Pedro Almodóvar minden egyes új filmje élő cáfolata Tarantino tételének, mi szerint az idős rendezők már nem tudnak semmit hozzátenni az életműveikhez, ezért jobb is, ha időben nyugdíjba vonulnak. A most 72 éves spanyol direktor ehhez képest semmilyen jelét nem mutatja a szellemi ellustulásnak, sőt, új filmjeiben sem (csak) a saját slágertémáit hangszereli át. A legutóbbi munkájában példának okáért a megszokott női történetek helyett magára irányította a kamerát, és az Antonio Banderas által alakított filmrendező alteregó segítségével egyfajta élet- és karrierösszegzést tartott. A Fájdalom és dicsőség akár búcsúfilmnek is kiváló lehetett volna, de Almodóvarnak szerencsére eszében sincs szögre akasztania a csapót.

Már csak azért sem, mert vannak, illetve voltak még rendezetlen adósságai. Ilyen a Párhuzamos anyák is, amely olyan régóta foglalkoztatja, hogy a film fiktív plakátja a 2009-ben bemutatott Megtört ölelések egyik jelenetében is feltűnt. Maga a történet is inkább a kétezres évek Almodóvarját idézi a női fókusszal és az erősen melodrámai alaphelyzettel. Penélope Cruz, aki immár hetedik alkalommal tér vissza, hogy eljátssza a főszerepet a spanyol rendezőnél, egy negyvenes divatfotóst alakít. Janis a legújabb megbízása kapcsán összefut egy régi antropológus ismerősével, Arturóval, aki felajánlja, hogy segít feltárni azt a jeltelen tömegsírt, amely a nő polgárháború idején legyilkolt nagyapját is rejti. A két ismerős össze is melegszik, Janis pedig teherbe esik, és úgy dönt, vállalja a gyereket a nős Arturo tiltakozása ellenére is. A szülészeten közös kórterembe kerül a még tinédzser Anával, akinek a zűrös családi háttere miatt szintén egyedül kell megélnie a terhességet és az anyaságot.

A más generációt és más kulturális hátteret képviselő nők sorsa ezzel összefonódik, és bár a szülés után különválnak, pár hónappal később ismét belépnek egymás életébe, köszönhetően egy olyan tipikus almodóvari csavarnak, amelyet a szappanoperák is előszeretettel alkalmaznak. A spanyol rendező ugyanakkor

nem olcsó dramaturgiai fogásként használja az incidenst, hanem lélektanilag megalapozott, izgalmas melodrámai szituációkat bont ki belőle.

A Párhuzamos anyák feszültsége nemcsak abból fakad, hogy a titkok súlya alatt fuldokoló Janis morálisan megkérdőjelezhető döntéseket hoz, hanem a dilemma átélhetőségéből is. A néző is kénytelen feltenni magának a kérdést, hogy mit tenne egy olyan szorongató helyzetben, amelyből lehetetlen sérülés nélkül kikerülni.

A vizualitását illetően ugyanakkor nem olyan erős a produkció, mint Almodóvar korábbi, hasonló témákat boncolgató filmjei. Kevesebb helyszínt és színt, és egyszerűbb, már-már tévéfilmeket idéző beállításokat használ, a történet drámai erejét azonban ezek a megoldások nem csorbítják, sőt, talán még inkább ráirányítják a figyelmet a lényegre, a minden szempontból hiteles színészi játékra. Penélope Cruz megérdemelten kapta meg a velencei filmfesztiválon a legjobb színésznő díját, az Anát alakító Milena Smit pedig méltó partnere.

A Párhuzamos anyákat ez alapján el is helyezhetnénk a rendezői életműben a Volver és a Megtört ölelések közt félúton, csakhogy Almodóvar tartogat még egy szokatlan csavart a fináléra. Itt derül ki, hogy

Penélope Cruz karaktere mellett a spanyol polgárháború traumájának is főszerepet szánt,

és nemcsak a sztori katalizátoraként dobta be a feltárásra váró tömegsír szálát. Ez a fajta emlékezetpolitizálás Almodóvarra korábban nem volt jellemző, és ugyan Janis és Ana magánéleti drámájához papíron hozzá lehet kapcsolni a múlt feldolgozatlan bűneit, a váltás a zárlatban annyira hirtelen és drasztikus, hogy az felér egy elidegenítő gesztussal.

Mintha Almodóvar szándékosan akarta volna kizökkenteni a közönséget, azzal a felkiáltással, hogy a fikcióba való menekülés helyett szembesüljön inkább a valósággal.

Ez a gesztus sok spanyol számára katartikus hatású lehet, a többi néző viszont akár becsapva is érezheti magát, hiszen csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy azok a  hús-vér karakterek, akikkel közel két órán át együtt lélegzett, mindössze illusztrációként szolgáltak egy történelmi igazságtételről szóló tanmesében.