Befutott az első, fülledt előzetes az új Emmanuelle-hez - TRAILER!

Az erotikus filmek ősanyja új feldogozást kapott.

Tavaly mi is írtunk róla, hogy új feldolgozás készül az hetvenes évek kultikus erotikus filmjéből, az Emmanuelle-ből. Az 1974-es filmben Sylvia Kristel alakította a címszereplőt, és a történet alapja pedig Emmanuelle Arsan azonos című regénye, amely 1959-ben jelent meg először: a középpontjában egy nő és az ő szexuális fantáziái állnak. Az új Emmanuelle is ezt helyezi előtérbe, ám a sztorit az új előzetes alapján áthelyezték a jelenbe, és csak lazán kapcsolódik Arsan regényéhez.

Az idén szeptemberben érkező film hősnője Hongkongba látogat, itt fedezi fel az egzotikus gyönyöröket. A címszereplőt Noémie Merlant alakítja, a rendezői székben Audrey Diwan ül, a titokzatos férfi, Kei szerepében pedig Will Sharpe látható. Ő az, akivel Emmanuelle már Hongkong felé összefut a repülőn, és bár több férfivel és nővel is találkozik a városban, nem tudja túltenni magát rajta. Ez az Emmanuelle már érezhetően nem az a lány, akit annak idején Sylvia Kristel játszott: sokkal tudatosabb, és hiányzik belőle az ártatlanság és kíváncsiság, ahogy egy nő felfedezi a saját szexualitását.

Forrás: Pathé

 

Az új Emmanuelle-t szeptember 25-én mutatják be Franciaországban, és többek közt Naomi Watts, Jamie Campbell Bower, Chacha Huang és Anthony Wong is szerepel benne.

Ez is érdekelhet

10 érdekesség az erotikus filmek ősanyjáról, az Emmanuelle-ről

Szeptember 28-án lenne 70 éves a holland színésznő, Sylvia Kristel, akinek Emmanuelle Arsan híres erotikus ponyvájából készült film, az Emmanuelle hozta meg a hírnevet 1974-ben. A címszerepet később több folytatásban is eljátszotta.

Tovább

 

(via Collider)