Diktatúrában is születhetnek remekművek, ahogy azt a szovjet film története is mutatja. A Párt a filmre elsősorban a tömegek ellenőrzésének eszközeként tekintett, és eleve csak olyan alkotásoknak adtak zöld utat, amelyek megfeleltek a hivatalos pártpolitikának. Voltak rendezők, akik a propagandisztikus üzenetet lenyűgöző művészi eszközökkel adták át, és olyanok is, akik a korlátozások ellenére megtalálták a módját, hogy arról készítsenek filmet, amiről szeretnének.

10. Moszkva nem hisz a könnyeknek (1979)

Moszkva az ötvenes években. A munkásszálláson egy szobában lakik három vidéki barátnő. Antonyina férjhez megy, gyerekeket nevel, szerető férje oltalmában. Ljudmilának a nagyváros maga a szerencsejáték, amelyben meg kell nyernie a boldogságot. Katyerina egyedül neveli kislányát, befejezi a főiskolát, dolgozik, majd egy nagy vállalat igazgatója lesz. Ám magának is váratlanul halálosan beleszeret egy hasonlóan erős akaratú férfiba, mint amilyen ő maga.

Vlagyimir Menysov filmje 1980-ban Oscar-díjat kapott a "legjobb külföldi film" kategóriában, a szovjet forgalmazásban pedig a maga 84,4 milliós közönségével a második legsikeresebb mozi lett ugyanebben az évben.

9. Patyomkin páncélos (1925)

Szergej Eizenstein alkotása nemcsak a szovjet, de az egyetemes filmművészet történetében is meghatározó filmnek számít, jóllehet a korabeli cenzúra több európai országban (köztük Németországban és Magyarországon) is betiltotta. Az 1905-ös forradalmi felkelés huszadik évfordulójára forgatott filmet, amely azt mutatja be, ahogyan a Potemkin legénysége fellázadt a cári tisztek ellen, minden idők egyik legnagyobb hatású propagandafilmjeként szokás emlegetni, sőt, 1958-ban a belgiumi világkiállításon a „Brüsszeli 12”-lista élére is beválasztották.

A film képi megoldásai a maga idejében úttörőnek számítottak, montázstechnikája is forradalmian új volt, egyes ikonikus jelenetei pedig azóta is visszaköszönnek, lásd például a híres lépcsőjelenetet, amelyet az Aki legyőzte Al Caponét, a Csupasz pisztoly 33 1/3 vagy a Szerelem és halál is megidézett.

8. Rettegett Iván I-II. (1945)

Eizenstein kétrészes, de háromrészesre tervezett, tulajdonképpen befejezetlen filmje állítólag közvetlenül Sztálin megrendelésére készült, aki nagy tisztelője volt a réges-rég élt cárnak, ám a második rész nem nyerte el a diktátor tetszését, mert sokan őt ismerték fel a hatalmát vasszigorral megszilárdító, az országot az idegen erőktől megvédő uralkodóban, aki ugyan joggal alkalmazza az erőszakot, ám a kegyetlenségbe ő maga is beleőrül. A rendező a második rész hivatalos, elmarasztaló elfogadása (betiltása) után infarktus kapott, amibe belehalt a tervezett harmadik rész leforgatása előtt.

Eizenstein a filmjét az operák dramaturgiáját követve komponálta meg, támaszkodott a műfaj hagyományos teatralitására és Prokofjev zseniális filmzenéjére. A snittekhez rajzokat készített, melyek a díszleteket, a fényeket és árnyékokat is ábrázolják, innen a fantasztikus beállítások, amelyek rendezők és operatőrök egész generációit inspirálták.

7. Elfelejtett ősök árnyai (1965)

Szergej Paradzsanov  klasszikusa a szovjet mellett az ukrán filmművészetnek is kiemelkedő alkotása, amelyet 2021-ben az Ukrajnai Filmkritikusok Szövetsége és független filmes szakértők a 100 legjobb ukrán film listáján ez első helyre tettek.  

A Rómeó és Júlia történetét megidőző film az ukrajnai Kárpátok egyik kis hucul falujában játszódik, ahol a fiatal Ivan beleszeret annak a férfinak a lányába, aki megölte az apját. Bár családjaik között keserű ellenségeskedés van, Ivan és Maricska gyerekkoruk óta ismerik egymást. A házasságukra készülve Ivan elhagyja a falut, hogy dolgozzon és pénzt keressen a családalapításhoz. Távolléte alatt Maricska véletlenül belecsúszik egy folyóba, és megfullad.

A film látványvilága eltért a hivatalosan elfogadott szocialista realizmus stílusától, helyette az ukrán vallás és folklór képeit használja, a Rómeó és Júlia motívum mellett pedig fontos témája a szerelem egyszerisége, az elvesztett ideál pótolhatatlansága, másrészt az „égi” (lelki) és „földi” (érzéki) szerelem kettőssége.

6. Szállnak a darvak (1957)

Mihail Kalatozov alkotása volt az első szovjet háborús film, amely nem a fronton aratott győzelmeket és a hősies helytállás mintaképeit állította középpontba, hanem az esendő embert: egy szerelmespár egyéni tragédiáját. Borisz bevonul, a fronton eltalálja egy golyó. Távollétében Vera gyengeségből, tehetetlenségből elfogadja Borisz fivérének mohó közeledését. Ugyanazzal az örvénylő zuhanással esik a nem kívánt férfi karjaiba, mint ahogy Borisz zuhan a pocsolyába, miután halálos lövés érte.

A film bravúros fényképezése és montázstechnikája bámulatos tömörséggel fejezi ki a két emberben lezajló lelki folyamatokat, a háború értelmetlenségét és könyörtelenségét. Tartalmi és formai újdonságainak köszönhetően a Szállnak a darvak az 1958-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát – a szovjet filmek közül elsőként.

5. Háború és béke (1965-68)

Lev Tolsztoj azonos című regényéből először amerikai–olasz koprodukcióban készült adaptáció 1956-ban, a szovjet kulturális vezetés ezután határozta el, hogy megrendelik a regény hazai filmváltozatát. A Szergej Bondarcsuk által rendezett négyrészes monumentális alkotás, amelyben a főbb szerepeket többségében jól ismert élvonalbeli színészek játszották (Oleg Jefremov, Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonov, Anasztaszija Vertyinszkaja és Irina Szkobceva) valószínűleg a világ addigi legdrágább filmje lett. Beárazva és az inflációval korrigálva a korabeli szovjet viszonyok miatt ingyenesen rendelkezésre állt elemeket (helyszín, statiszták stb.) a tényleges gyártási költségek mai áron meghaladták a 700 millió USD-t. A borogyinói csata felvételeihez állítólag a hadsereg 120 ezer katonáját vezényelték ki statisztának. A csatajeleneteket erre az alkalomra kifejlesztett, távirányítással mozgatható kamerákkal vették fel, ami akkoriban újdonságnak számított.

Az összesen 430 perces alkotás lett az első szovjet film, melyet Oscar-díjjal tüntettek ki.

4. Sztalker (1979)

Andrej Tarkovszkij  filmjének alaptörténete Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton című sci-fi kisregényén alapul, de csupán a cselekmény kiindulópontja fantasztikus. Valahol egy kis országban van a Zónának nevezett terület, ahol egykor meteor csapódott be vagy űrhajó szállt le. A Zónába belépni tilos, fegyveresek őrzik, akik tüzet nyitnak a behatolókra. A sztalkerek olyan emberek, akik pénzért illegálisan a Zónába vezetik a boldogtalanokat, a kíváncsiakat, a menekülőket. A történet, amelyben a Sztalker egy írót és egy professzort kísér el a Zónába, tulajdonképpen filozófiai értekezés, bár értelmezték politikai parabolaként és személyes látomásként is. Vizuálisan igen szuggesztív kamaradráma formájában veti fel az élet olyan nagy kérdéseit, mint az atomkorszak fenyegetése, a hit és a boldogság problémája, a kiútkeresés egy egyre lehetetlenebbé váló helyzetből és az ennek érdekében szükséges változ(tat)ások.

A Sztalker vizualitása, hangulata rengeteg filmet, irodalmi alkotást és zenei szerzeményet megihletett, de sikeres videójáték is készült belőle.

3. Derszu Uzala (1975)

Az egyik legjobb szovjet film valójában kakukktojás, mert Vlagyimir Arszenyjev azonos című regényét a japán film legendája, Kuroszava Akira adaptálta szovjet-japán koprodukcióban.

A történet 1902-ben játszódik, amikor is expedíció indul az Usszuri vidékére, Arszenyev kapitány vezetésével, aki egyik éjszaka találkozik Derszu Uzalával, a nanáj vadásszal. Megkéri, hogy csatlakozzon hozzájuk, legyen segítségükre. Derszu egész életét a tajgán töltötte, ért a fák, a virágok nyelvén. A katonák először megmosolyogják az öregember tanácsait, de hamarosan rá kell jönniük, hogy leleményessége, tapasztalatai nélkül nem jutnának messzire. Az expedíció teljesíti feladatát, visszatérhetnek a városba. Néhány év múlva Arszenyev ismét kutatóútra indul, és a véletlen ismét eléhozza Derszu Uzalát...

A Derszu Uzala, habár cselekménye régen játszódik, mégis mai film, hiszen a ma emberének mesél arról, hogyan élhet az ember egyetértésben, békében a természettel"

– nyilatkozta Kuroszava a filmjéről, amely az Oscar-díjat is megkapta a legjobb külföldi film kategóriában.

2. Solaris (1972)

Van, akinek a 2001 – Űrodüsszeia az alapvetés, másnak, aki ugyanekkor, de egy teljesen más „érdekszférában” nőtt fel, ugyanez lehet Andrej Tarkovszkij munkája, aki a sci-fi irodalom egyik legnagyobb klasszikusát, Stanislaw Lem azonos című regényét vitte a vászonra. Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. Tarkovszkij filmjének az a legfőbb mozzanata, hogy hőse ráébred arra, hogy a plazmaóceán materializálja azokat, akikre a visszaemlékező bűntudattal és lelkiismeret-furdalással gondol. Ezektől megszabadulni csak azáltal lehet, hogy eljuttatják az óceánba a főhős, Kris teljes tudati képét, illetve, hogy emberközpontúvá teszi a megújuló kötődés a Földhöz, a családhoz és a hazához. Enélkül ugyanis senki nem szabadulhat meg bűnei és hibái terhétől, anélkül pedig nem kezdhet új életet.

A film Cannes-ban a zsűri külön nagydíját kapta, hatása pedig az elkövetkező évtizedek sci-filmjeiben egyértelműen kimutatható – 2002-ben Steven Soderbergh hollywoodi remake-et is készített belőle George Clooney főszereplésével.

1. Jöjj és lásd (1985)

Számos film készült már a háború borzalmairól és értelmetlenségéről, de Elem Klimov 1985-ös műve feltétlenül a leghatásosabbak és a legbrutálisabbak között van. A kis belorusz parasztlegény, Fljora talál egy puskát, és beáll a partizánok közé a II. világháború kellős közepén. A parancsnok a gazdasági szakaszhoz osztja be a legfiatalabbakat, mert nem sejti, hogy hamarosan a legnagyobb szenvedéseknek lesznek kitéve az itt szolgálók.

Elem Klimov olyan mértékű azonosulást követel meg nézőjétől, mint korábban egyetlen háborús film sem. Mindenféle szépelgés, a gonosz (ez természetesen itt a megszálló német csapatokat jelenti) árnyalása nélkül, nyersen és nincs rá jobb szó: kegyetlenül mutatja meg, milyen is a háború, mivé lesz benne egy ember. Még akkor is, ha csak gyermek.

Via: Listverse / Far Out Magazine / Wikipedia