Michael Keaton Batmanje is megcsodálható benne.
Bár az utóbbi a címszereplőt alakító Ezra Miller balhéi miatt híresült el a produkció, az idén érkező The Flash-filmre amúgy is érdemes figyelni. Már csak azért is, mert bár az utóbbi időben a Warners sorra kaszálta el a képregényes produkcióit, ez most biztos bemutatásra kerül, mivel beszáguldott hozzá az első, hosszú előzetes.
Első ránézésre a The Flash valami olyasmi lesz, mint a Pókember: Nincs hazaút:
az ifjú szuperhős összekutyolja az idővonalakat, aztán lesz mit rendbetenni.
És ha már a civil Falsh, Barry Allen (ráadásul mindjárt két Barry) elindul, hogy helyrehozza a hibát, el lehet sütni a Marvel nagy dobását is, nevezetesen visszahozni a korábbi DC-filmek kedvenceit.
Szóval két Batman is jár egy filmhez, az egyiket a már megszokott Ben Affleck alakítja, a másikat viszont, egy alternatív idősíkon Michael Keaton, aki a Tim Burton által rendezett Batmanben és Batman visszatérben alakította a Denevérembert.
Ezen túl megcsodálhatjuk még Supergirl-t, akit Sasha Calle alakít, és a főellenséget Zod tábornokot (Michael Shannon) is.