Jennifer Lopez elsírta magát, amikor álló ovációval fogadták őt a Sundance-en

  • PORT

A Pókasszony csókja című börtönmusical az idei Sundance Fesztivál egyik nagy kedvence.

A pókhálót idéző ruhába öltözött Jennifer Lopez a könnyeivel küszködött, amikor A Pókasszony csókja című filmjét álló ovációval fogadták a Sundance Fesztiválon. A színésznő a beszédében elmondta, hogy ezzel a musicalszereppel egy régi nagy álma teljesült:

Egész életemben erre a pillanatra vártam. Mindig is azért akartam egyáltalán ebben a szakmában dolgozni, mert anyukám leültetett a tévé elé, ahol évente egyszer leadták a West Side Storyt. Megbabonázott, és azt gondoltam, én is ezt akarom csinálni. Ez volt most az első alkalom, hogy tényleg megcsinálhattam. Ez az ember valóra váltotta az álmomat.

Itt a színésznő Bill Condon rendezőre gondolt, aki a vászonra vitt musicalek nagy veteránja, hiszen dolgozott a Chicagón, A legnagyobb showmanen és a Disney élő szereplős A szépség és a szörnyetegén is. Ő is meg volt hatódva, mert 1998-ban az Érzelmek tengerében című filmjével volt először a Sundance-en:

27 évvel ezelőtt jártam itt. Soha nem fogom elfelejteni azt az élményt, hogy itt mutattam be azt a filmet. A Pókasszony csókja egy olyan film, amin már évekkel ezelőtt elkezdtem gondolkodni. Egész életemben meg akartam csinálni.

A film levetítésekor Condon Donald Trump elnök beiktatási beszédének egy sorát idézte, nem véletlenül:

A mai naptól kezdve az Egyesült Államok kormányának hivatalos politikája az lesz, hogy csak két nem létezik: a férfi és a nő.

A Pókasszony csókja ugyanis egy dél-amerikai fegyházban játszódik, és egy Luis Molina nevű homoszexuális kirakatrendező (akit a filmben Tonatiuh alakít) a főszereplője, akit a férfikhoz való vonzódása miatt börtönöznek be. Hogy elmeneküljön a rács mögötti világ borzalmai elől, új cellatársának, egy Valentin Arregui nevű politikai fogolynak (akit Diego Luna alakít) izgalmas történeteket kezd el mesélni kedvenc filmes dívája, Ingrid Luna, a címbéli Pókasszony (Jennifer Lopez) életéről. A Pókasszony csókja az idei Sundance egyik legfelkapottabb produkciója, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1985-ben már készült ilyen címmel egy film Manuel Puig 1976-os azonos című regénye alapján, és a Molinát alakító William Hurt Oscar is nyert vele. A színpadi változatot, ami hét Tony-díjat kapott, 1993-ban mutatták be a Broadwayn.

(via Variety)