Sok múlik azon, mivel nyit egy film, de a záró képsorok azok, amiket magunkkal viszünk a moziból.
Bár vannak remek és emlékezetes utolsó jelenetek, ám mi most még tovább bontjuk a film egységét, és azokra a képkockákra koncentrálunk, melyeket a stáblista előtt látunk, és melyek örökre az agyunkba égtek.
10. Vérző olaj (2007)
Paul Thomas Anderson filmjének középpontjában a recsegve összedőlő amerikai álom áll. A sztori Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis), egy mániákus üzletember történetét meséli el, aki a huszadik század fordulóján a kőolaj megszállottja. Riválisa a helyi prédikátor, akit végül agyonver egy bowlingpályán. Itt zárul a film, azzal, hogy Plainview kimondja: “Befejeztem”. A csatatérnek kinéző tekepályát mutató utolsó képkockába tökéletesen bele van sűrítve az amerikai kapitalizmus gamifikációja (vagyis: “Az emberek motiválása játékok működési mechanizmusainak, játékelemeinek a felhasználásával valamilyen munkához, tanuláshoz, tehát nem játékhoz kötődő cél elérése érdekében. A gamifikáció egyfajta ösztönző, motiváló rendszer kialakítására utal”).
9. Psycho (1960)
A nyolcvanas évek slasher-őrületének előképei közt nemcsak olyan filmeket találunk, mint az 1978-as Halloween vagy az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás, de fontos állomás volt Alfred Hitchcock 1960-as filmje, a Psycho is. A családi motelt vezető Norman Bates (Anthony Perkins) ámokfutása egy zárkában ér véget, tehát fellélegezhetünk, az anyja ruháiban öldöklő preparátort elfogták. Ám Hitchcock nem hagy nekünk nyugtot: Perkins feltekint, egyenesen a kamerába, és olyan tébolyult vigyorba torzul az arca, hogy az az egész filmnél hátborzongatóbb.
8. Négyszáz csapás (1959)
François Truffaut kétségtelenül klasszikus első nagyjátékfilmjét valószínűleg az is ismeri, aki talán sosem látta: az utolsó képkocka még a filmnél is ikonikusabb. Az önéletrajzi ihletésű film egy fiatal fiúról, Antoine Doinelől (Jean-Pierre Léaud) szól, akit elhanyagolnak a szülei, így kezd teljesen elkallódni, és kisebb bűncselekményeket követ el. A problémás fiatalok igazi prototípusa lesz, még otthonról is megszökik, majd az utolsó jelenetben addig szalad, míg el nem ér a tengerig, ahol megtorpan, és tanácstalanul néz a kamerába az utolsó képkockán. A film a francia újhullám fellendülésének az egyik előőrse volt.
7. Diploma előtt (1967)
Bár Mike Nichols megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, a filmre legtöbben Simon and Garfunkel ikonikus betétdala miatt emlékeznek. A provokatív film egy főiskolát végzett fiú, Ben (Dustin Hoffman), egy idősebb nő, Mrs. Robinson (Anne Bancroft) és az ő lánya, Elaine (Katharine Ross) bonyolult kapcsolatát meséli el. A Diploma előtt nem véletlenül került rá A 10 legmegalázóbb oltárnál hagyás, mióta házasság és mozi létezik című listánkra, ugyanis Elaine épp hozzámenne a vőlegényéhez, mikor megjelenik Ben, mivel rájött, hogy szerelmes belé. Elaine otthagyja a vőlegényét, felpattannak egy buszra: először mosolyognak, boldogok, majd elég hamar leesik nekik, mit is tettek, és hirtelen minden vidámságuk elszáll. Ez az erőteljes utolsó képkocka a fiatalság spontaneitását követő kétségbeesett pillanatot égeti a mozivászonra.
6. Modern idők (1936)
Charlie Chaplin némafilmjének zárójelenete nem is a történet szempontjából érdekes, hiszen elsőre az egész olyan, mint egy giccses happy end: a főszereplő és a lány (Paulette Goddard) elsétálnak a naplementébe. Viszont, ha azt vesszük, hogy ez Chaplin utolsó némafilmje, és ebben tűnik fel utoljára ikonikus karaktere, a furcsa járású, bő ruhában billegő “csavargó”, akkor egészen más jelentéssel bír az utolsó képkocka, ami így egy korszak lezárása, elbúcsúztatása és elsiratása egyben.
5. A hét szamuráj (1954)
Akira Kurosawa filmje lassan hetvenéves lesz, de még mindig hatással van a filmtörténelemre. Olyan rendezők számára volt mérföldkő, és határozta meg munkásságukat, mint George Lucas, Quentin Tarantino, Wes Anderson vagy George Miller. A mondandója pofonegyszerű: az összetartásról és az igazságról szól. Egy falu gazdái felbérelnek egy csapat szamurájt, hogy megvédjék őket a banditák támadásaitól. Végül a hét szamurájból csak három marad életben, miközben a megbízást teljesítik. Az utolsó képkockán őket látjuk, ahogy a barátaik sírja fölött gyászolnak: ez a pillanat az áldozatvállalásról és döntéseink következményeiről szól
4. 2001 - Űrodüsszeia (1968)
Stanley Kubrick sci-fijének utolsó szekvenciája minden filmszakos egyetemista kedvence: a pszichedelikus utazást annyiféleképpen lehet értelmezni, ahányan nézik. A zárásban a főszereplő űrhajós, David Bowman (Keir Dullea) egy szürreális átalakuláson megy keresztül, és emberből valamiféle kozmikus magzattá lényegül át, ami az utolsó képkockán a Földet nézi. Mindeközben a nézőt egy zavarba ejtő, rejtélyes látásmóddal ajándékozza meg a film. Kubrick mindig is szűkszavú volt, ha befejezésről kérdezték, ám egy alkalommal annyit elárult a főszereplőről, hogy: “Valamiféle szuperlénnyé változik, és visszaküldik a Földre. Számtalan mitológiának ez az alapja, mi is ezt próbáltuk sugallni”.
3. Ragyogás (1980)
Stephen King regényének sajátos értelmezése szintén Stanley Kubricktól, aki másodjára szerepel a listán, szóval ha valaki, ő biztos tudta, milyen képkockával kell lezárni egy filmet. A Ragyogás egy hátborzongató horror, aminek középpontjában Jack Torrance (Jack Nicholson) áll, aki a hegyekkel körülvett Szépkilátás Hotel gondnoka lesz télre, miközben igyekszik megírni a regényét. A szálló azonban számtalan titkot rejt, és Jack írás helyett a családja kiirtásával foglalja el magát. Kubrick filmjének egyik ikonikus helyszíne a hotel melletti sövénylabirintus, ahol, miközben Jack a feleségét és a gyermekét üldözi, halálra fagy. Bár ez a képkocka is emlékezetes, ám Kubrick még tartogat egy meglepetést: egy szilveszteri bulin készült fotót mutat a hotelben, ahol a tömegben Jack is ott van, ám ez a kép évtizedekkel ezelőtt készült. Választ persze nem kapunk, a Szépkilátás Hotel nemcsak a szellemeket, a néző fantáziáját is rabul ejtette.
2. A keresztapa (1972)
Gyakran emlegetik minden minden idők legjobb filmjeként Francis Ford Coppola gengsztereposzát. A film központi kérdése, hogy a maffiózó dinasztia feje, Don Vito Corleone (Marlon Brando) kinek fogja átadni a helyét. A választás végül a legkisebb fiára esik, és Michael Corleone (Al Pacino) hosszas mérlegelés után elfoglalja a helyét. Az utolsó jelenet tökéletesen megmutatja, hogy mekkorát változik Michael élete, a döntés következtében. Bár korábban elítélte családja bűnözői tevékenységét, és váltig állította, hogy sosem lesz a része, most ő lett az család feje, és azzá a szörnyeteggé vált, akit egész életében utált és elutasított. A jelenetben egy ajtó záródását látjuk, ami elválasztja egymástól a maffiózókkal tárgyaló Michaelt, és a feleségét, Kay-t (Diane Keaton). Az ő szívszorító arckifejezése mindent elárul a helyzetről.
1. Az üldözők (1956)
A John Wayne főszereplésével készült klasszikus westernben egy férfi hét évet áldoz az életből, hogy felkutassa az unokahúgát, akit a komancsok elraboltak. Végül sikerrel jár, a lányt visszaviszi a családjához, ám ezután karját szorongatva áll a bejárati ajtónál, majd elindul a poros amerikai pusztaságba. Egyedül távozik, pont mint ahogy jött, de most már céltalanul: teljesítette a küldetést, nincs miért élnie. Az amerikai őslakosokat gyűlölő erőszakos férfi annak az emléke, ami az ország volt valaha, és eloldalgása azt mutatja, milyen törékeny ez az identitás. Ahelyett, hogy ismét csatlakozna a civilizációhoz, inkább sérülten beletántorog a vadonba.