A légió (1965)

A légió Stefan Zeranski Hamvak című klasszikus regényéből készült és a napóleoni háborúk idejébe viszi el a nézőt. A légió viszontagságai elevenednek meg a közel háromórás filmalkotásban, s az a folyamat, ahogy a lengyel katonák ráébrednek arra, hogy illúziókba ringatták magukat, s küzdelmük Lengyelország szabadságáért: más népek leigázásán kívül egyéb eredményt nem hozott számukra. Cinkosokká váltak egy világot leigázni akaró zsarnok tervei végrehajtásában. Andrzej Wajda keserű, komor képsorokat mutat be az egyébként gazdag kiállítású, látványos tömegjelenetekben is bővelkedő filmjében –

amely arról volt hírhedt a maga idejében, hogy rengeteg súlyos lovasbaleset történt a forgatáson.

A fénypont a lengyel emigráció legdicsőségesebb pillanata, a somosierrai csata, ahol a lengyel ulánusok egymaguk vettek be egy ágyúkkal védett spanyol hegyszorost Napoleon szeme láttára, aki serege legbátrabbjának nevezte őket.

Csendes Don (1957)

Mihail Solohov méltán világhírű, Nobel-díjat nyert négy kötetes művét – amit a mindössze négy általánost végzett író valószínűleg plagizált, egy, a polgárháború alatt elesett fehérgárdista kéziratát dolgozta fel - Szergej Geraszimov vitte vászonra. A maga idejében szuperprodukciónak számító film egy egyszerű doni kozák, Grigorij Meljehov (Pjotr Glebov) kalandjait követi végig az I. világháború, majd az orosz polgárháború után. Grigoríj csak sodródik az eseményekkel,  de ha harc van, abba beleveti magát, miközben a háború szép lassan őt is tönkreteszi és az őt hazaváró kedvesét is.

A nagy kozák lovasrohamok szerves részét adják a filmnek,

itt azt látjuk, ahogy a háború elején Galíciába betörő orosz lovasság könnyen elsöpri a felkészületlen osztrák-magyar védelmet, Grigoríj pedig megöli az első ellenséges katonáját – akinek az arca sokáig kísérti.

Arábiai Lawrence (1962)

David Lean (Híd a Kwai folyón, Doktor Zsivágó) volt korának Steven Spielbergje, annyi hátránnyal, hogy ő angol volt, és jóval kevesebb filmet csinált. Az első világháború egy kevésbé ismert színterére, az Arab-félsziget zavaros viszonyai közé visz el ez a hétszeres Oscar-díjas, lélegzetelállító látványvilágú, epikus történelmi film. A valóban létezett T. E. Lawrence (Peter O'Toole fantasztikus alakításában) a brit hadsereg térképész hadnagya, aki mindegy véletlen kerül az oszmán birodalom ellen lázadó arab törzsek élére –

az ő feladata lett az egymással is háborúskodó arab törzseket szövetségbe kovácsolni, majd megindítani őket a törökök ellen.

És az arab lovasság feldúlta a török utánpótlási vonalakat, majd a visszavonuló oszmán seregeket verte szét. Jelen esetben a fosztogató törökök kegyetlenségén felháborodva nem ejtenek foglyokat, noha inkább Damaszkusz felé kellene venniük az útjukat. A vérengzés Lawrence-et is magával ragadja és kivetkőzik angol úriember mivoltából – barátja, Ali ibn el Kharish herceg (Omar Sharif) döbbenetére.

A könnyűlovasság támadása (1968)

A könnyűlovasság a viktoriánus kori Anglia parádéba öltöztetett díszhadserege. Londonban, idilli környezetben képezték ki a 700 katonát és a lovassági tiszteket, akiknél a hiúság és ostobaság párosult a kegyetlenséggel. Parancsnokuk, Lord Cardigan (Trevor Howard) irányításával, hazafias szólamokat hangoztatva készülnek a krími háborúra a törökök védelmében a cári Oroszország ellen, holott saját világuralmukat akarják még szilárdabbá tenni.

A film nem annyira a híres, orosz ágyúk elleni rohamról, mint inkább a viktoriánus Anglia szelleméről szól.

Ennek fényében Tony Richardson , a brit újhullám egyik kiemelkedő alakja, a hatalmas veszteséggel járó, de különben sikeres rohamot, amit valójában egy jobb esetben félreértethető, rossz esetben értelmetlen parancs indított el, a hiábavalóság és az arrogancia mintaképének állítja be.

Waterloo (1970)

A szovjet Háború és béke (1966) tényleg elképesztő nemzetközi siker lett, és ennek volt köszönhető, hogy – egyébként az amerikai verzió felett bábáskodó - Dino De Laurentiis szuperproducer összehozta a kor gigaprodukcióját, a szovjet és olasz közreműködéssel készült Waterloo-t, amit Szergej Bondarcsuk rendezett, és Ukrajnában forgattak. Ami ironikus, mert a waterlooi csatában nem harcoltak orosz katonák – ellentétben megannyi más ütközettel a napóleoni hadjáratok során -, a szereplőgárda pedig angol és amerikai színészekből állt, de ezt leszámítva valóban

páratlan és briliáns műről van szó.

A film száműzetésből visszatérő császár (Rod Steiger) minden eldöntő ütközetéről szól, amelyet a Wellington (Christopher Plummer) angol és a segítségükre siető porosz seregek ellen vívnak. Az eredmény elképesztő volt, és nem csak azért, mert 15.000 statiszta „harcolta végig” a forgatást, ami hihetetlen szám, hanem azért, mert a csatajelenetek mai szemmel is lélegzetelállítóak. Íme, az angol könnyűlovasság, a Scots Greys, vagyis  "Skót Szürkék" vakmerő, de kudarcba fulladt támadása, a film  egyik csúcspontja.

Az ausztrál könnyűlovasság (1987)

Az első világháború borzalmas állóháborúként égett be kollektív emlékezetünkbe, ahol pár száz méterben mérték egy több tízezer ember életét követelő offenzíva sikerét, ahol a katonák éveket töltöttek ugyanabban a lövészárokrendszerben, de voltak kivételek. A Közel-Keleten még volt hely és lehetőség a mozgóháborúra, a manőverezésre, még nagy hasznát látták a lovasságnak. Itt küzdött a brit lobogó alatt az ausztrál lovasság – amely valójában lovon szállított gyalogság volt -,

amelynek legnagyobb fegyverténye Bersheeba bevétele volt,

amely a török arcvonal kulcsa volt, és ami megnyitotta az utat az angolok számára Jeruzsálem felé, jelentősen lerövidítve a háborút. Csakhogy egy öngyilkos küldetésről van szó, egy hősies rohamról a török ágyúk és géppuskák ellen.

Nagy Sándor, a hódító (2004)

Oliver Stone-t gyermekkora óta elbűvölte Nagy Sándor alakja, régóta dédelgette a gondolatot, hogy filmet forgat róla, tudván, hogy ez olyan történet, amit nem lehet elmesélni. Amiben benne van a dicsőség, a bátorság, az emberfeletti tettek, de benne van a hatalomvágy, a hiúság, az önteltség és a lassan mindent felülíró paranoia is. Oliver Stone olyan nagyszabású történelmi filmet akart csinálni, amit még százszor ennyi pénzből sem lehet leforgatni, de, ha nem is járt sikerrel, kudarcot sem vallott. A Nagy Sándor, a hódító (2004) helyenként elképesztően izgalmas, Alexander (Colin Farrell) talán leghíresebb fegyverténye,

a monumentális gaugamélai csatát hihetetlenül látványosan mutatták be,

ahol, míg a macedón gyalogság éppen csak kitart a túlerőben lévő perzsákkal szemben, Alexander egy zseniális taktikai lépéssel a lovasságát a meggyengült ellenséges derékhad ellen vezeti, amit a perzsa nagykirály, Dareiosz már nem bír idegekkel, magára hagyja seregét és feladja a csatát.

Mennyei Királyság (2005)

A Gladiátor (2000) elképesztő sikere után mindenki egy újabb látványos, de érzelemgazdag történelmi eposzt várt Ridley Scott-tól, aki ezt le is szállította, az ókori Róma után a középkori Szentföldet választva a keresztes hadjáratok idejéből. Lehet, hogy nem Orlando Bloom volt a legjobb választás az amúgy valóban élt Balian de Ibelin szerepére, aki egyszerű kovácsból lett Jeruzsálem védelmezője, egyszerűen azért, mert

túl cingár ahhoz, hogy elhiggyük neki, hogy könnyedén bánik egy hatalmas kétkezes pallóssal

és vígan szaladgál a nehéz páncélban, de Bloom felnőtt a feladathoz. A Marokkóban forgatott film hatalmas siker lett a Közel-Keleten, mert méltó ellenfelekként ábrázolja a muszlimokat, akik ekkor sok szempontból magasabb kultúrát képviseltek. Scott valóban törekedett arra, hogy árnyalt képet mutasson a korról és a szemben álló kultúrákról, de figyelt a kalandra, és kapunk egy szerelmi szálat is a gyönyörű Eva Greennel. Az ő szeme előtt játszódik le a Keraki csata, ahol a Balian maroknyi lovassága kettős ék alakzatban támad a túlerőben lévő muszlim lovasságra – a végeredmény egy percig sem kérdéses, de időt nyernek a civileknek, hogy bemeneküljenek Kerak várába.

Mongol (2007)

Bár a címszereplő, Tadanobu Asano japán, a rendező, Szergej Bodrov pedig orosz, mégis ez a kazah filmgyártás büszkesége és ékköve, és valóban nagyívű, látványos és izgalmas produkcióról van szó. Temüdzsin története a XII. századból aligha cseng ismerősen, hiszen mikor megismerte, és félni is megtanulta nevét a világ, akkor már Dzsingisz kánként emlegették. Szergej Bodrov tervezett trilógiájának első része Temüdzsin felemelkedésének viszontagságos útját mutatja be. Apja, a kán halála után magára marad, de célját nem téveszti szem elől: a mongol törzseket egyesíteni kell.

Ehhez megvan a maga módszere és taktikája,

mint amikor a mongol nehézlovasság ritkítja meg, majd visszavonulva vezeti csapdába egy öngyilkos roham után régi barátja, de most már ellenfele, Dzsamuka (Honglei Sun) lovasságát. Vannak a csatának erősen valószínűtlen elemei, de nagyon jól néz ki!

Törvényen kívüli király (2018)

A rettenthetetlen (1995) legvégén látjuk, ahogy az akkor még angolpárti Robert de Bruce lassan öntudatra ébred, és valóban ő lesz az, aki továbbviszi a skót függetlenségi harcot. Amit hasonlóan vívott meg, mint Wallace – vagy az angolok követték el ugyanazokat a hibákat, mindenesetre Wallace győzelme Stirling Bridge-nél nagyon hasonló Robertéhoz (Chris Pine) Loudoun Hillnél, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy kapunk egy valós történelmi tényeken alapuló, hihetetlenül látványos és izgalmas filmet, ami azt sem titkolja el, hogy

nem csak szabadságharcról volt itt szó, hanem polgárháborúról a különböző skót frakciók között,

és egy ember személyes ambícióiról, amiért gyilkolni is hajlandó volt. És végre a skótok itt nem hordanak szoknyát, mert ekkor nem volt még szokás. A Loudoun Hill-i csata az angol nehéz lovasság teljes kudarcát mutatja meg a terepet jól ismerő és felhasználó skót gyalogsággal szemben, és az ütközet második fele már nem más, mint egy mészárlás.