Az elbai sárm, a cavilli karakter, vagy valami egészen más lesz a nyerő az Amazon számára? Jeff Bezos már a közösségi médiában kérdezgeti, ki legyen Daniel Craig utódja, nekünk pedig vannak tippjeink.

Az Amazon vezér, Jeff Bezos pedig már a rajongókat szondáztatja.
Tovább7. Aaron Taylor-Johnson
Még a frencsájz eladása előtt lehetett hallani számos pletykát arról, hogy a korábbi kreatív fejesek legalábbis komolyan gondolkodnak Taylor-Johnson nevén. A színész messze nem a legizgalmasabb választás lenne a szerepre, ám bőven van elég tehetsége és karizmája ahhoz, hogy szívesen megnézzük a szerepben. Vajon az Amazon is végiggondolja még egyszer a leszerződtetését, vagy inkább új irányban kezd el keresgélni?
6. Regé-Jean Page
Page már a Bridgertonnal is bebizonyította, hogy képes kirázni a kisujjából az arisztokrata brit sármőrt, a Dungeons and Dragons: Betyárbecsületben pedig úgyis komolyan vehető, karizmatikus volt a jelenléte, hogy nagyjából a film összes többi eleme a szándékosan túltolt hülyeség kategóriájába tartozott (persze nem rossz értelemben). Page ráadásul eddig még nem is kapott főszerepet nagyobb stúdiómoziban, amely mulasztást így vagy úgy mindenképp pótolnia kell a filmiparnak a következő pár évben. Abszolút nem sértődnénk meg, ha ez a Bond-frencsájz megújításával egyszerre történne.
5. Dev Patel
Pár éve még nem igazán jutott volna eszünkbe feltenni Dev Patelt egy efféle listára. Aztán ugye jött A Zöld Lovag, amelyben a színész okosan, érzékenyen bontotta le a sztereotipikus macsó karakterét, valamint a tavalyi, általa rendezett A Majomember, amelyben pedig kompromisszumok nélkül élte meg azt. Ja, és még azt is bebizonyította vele, hogy képes elvinni egymaga a vállán egy akciófilmet. Daniel Craig nyersebb, mégis lelkizősebb Bondja után a következő logikus lépés pont egy olyan dinamikus, mély színész leigazolása lehetne, mint Patel.
4. Barry Keoghan
2025 van, így egészen biztosan megérett az idő arra, hogy legyen végre egy olyan Bond, aki ronda. Az eddig inkább fenyegető furagyerekek karaktereiben remekelő Keoghan elég rendhagyó választás lenne a szerepre, de valószínűleg nagyon izgalmas. Az a nyugtalanító feszültség, amit még könnyedebb szerepeiben is képvisel, valószínűleg komolyan árnyalná, akár még vérbeli antihőssé is tehetné a Bond-karaktert. Emellett azt a fontos kérdést is megpedzegetné a nézőkben: ha kellemetlen nézni, ahogy ez a baltával faragott gyíkember ilyen érzéketlenül, már-már zaklató módjára kezeli a nőket, akkor nem kellene azért is kellemetlenül érezni magunkat, ahogy a frencsájz eddigi történetében kezelték a nőket a különböző Bondok?
A 007-es mindig is egy creep volt. Ideje, hogy úgy is nézzen ki.
3. Henry Cavill
Henry Cavill annyira egyértelműen, már-már nevetségesen passzolna James Bond karakteréhez, hogy csak azért nem kerül magasabbra ezen a listán, mert félő, hogy túl tökéletes lenne a szerepben. Talán érdemes lenne nála szokatlanabb, rendhagyóbb Bondot választani, már csak az újítás és a feszültségkeltés érdekében is. Ha azonban a hagyományosabb, biztonságosabb jelölteknél akarunk maradni, keresve sem találunk pontosabban, szebben méretre vágott, sármos, brit ügynökcsávót, mint ő.

A fogadóirodák szerint az egyik jelölt nagyon elhúzott, de még arra is van esély, hogy félvér vagy ázsiai legyen őfelsége következő ügynöke.
Korábbi tippjeink
2. Idris Elba
Most! Gyorsan! Még pont nem túl öreg! Még épp eljátszhatja! Idris Elba neve James Bondként nagyjából évente huszonötször merül fel, ám a mostani helyzetben különösen érdemes verni miatta a tam-tamot. Korábban a színész azt nyilatkozta: annyi rasszista támadást kapott még csak az ötlet miatt is, hogy Bond legyen, hogy fel is adta a szerep hajhászását. De már Sean Connery 1983-as visszatérése óta tudjuk: Soha ne mondd, hogy soha. Az ötvenes éveit taposó színész számára valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy elvigye a szerepet, amit a tehetsége, a természetes sármja, valamint korábbi versenyképes akciófilmszerepei miatt is bőven megérdemelne. A rasszisták meg csinálják csak négy fal között.
1. Tilda Swinton
Daniel Craig pár éve így fejtette ki, miért nem kell női Bond: “Egyszerűen arra van szükség, hogy a női és a színesbőrű színészek ennél jobb szerepeket kapjanak. Miért játssza egy nő James Bondot, amikor inkább olyan szerepek kellenének, amelyek vannak olyan jók, mint James Bondé, csak nők számára?” Jenna Ortega tavaly hasonlót nyilatkozott: “Nem akarom Jamie Bondot látni. Egy másik női badasst akarok látni.”
A két fentebbi állításra azonban van egy nagyon komoly, még erősebb ellenérvünk: Tilda Swinton.
Miért ne játssza el Swinton James Bondot? Vakargathatjuk a fejünket, de be kell látnunk, hogy a frencsájz 73 éves történetében valószínűleg ez lenne a legizgalmasabb, legmerészebb döntés. Swinton már ezerszer bebizonyította, hogy kortól és nemtől függetlenül nagyjából bárkit és bármit képes hitelesen alakítani. Az Orlando első felében elhittük neki, hogy egy középkori nemes férfi, a Sóhajok remake-jében elhittük neki, hogy egy idős, német doktor úr. A The Boys negyedik évadában pedig még azt is, hogy egy polip. Swinton neve időről időre felmerül azoknál, akik nagyon szeretnék, hogy végre valami kivételesen merészet, újítót is hozzon a Bond-frencsájz. Ha Jeff Bezos be akarja bizonyítani, hogy a kugli fején kívül is vannak golyói, akkor nem kérdés, kinek kell adnia a szerepet.