A legjobb filmes zárómondatok

Egy filmet jól kell indítani - és még jobban lezárni! Válogatásunkban remek filmek remek zárómondatait szedtük össze!

A bárányok hallgatnak (1991)

„Szívesen elcsevegnék még, de egy régi barátomat várom vacsorára. Viszlát.”

A fiatal FBI ügynökjelölt, Clarice Starling (Jodie Foster) végül elkapja a sorozatgyilkos Buffalo Billt, és megmenti annak utolsó áldozatát – hála egy másik sorozatgyilkos, a rendkívül kifinomult és intelligens Hannibal Lecter (Sir Anthony Hopkins) útmutatásával. Aki persze a segítségadást a saját hasznára fordítja, és így megszökik a szigorított őrizetből, de a film legvégén felhívja Clarice-t, akit éppen teljes jogú FBI ügynökké avatnak. Megígéri a lánynak, hogy nem fog a nyomába eredni, és ugyanezt kéri tőle is – aki persze nem mondhat igent. Lecter, aki ekkor már a Bahamákon van, így búcsúzik: „Szívesen elcsevegnék még, de egy régi barátomat várom vacsorára. Viszlát.” – a kamera pedig az újonnan érkező börtönigazgatót, a kissé ideges Dr. Chilton mutatja, amiből kiderül, ő „a régi barát”, és ő lesz a vacsora is.

 

A majmok bolygója (1968)

„Végül megtették. Felrobbantották! Legyetek átkozottak!”

Rengeteg kaland után az űrhajós George Taylor (Charlton Heston) és Nova, a barbár lány (Linda Harrison) a film legvégén ellovagolnak, végre szabadok lehetnek a bolygón, ahol a majmok képviselik a fejlett civilizációt, az emberek pedig vagy vadállatok módjára élnek, vagy rabszolgaságban. Mosolyognak, boldogok, az övék a jövő – vagy mégsem? Ahogy a tengerparti fövenyen lovagolnak, felfedezik a Szabadság-szobor romjait, és Taylor, aki addig azt hitte, hogy egy idegen bolygón jár, végre rájön, hogy a bolygó, ahol van, a Föld, és egy atomháború pusztította el az emberi civilizációt, és nyitotta meg az utat a majmok előtt. A filmtörténet egyik legváratlanabb és egyben leghatásosabb lezárása!

 

Psycho (1960)

„Még ezt a legyet sem ütöm agyon. Remélem, figyelnek! Csak hadd lássák, és tudják meg, hogy milyen vagyok! Akkor majd elmondhatják, hogy még a légynek sem tudott ártani.”

Alfred Hitchcock mindig a tökéletességre törekedett, és mindig szeretett váratlant húzni. A talán legismertebb filmje legvégén a fogdában ücsörgő, magára egy pokrócot terítő Norman Bates-t (Anthony Perkins) látjuk, aki saját, rég halott anyja hangját hallja a bomlott elméjében – ugyebár gyilkolni is az anyukaként gyilkolt. És anyuka hangja arról győzködi magát, hogy biztosan figyelik, de ha megmutatja, milyen szelíd – egy légy mászik a kezén, de nem hessegeti el -, akkor meg fognak győződni róla, hogy teljesen ártalmatlan, és biztos elengedik. A film azzal zárul, hogy Marion kocsiját kivontatják a mocsárból.

 

Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

„Csak egy út vezetett vissza Los Angelesbe, a 15-ös főút, az a gumirepesztő laposság, ami összeköti Bakert, Barstow-t és Berdoo-t. Aztán a hollywoodi sztrádán jöhet a dühöngő menekülés. A biztonság. A visszafogottság. Ami csak illúzió az illúziók világában.”

Terry Gilliam filmje, amely tökéletesen vitte vászonra Hunter S. Thompson lázálomszerű könyvét az író Las Vegas-i tripjéről, telis-teli van delíriumszerű monológokkal, teli frappáns megfogalmazásokkal, féligazságokkal és indulattal. Ilyen a történet lezárása is, amikor az író (Johnny Depp) kidobja – majdnem szó szerint – az ügyvédjét és tettestársát, Dr. Gonzót (Benicio Del Toro) a reptéren, majd nekivág az útnak extravagáns kocsijával, szipkával a szájában, miközben az LSD kulturális hatásáról értekezik, majd közli velünk, hogy Los Angelesbe tart a 15-ös államközi főúton – teszi mindezt úgy, hogy ami másnál abszolút közhely és üres póz lenne, nála menőség.

 

Viharsziget (2010)

„Melyik rosszabb? Szörnyetegként élni, vagy jó emberként meghalni?”

Martin Scorsese csavaros drámája végén kiderül, hogy hősünk, a szigeten nyomozó Teddy (Leonardo DiCaprio) tulajdonképpen Andrew Laeddis (az Edward Daniels név anagrammája), az intézet ápoltja két éve, akit azért zártak ide, mert megölte mániákus depressziós feleségét, aki vízbe fojtotta három gyermeküket. Az egész történet az ő képzeletének a szüleménye, lázálmai a gyógyszermegvonás tünetei, Chuck (Mark Ruffalo) pedig, akit partnerének hitt, nem más, mint a kezelőorvosa. Csakhogy a felismerés a jelek szerint nem hozza meg az elvárt hatást, ezért orvosai úgy döntenek, lobotómiát hajtanak rajta végre – ám utolsó mondata azt jelzi, ő maga ítéli önmagát erre a sorsra.

 

Acéllövedék (1987)

„Igen, egy szartengerben vagyok. De élek. És már nem félek.”

Joker közlegény (Matthew Modine) végigcsinálta a kőkemény tengerészgyalogos kiképzést, majd haditudósítónak osztották be, és így érkezik Hue városába, az amerikaiakat meglepetésként érő vietnámi Tet offenzíva legvéresebb ütközetének helyszínére. Amikor itt összefut régi haverjával, Cowboy-jal (Arliss Howard), csatlakozik annak szakaszához, ahogy átvágnak a romos városon, majd egy orvlövész csapdájába esnek – akiről a végén kiderül, hogy egy fiatal lány. A vérontás végén a szakasz az égő épületek közül vonul át a folyópart felé tartva, miközben a Mickey Mouse dalt éneklik a gyerekműsorból, és halljuk Joker hangját, aki eddigi fenntartásaitól megszabadulva – és emberségéből veszítve - már igazi katonának mondhatja magát.

 

Közönséges bűnözők (1995)

"Óriási csel, mondhatni ördögi trükk volt. Elhitette a világgal, hogy nem is létezik. Aztán egyszer csak eltűnt! Elnyelte a föld"

A filmnek egy rendőrségi kihallgatás ad keretet, amelyben Dave Kujan nyomozó (Chazz Palminteri) egy piti bűnözőt, a sánta Verbal Kintet (Kevin Spacey) faggat egy hajón történt mészárlásról, ahol egy csomó magyar gengsztert öltek meg és egy fontos tanút. Kint egy szép hosszú, részletgazdag történetet ad elő arról, hogyan állt össze Dean Keaton (Gabriel Byrne) bandája, akik az egészet elkövették. Úgy kanyarítja az elbeszélést, hogy a zsaru azt higgye, Keaton a titokzatos bűnöző, Keyser Söze, majd a kihallgatás végeztével kibiceg a rendőrörsről. Kujan egy darabig azt hiszi, jó munkát végzett, de lassan rájön, hogy a férfi a meséjét az iroda falán lévő újságkivágásokból rakta össze, de ekkor már késő. Verbal az utcán a bicegésből magabiztos lépésre vált, rágyújt, majd beszáll a rá váró autóba, hogy végleg eltűnjön. Milyen kár, hogy mind Spacey-ről, mind a rendező Bryan Singerről menet közben kiderült, hogy mindketten szörnyű emberek…

 

Becstelen brigantyk (2009)

„Mondjak valamit? Ez lett a kib*®*tt mesterművem!”

Pont egy Quentin Tarantino film maradt volna le a legjobb dumák listájáról? Nyilván nem, és ha menő dumák, akkor jöhet Brad Pitt Aldo Raine hadnagyként, a brigantyk vezetőjeként. Aki ugyan német fogságba esett, de a ravasz Hans Landa ezredes (Christoph Waltz) alkut kötött a hadnagy feletteseivel – cserébe az amerikai állampolgárságért, egy becsületrendért és egy birtokért, hagyja, hogy az amerikaiak felrobbantsák a mozit Hitlerrel együtt vele. A „zsidóvadász” nagyon elégedett magával, és elvárja, hogy Raine teljesítse az alku ráeső részét, az viszont lepuffantja Hermannt, vele érkező tisztiszolgát – társa még meg is skalpolja -, és bár kénytelen Landát életben hagyni, örök emlékeztetőül egy horogkeresztet vés a homlokára a késével. Amit Landa ostoba módon visszaszolgáltatott neki. A munkájával elégedett Raine aztán kijelenti: „Mondjak valamit? Ez lett a kib*®*tt mesterművem!”