognak. A Brazilok amolyan legkisebb királyfi történet, és a királyfi nem is maga a börtönviselt, kakaskodó főhős, hanem a csapata vagy, ha úgy tetszik, a vályogházakban élő romák, akik megannyi próbát állnak ki, mire diadalmaskodnak, mert mondanom sem kell, ki nyeri majd a bajnokságot. Persze őket sem egyértelmű áldozatként mutatja be az elsőfilmes, eddig műsorvezetőként ismert M. Kiss Csaba és rendezőtársa, a nála tapasztaltabb Rohonyi Gábor, az túl egyszerű lenne.
No nem mintha olyan borzalmasan összetett történetről beszélnénk. Igaz, M. Kissék a szükségesnél kicsit több szálat fonnak végig, és több karakternek adnak fontos szerepet, mint amennyire elég figyelem juthat, de sosem bonyolítják túl azt, amit éppen látunk, sőt. A cigány csapat újabb és újabb végtelenül egyszerű próbatétel elé kerül, hamar megoldódik minden, és menetelnek tovább a győzelem felé, miközben egyesek egészen furcsa, adott esetben teljesen indokolatlan jellemfejlődésen mennek át, hogy ezzel is a csapatot segítsék – vagy akadályozzák, ahogy a pillanat megkívánja.
Saját történetén belül a Brazilok legfeljebb közepesre sikerült, bizonyos pontokon gyengébbre - a szerencsére viszonylag későn beléptetett cigányvajdát Emir Kusturica korai művéből csenték el, és nem én leszek az első, aki ezt felemlegeti -, itt inkább maga a közeg működik jól. Nem is a mesebeli falu, az „önmagát alakító” Acsa élete, mert abból kábé annyit látunk, amit mondjuk a nyilvánvalóan mintaként szolgáló Üvegtigrisben megtudtunk a helyiek életéről, hanem a hely működése, a megismert arcok és a „rájuk írt” tényleg jó dumák. A saját pózaiba belekövült polgármester és az igazi hatalmat birtokló alpolgi, a hatalmát kiélvező rendőrfőnök és a többiek mozgatják ezt a filmet a saját pitiáner, mégis teljesen életszerű működésükkel, nem utolsósorban azért, mert olyan nagyszerű karakterszínészek viszik őket, mint Fekete Ernő, Schmied Zoltán vagy Epres Attila.
És érdemes figyelni végig, mert még az egész apró szerepekben is olyan fantasztikus színészeket láthatunk, mint Schell Judit, Anger Zsolt, Kaszás Gergő vagy Gryllus Dorka, díszként pedig ott van Dobó Kata, mint sürgő-forgó titkárnő és a kissé funkciótlan, de vicces Gáspár Laci. Ilyenkor szokás mondani, és mondom is, hogy az fiatalok felnőttek a nagyokhoz, a főhős Nagy Dániel Viktor például tökéletesen hozza a romát, pedig nem az, Farkas Franciska pedig is erőlködés nélkül profi, de ahogy például Schell Judit kihozza a neki adott kevesebb, mint két percet, azt tanítani kéne.
Értékelés: 7/10
