Elszállt költségvetés, távozó sztárok, second hand szuperhősök és sokadik lerántott bőr, ezek okozhatják 2025 bizonyos bemutatóinak a vesztét.
Mission: Impossible 8
Durva, hogy az első Mission: Impossible film 1996-ban jött ki, és Tom Cruise azóta is kőkeményen nyomja, és lassan a nyakunkon a széria nyolcadik filmje. Mondjuk tényleg LASSAN, mert a forgatást 2022 márciusában kezdték, de a SAG-AFTRA színészsztrájk miatt többször is félbehagyták, majd számos utóforgatás jött, és csak tavaly novemberben fejezték be. Eközben a költségvetés állítólag 400 millióra duzzadt – ami több mint 100 millió dollárral haladja meg az előző rész budgetjét, pedig már az is rengeteg volt. A film hivatalos címe Mission: Impossible - Leszámolás - Második rész volt, de ez már hivatalosan is Végső leszámolás lett, és elhagyták a „második részt”. Ezek nem jó előjelek, és lehet, hogy maga a film jó lesz, de ahhoz, hogy ne legyen bukás, legalább a költségvetés kétszeresét kell kitermelnie, ami lehetetlennek tűnik. Ha megint az előző részből indulunk ki, az például úgy hozott 570 millió dollárt, hogy nem kellett a felsorolt nehézségekkel szembenéznie. A bemutató dátuma: 2025. május 22.
Horizon: An American Saga - Chapter 2
Ez volna Kevin Costner szerelemprojektje, egy négyrészes western, amelybe a színész-rendező eddig több mint 98 millió dollárt tett bele a saját pénzéből. Ehhez képest az első rész. a háromórás Horizont: Egy amerikai eposz (2024) rossz kritikákat kapott, és gyenge jegybevételekkel nyitott, mindössze 11 millió dollárt hozott az Egyesült Államokban. Ilyenkor szokták elkaszálni a lehetséges folytatást, csakhogy Costner annyira elszánt volt, hogy a második részt még azelőtt leforgatta, hogy az elsőt bemutatták volna, ami utólag őrültségnek tűnik. A Chapter 2-t már levetítették a Velencei Filmfesztiválon még szeptemberben, ahol az első résznél is rosszabb kritikákat kapott, és a forgalmazó New Line Cinema ezek után elhalasztotta az idei augusztus 16-i premiert. Most még nincs fix dátum, de még az sem biztos, hogy mozikban vetítik, és nem száműzik egy streaming felületre – ennek fényében nem sok jóra lehet számítani. Ami a legfurcsább, hogy a hírek szerint Costner még így is dolgozik a harmadik részen.
The Lord of the Rings: The Hunt for Gollum
A Gyűrűk Ura-filmek egyik legellentmondásosabb karaktere kap saját filmet The Hunt for Gollum (Vadászat Gollamra) címmel, amelynek a rendezője és a főszereplője is az az Andy Serkis lesz, aki a korábbi filmekben a tudathasadásos egykori hobbitot alakította, a producer pedig maga Peter Jackson. A csontsovány, gülüszemű Gollamot természetesen ezúttal is a WETA trükkcsapata kelti majd életre a motion capture ruhába öltöztetett Andy Serkis segítségével. Az új film sztoriját is Philippa Boyens és Fran Walsh (Peter Jackson felesége) írja – mindketten Oscar-díjat kaptak A király visszatérért –, azt viszont nem tudni, ez esetben előzménysztoriról van-e szó. A Warner Bros. főnökei, Mike De Luca és Pam Abdy ráadásul egy olyan közleményt is kiadtak, amelyben arról lelkendeztek, hogy nem is egy, hanem rögtön két mozifilmről állapodtak meg J.R.R. Tolkien örököseivel és a korábbi filmek alkotóival. A rajongók azonban nem fogadták jól a hírt, úgy érzik, minek lehúzni még egy bőrt arról a sztoriról, amit, ha röviden is, de A Gyűrűk Ura - A király visszatérben (2003) már elmeséltek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Magazine Dreams
Jonathan Majorst 2023. március 25-én tartóztatták le New Yorkban, miután volt élettársa, Grace Jabbari azzal vádolta meg, hogy megütötte, és miután kiszállt az autóból, visszalökte a kocsiba, kicsavarta a karját, megragadta és megsebesítette a kezét. Majors az egyik legígéretesebb, feltörekvő hollywoodi színésznek számított, a Kvantummánia mellett 2023-ban a Creed III-ban is szerepelt, ő volt a címszereplő ellenfele a ringben. Kang, a hódítóként a Marvel Moziverzum egyik kulcsfigurája volt: először a Loki első évadában tűnt fel, majd szerepet kapott A Hangya és a Darázs: Kvantumániában, illetve a Loki második évadában is. Innen még valahogy ki lehetett írni a karaktert, más történet a Magazine Dreams című filmje. A drámát, amely egy amatőr testépítő útkeresését mutatja be, 2023 januárjában mutattatták be a Sundance-en nagy sikerrel, de a bírósági ügy kipattanását követően a forgalmazó Searchlight bizonytalan időre elhalasztotta a 2023 decemberére tervezett bemutatót, majd lemondtak a film jogairól, amelyek visszaszálltak a készítőkre. Jelen állás szerint egy apró, Briarcliff Entertainment hozza majd ki a hányattatott sorsú alkotást az év első negyedében, de tekintettel a főszereplő rossz sajtójára, nem valószínű, hogy fényes siker előtt állnak.
Sikoly 7
Ha több sztár és maga a rendező is távozik egy filmből, az nem sok jót jelent az álmoskönyvben. Ez történt ugyanis még 2023-ban a Sikoly 7 esetében. Melissa Barrerát, aki a franchise 5. és 6. részében játszotta a maszkos gyilkos támadásait rendre túlélő főhősnőt, kirúgták a filmből, miután az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán palesztin párti posztot osztott meg a közösségi médiában. Erre a film másik sztárja, Jenna Ortega felmondott szolidaritásból – bár rossz nyelvek szerint a Wednesday 2. évadának forgatása miatt–, őket pedig a rendező, Christopher Landon követte, aki szerint a híres horrorfilm folytatásán dolgozni „álommunka volt, de rémálommá változott”. A helyét a Sikoly-filmek bevett forgatókönyvírója, Kevin Williamson vette át, akinek nincs különösebb rendezői tapasztalata. A nagyobb gond persze az, hogy a két színésznő távozásával egy egész történetszál esik ki a filmből, amit szinte képtelenség pótolni, így visszatérnek majd az eredeti szereplőkhöz, akikből már nem sok mindent lehet kihozni.
Amerika Kapitány: Szép új világ
Sam Wilson (Anthony Mackie) személyében vadonatúj Amerika Kapitányt kapunk, aki A Sólyom és a Tél Katonája című sorozatban jutott el odáig, hogy átvegye a csillagos-sávos pajzsot. Ellenlábasa a Harrison Ford által alakított Thaddeus E. "Thunderbolt" Ross elnök lesz, más néven a Vörös Hulk. A film állítólag egy politikai összeesküvéses thriller lesz, és nagyban merít az 1990-es évek Tom Clancy-filmadaptációiból, a Férfias játékokból és a Végveszélyben-ből, amelyekben Harrison Ford is szerepelt. Ez már önmagában sem túl izgalmas felállás egy szuperhősfilmhez, és akkor még tegyük hozzá, hogy Amerika Kapitány alakja annyira összenőtt Chris Evansszel, hogy nélküle kétséges, hogy kíváncsiak-e rá az emberek. Ami egyébként nagyon rosszul szerepelt a tesztvetítésen, így a Marvel többhónapnyi pótforgatást rendelt el – majd az új vetítésnek is pocsék visszhangja lett. A szuperhősfilmek alapjáraton is rosszul szerepelnek, hát akkor mit várjunk egy olyan mesétől, amelynek hőse bizonyos szempontból second hand figura. A filmet február 13-án mutatják be hazánkban.
F1
Brad Pitt Forma–1-es filmje, az F1 eredetileg az Apple TV+ streaming platformjára készült, de 2025. június 27-én az IMAX mozik mutatják majd be – kérdés, milyen sikerrel. Pitt egy olyan veterán Forma–1-es autóversenyzőt alakít a történetben, aki a 90-es évek ünnepelt sztárpilótája volt, de súlyos baleset után kiszállt a száguldó cirkuszból. Most viszont visszatér, hogy egy ifjú titán (Damson Idris) útját egyengetve az új szezonban legyőzzék együtt a Ferrarit, a Red Bullt és a többi ismert nagyágyút. A filmet Joseph Kosinski rendezi, olyan sztárok játszanak benne, mint Javier Bardem, Kerry Condon vagy Kim Bodnia, de még Lewis Hamilton is feltűnik benne. Akár jó is lehet, a gond a költségvetés és a téma. Az előbbi állítólag felszaladt 300 millió dollárra, amit iszonyatosan nehéz lesz visszahozni, az autóversenyzés pedig olyan téma, amit vagy nagyon szeretnek a népek – vagy egyáltalán nem. Röviden, nagyon nehéz lesz elég nézőt találni, hogy abból haszon is legyen.
Forrás: whatculture.com