Bátran helyettesítsük be a viking szót a frízzel, a sorozatot az egészestés filmmel, és megkaptuk minden idők egyik legdrágább holland produkcióját, a valóban élt Redbad király kétharmad részt igaz történetét.
Azt, hogy a film ihletét, stílusát, témáját és irányvonalát a méltán sikeres tévésorozat, a Vikingek szolgáltatta, jó eséllyel maguk az alkotók sem tagadják, ha pedig mégis, ne higgyünk nekik. Ez bizony a Vikingek egészestés, színes-szagos moziverziója, ám Az utolsó pogány király nem igazán találja meg azokat az igazi arcokat, akik a sorozatot hitelessé és izgalmassá tették. Leszámítva a főhőst, az utolsó fríz királyt, Redbadot (a sosem mosolygó Gijs Naber). Ő jó arc, tiszta heavy metal.
Amikor a film castingját meghirdették, nagydarab, szakállas férfiakat kerestek a harcjelenetekhez, és valószínűleg Hollandia minden heavy metal rajongója jelentkezett, nem is kellett CGI alakokat rajzolni a háttérbe a helyi mértékkel elég drága produkcióhoz. És az arcokkal nincs is baj, kőkemény, elszánt vademberek mind, amit egy vikingfilmtől el is várunk, még akkor is, ha történetesen frízekről van szó, egy germán népről, és bár nem betyárkodtak a tengereken – illetve igen, csak pár száz évvel korábban -, ugyanolyan magasak, szőkék, erős csontozatúak, mint északi rokonaik. És harciasak, a Nyugat-Európa nagy részét uralma alá vonó Martell Károlyt is megverték Redbad vezetésével – igaz, Károlynak később sikerült leigáznia őket -, és ezt a nagy győzelmet énekli meg a produkció.
A képlet viszonylag egyszerű: a frankok először Kis Pippin (Jonathan Banks), majd örököse, Martell Károly (Tibo Vandenborre) vezetésével a kereszténységet használják fegyverként a pogány frízek leigázására, akik viszont szabadságukat védik. Vezérük, Redbad egy ideig hezitál, hogy nem túl nagy feladat ez – ebben egy hosszabb dániai száműzetés is segíti -, de aztán népe élére áll. És mielőtt valaki a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkársághoz fordulna – igen, létezik ma ilyen nálunk! -, nem árt leszögezni, hogy a filmben vannak jó keresztények, például Redbad felesége, és azt is, hogy a pogány népek keresztény hitre térítése Európa egyik legsötétebb fejezete volt. És persze eközben mindenféle intrikák is zajlanak, hol a frankoknál, hol a frízeknél, ami akkoriban bevett szokás volt, szóval sok minden történik, csak nem mindig elég látványosan, elég izgalmasan.
Mert hiába rutinos vén róka a Hollywoodban is sokszor járt rendező, Roel Reiné (Megint 12 menet, Halálfutam 2.), a csatajelenetek nem állnak neki kézre. Még ennyi lelkes, bozontos heavy metal rajongó statisztával sem, és az ütközetek sokszor esetlegesek, ami az egyik percben még stratégia, az a következőben még nyomokban sem mutatható ki, pedig ugyanazok harcolnak, mint pár perccel korábban. Persze van, ami működik, van, ami jól néz ki, Reiné és stábja remekül idézték meg a korszakot, az arcokat és a pogány szokásokat, még akkor is, ha ebből sok a másolás és utánérzés, de ez tisztességes iparos munka. Nem is feltétlenül az ő hibájuk, hogy a film odahaza hatalmasat hasalt. Az illetékes okosok ugyanis a foci VB idejére tették a bemutatót, úgy okoskodva, hogy mivel a holland válogatott nem jut ki, az országban senki sem néz majd meccseket.
És a végére egy meghökkentő érdekesség: Mata Hari, a híres kémnő is fríz származású volt, akárcsak Henry Fonda, a legendás színész.
Értékelés: 6/10
