Az ún. home invasion műfaji szabályai szerint sosem tudni előre, mi vár a betolakodókra, de itt azért nagy vonalakban sejthető, mire számíthatnak az idős orvosházaspárt zaklató angol proligyerekek. Nem sok jóra!
Pár éve volt egy, ugyan nem különösen nagy formátumú, mégis remek kis amerikai horrorfilm, a Vaksötét (2016), ahol egy lepusztult külvárosi házba tör be néhány lúzer fiatal, mondván, a tulaj vak, de sok a pénze, mi baj történhet. Természetesen csakis baj történik, ahogy itt is, a különbség csak az, hogy A tulajok – és ez most a cím is! - itt nyugdíjasok, nem vakok, de a pénzéhes sutyerákok itt is nagyon ráfáznak. Ja, és Angliában járunk, ami két dolgot jelent, a suttyók még suttyóbbak, a lakberendezés viszont valamivel nívósabb, ám más különbségek is akadnak, de erről majd később.
Adott egy lerobbant kocsiban éppen beszívó, három vidéki tahó, a szokásos felállásban. Van a közveszélyes pszichopata, az alapjáraton nem olyan vészes, bár mérsékelten szimpatikus gyerek, meg van az ilyenkor szintén kötelező bamba pacák, aki csak azt csinálja, amit a többiek. Ha azok egy állatmenhelyre mennének önkénteskedni, ő is azt csinálná, de most egy idős házaspár mutatós házát indulnak kifosztani, mert úgy tudják, azoknak van egy pénzzel telitömött, nagy széfjük. Ki is nézik, mikor mennek el az öregek a szokásos heti egyszeri éttermi vacsorájukra, ám közben befut a viszonylag normális srác csaja (Maisie Williams a Trónok harcából), akit magukkal cipelnek a betörésre, ami nem úgy alakul, ahogy tervezték. Mivel kispályások a széf feltöréséhez, úgy döntenek, megvárják az ártalmatlan külsejű öregeket, hogy majd kiszedik belőlük a zár kombinációját – csakhogy a néni és a bácsi a legcifrább fenyegetések ellenére sem hajlandó kinyitni a széfet.
A fiatalok innen már sejthetnék, hogy valami nem stimmel, csakhogy ezek a srácok túl tompák, ahhoz, hogy gyanakodjanak. És talán pont ez a gond a filmmel is. Hogy az egy szem lányon túl, aki nem is akart ott lenni, nincs senki, aki akár egy kicsit is szimpatikus lenne, akinek lehetne szurkolni, és aki háromnál több horrort nézett meg életében, az már tudja az alapszabályt: aki nem szimpatikus, az nem éli meg a stáblista végét. Innentől kezdve inkább az lesz izgalmas, hogy mit csinálnak a tulajok, mi a titkuk, mit rejt a széf, és hogyan győzik le a fiatalokat. Annyit segítek, hogy a bácsi (Sylvester McCoy) nyugdíjas orvos, az erősen demens néninek (Rita Tushingham) pedig masszív dühkitörései vannak, ami ugyan nem viszi előre a történetet, de ad egy bizonyos jóféle fenyegető hangulatot a filmnek, ami a „home invasion” műfaj elengedhetetlen eleme.
Aki pedig jobban ismeri az angol film történetét, főleg ami a brit újhullámot illeti, azoknak Tushingham és McKoy neve ismerős lehet – az előbbi olyan meghatározó darabokban játszott, mint az Egy csepp méz (1961) vagy a Gyémántok reggelire (1968), az utóbbi pedig többek között a Hobbit trilógiából lehet ismerős. És nyilván sosem gondolták volna, hogy öregkorukban egy B-kategóriás horrorban láthatjuk őket, de ez a színészet szépsége. Ők az elsőfilmes francia rendező, Julius Berg filmjének igazi sztárjai, még akkor is, ha Maisie Williams is kitesz magáért, bizonyítva, hogy az angol prolilányoknál elpusztíthatatlanabb lényeket még nem produkált az evolúció.
Értékelés: 5/10
És egy utolsó megjegyzés: a filmhez valószínűleg az évtized legrondább plakátja készült el, tessék csak megnézni.
