Most már két igazságtevő is van a mainstream kultúrában, aki visszavonulása után méhészkedni kezdett. Az egyik Arthur Conan Doyle detektívje, Sherlock Holmes, aki a bűnüldözésben megfáradva a méheknek szenteli az idejét Sussexben. A másik Adam Clay, akit mivel Jason Statham alakít, biztosak lehetünk benne, hogy nem arról fog szólni 1 óra 45 percen keresztül a film, hogy miként sürgölődik a kaptárok körül, és gyűjti be a mézet.

A méhész című film ugyan pont ezzel indul, de nagyon hamar kiderül, hogy ez a méhész másként is „méhész”. Így hívják ugyanis azokat a minden felett álló, elit ügynököket, akik bárkit képesek elintézni (de tényleg bárkit, erre még visszatérek!). Adam Clay (akinek nyilván nem ez áll a születési anyakönyvi kivonatában) egy visszavonult „méhész”, aki a nyugdíjas évit méhészkedéssel tölti, és egy magányos, idős nő pajtájában él. Ha túllendülünk azon a nem túl eredeti felálláson, hogy a „méhész” (egyezzünk meg abban, hogy az idézőjeles lesz az elit ügynök, a sima a mézkészítő) méhészkedik, egész szórakoztató és tanulságos sztori kerekedik itt ki. Eredetinek ugyan nem mondanám, hiszen az

„ismerd meg és gyűlöld meg a rosszfiúkat, akiket aztán egytől egyik likvidál a főhős”-tematika

nemcsak Stathamnek, de Liam Neesonnak (Elrabolva), Denzel Washingtonnak (A Védelmező) és Keanu Reevesnek (John Wick) is jól áll. Mi meg örömmel nézzük, mert ilyenkor úgy érezzük, kicsikét helyreáll a világ rendje (ebben is rokon Clay és Holmes, nem csak a méhészkedésben).

Jason Statham új filmjének egyik pozitívuma, hogy

egy aktuális veszélyre hívja fel a figyelmet: a számítástechnikában járatlan időseket kifosztó call centerek álságosságára.

Megvan az a felugró ablak, ami arra figyelmeztet, hogy vírustámadás érte gépedet, és klikkelj ide, vagy hívd ezt és ezt a telefonszámot, hogy minden rendbe jöjjön? Ezek valójában kamu vírustámadások, amik olyanok, mint egy önbeteljesítő jóslat: akkor válnak valódivá, ha az ember tényleg felveszi a kapcsolatot a megadott elérhetőséggel, és megadja az adatit. Így nullázzák le a Clayt befogadó idős hölgy számláit (köztük egy alapítványét is), aminek következében a nő öngyilkos lesz. Ez pedig nagyon nem tetszik az egykori „méhésznek”, így elindul, hogy leszámoljon azokkal, akik felelősek mindezért.

A méhész klasszikus hajtóvadászat, amit egy olyan karakter visz végbe, akiről mindenki azt pusmogja a háta mögött, hogy ha egy „méhész” van a nyomodban, jobb, ha elkezded skribálni a végrendeleted. Bár a szálak egészen a legfelsőbb politikai rétegekig vezetnek, Claynek esze ágában sincs megtorpanni, miközben

mindenkin átgázol, aki az útjába kerül, legyen az rendőr, rosszfiú, kommandós, FBI-os vagy zsoldos.

Az egész film tiszta kilencvenes évek, a jó értelemben: legyőzhetetlen hős (erre Stathamnak külön szerződése van), pörgős akciójelenetek és kötelező bonmotok a leszámolások előtt, közben vagy után. Van egy olyan például, amikor Clayt nem akarja beengedni két biztonsági őr egy irodaházba, és már tudjuk, hogy csúnyán el lesznek agyabugyálva:

Biztonsági őr: Ne kelljen háromig számolnom!
Clay: Egy, kettő, három. Na, most már nem kell.

Ez egy elég ütős felvezető a bunyóhoz, de sajnos nem mindegyik beszólás ilyen frappáns. Elég sokat viccelődnek a méhekkel, a méhészettel, ami általában elég béna szövegeket eredményez. Mint például ez:

Zsoldos: Nincs édesebb a bosszúnál.
Clay: De, a méz!

Ezeket talán nem kellett volna erőltetni.

ezért gyepál le mindenkit Statham (is)

Dwayne Johnson szerződésében van egy kitétel, ami miatt nem verhetik laposra a vásznon

Egy fura záradéknak köszönheti, hogy a vásznon még mindig veretlen.

Tovább

Az viszont jelentős érdeme a filmnek, hogy az akciójelenetek elég izgalmasan és változatosan vannak koreografálva. Ez mondjuk nem elhanyagolható, hiszen A méhész kb. kétharmadát ezek teszik ki, a köztes részekben az FBI lohol Clay után, miközben Clay a rosszfiúkat üldözi. Vagy

didaktikus szentenciákat hallhatunk az elkurvult világról, Jason Statham hathatós előadásban.

Ezeknek nem a tartalmával van probléma, hiszen szó van többek közt a magukra hagyott idősekről, a mindenen átgázoló, pénzéhes csalókról, és azokról is, akik aprópénzre váltják a becsületüket. A gond az, hogy mindez hatalmas lózungokkal teletolt nagymonológokban hangzik el, és teljesen ledobja a film dramaturgiája. Nem sikerült beleépíteni, olyan, mintha ilyenkor megnyomnák a stop-gombot, hogy valaki elmondja, mi is a tanulsága az eddig látottaknak.

Valahogy így járt Jeremy Irons is, aki hiába volt feledhetetlen főgonosz a Die Hard 3-ban, itt csak

téblábol a volt CIA-igazgató szerepében, aki pár milláért a rossz oldalra állt.

Ez persze nem az ő hibája, sőt, nélküle még ennyire sem lenne érdekes a karakter, de kétségtelen, hogy igazán nem volt mit eljátszania, mivel nem lett felépítve a figura. Ahogy a többi szereplő sem, még az a Verona Parker FBI-ügynök (Emmy Raver-Lampman) sem, akinek az édesanyja öngyilkos lesz az elején. Clay persze maga a titokzatosság, de az ő esetében ez természetes.

A méhész igazából kellemes kikapcsolódás a Jason Statham-rajongóknak, és azoknak, akik könnyed akciófilmre vágynak. Olyan film ez, amiben

a hangtalan és kizsákmányolt kisember helyett a harsogó gépfegyverek szólnak.