Liam Neeson még 2017-ben jelentette be, hogy nem csinál több akciófilmet, mert már öreg a műfajhoz, amiben amúgy sem tud semmi újat megmutatni. Azóta, ha jól számolom, hat akciófilmet készített, a most bemutatott Jeges pokol a hetedik, vagyis az öreg ír nem mondott igazat, pedig valóban már 69 éves, és tényleg nem tud újat mutatni a műfajban – a nagy kérdés az, hogy ez baj-e. Azért persze továbbra is le a kalappal, hogy A-kategóriás, komoly, Oscar-díjas színészként, akkor 56 évesen nem csak át tudott nyergelni a Elrabolvával (2008) egy új műfajra, hanem a maga módján meg is újította azt, és

ha ugyanazt csinálja mindig – és forgatott közben mást is, romantikus drámát és vígjátékot közben -, de jól csinálja, akkor semmi baj.

Lássuk, most hogyan csinálja!

Kezdjük azonban máshonnan, a kamionoktól. Van valami félelmetes és impozáns ezekben a monstrumokban, és nyilván nem véletlen, hogy mostanában drámaira hangszerelt dokumentumfilmek egész sora mutatja be a behemótok mindennapjait, olyan munkák, mint a Kamionnal a halálutakon, az Országút a pokolba vagy éppen a Jéglovagok, amelyben konkrétan a jégen szállítanak árut a messzi északon. Ezek sikere inspirálhatta Jonathan Hensleigh rendezőt - aki annak idején forgatókönyvíró korában olyan nagysikerű produkciókban vett részt, mint a Jumanji vagy a Die Hard 3. - Az élet mindig drága - és eköré rittyentett egy Liam Neeson filmet, nyilván azt is észben tartva, hogy a színész biztos szerzett némi rutint a nehéz járművek vezetésében jeges utakon a Dermesztő hajsza (2019) forgatásán. Merthogy jegesen utakon kell vezetnie hősünknek, hogy egy hatalmas fúrófejet szállítsanak egy, a sarkkörhöz közel található gyémántbányába, hogy kimentsék a bányaomlás után csapdába esett bányászokat. Hogy legalább egy szállítmány célba érjen, három kamion vág az útnak, az elsőt Neeson, a másodikat a veterán Goldenrod (Laurence Fishburne), a harmadikat pedig a heves vérű indiánlány, Tantoo (Amber Midthunder) vezeti, és utasként a bányászcég is velük küldi egy emberét – ki gondolná, hogy pont vele lesz a baj.

Irtózatos nagy kamionokkal veszélyes szállítmányt vinni a jégen önmagában tök izgalmas, különösen, hogy már hetekkel az engedélyezett időszak után járunk és olvad a jég, és amíg a film ezt a bevett utat járja, abszolút izgalmas, és még azt is megkockáztatom, hogy hiteles. Azt persze nem tudhatom, hogy TÉNYLEG minden problémára megoldás-e a csörlő, mert itt igen, ahogy azt sem, tényleg két perc alatt lehet-e vontatót váltani a szállítmányhoz a semmi közepén, de hajlamos vagyok elhinni. Logikusan Sam Peckimpah klasszikusa, a Konvoj (1978) jut az ember eszébe, és sokáig elnézné, amíg Neeson, aki érzelmi töltetként kapott egy, az iraki háborúból sérülten hazatért testvért (Marcus Thomas) és a többiek szelik az eszméletlenül kinéző táját és küzdik le sorban a természeti akadályt, de sajnos Hensleigh és a többiek úgy gondolták, hogy ez nem elég.

A bányavállalatnak ugyanis takargatnivalója van, és egyre többen ügyködnek azon, hogy a szállítmány ne érjen célba, és onnantól, hogy megjelennek a fekete sisakos motorosszános gazfickók, vagy

egy bő húsz perc, amikor olyan, mintha egy 80-as évekbeli James Bond-film paródiáját néznénk,

a vezetőfülkén belüli összecsapásokhoz pedig kellett volna egy koreográfus vagy valaki, aki elintézi, hogy lássunk is valamit a dologból, és az izgalmas is legyen. Nem segít, hogy a végére a párbeszédek már olyan „alapszintűek”, mintha egy 14 éves tinire bízták volna a melót, aki már látott pár akciófilmet. „Ez már nem a pénzről szól. Ez már személyes ügy!” – mondja Neeson egy ponton, és bár csodálkozik, hogy ilyesmit kell mondania, nem haragszik, mert ez könnyű megtanulni. Merthogy ez is csak egy szakmányban készült Neeson-féle akciófilm, és, ha az első, izgalmas felét nem számítjuk, sajnos ez sem sikerült túl jól.

Értékelés: 6/10