A filmidő kevéssé hasonlít arra, amit a való világban tapasztalunk, előbbiből hiányoznak az unalmas részek, és órákat, napokat, éveket ugrik át, ha a cselekmény úgy kívánja. A történet ilyen módon történő sűrítésének általában csak előnyei vannak, de néha a rendezők és az írók úgy döntenek, látnunk kell a szereplőinket enni, sétálni, vagy akár kimenni a WC-re. Következzen most 7 olyan produkció, ahol ez a dramaturgiai döntés maximálisan kifizetődött.

A fülke (2002)

Joel Schumacher filmje teljes egészében egy New York-i telefonfülke határain belül játszódik, főszerepben egy rámenős médiatanácsadóval, Stuarttal, akit egy mesterlövész sorozatgyilkos csapdába ejt, és azzal fenyegeti, hogy megöli, ha leteszi a telefont.

Schumacher azért döntött a formátum mellett, mert korábban még soha nem próbálta ki, és mert valóban eredetinek érezte. Colin Farrell a film minden jelenetében szerepel, a 10 napos forgatáson így minden reggel héttől délután négyig ott volt a fülkében, ebédszünet nélkül. Schumacher még akkor is osztott képernyőt használ, amikor egy másik szereplő van a vásznon, hogy Stuart jelen legyen, és ketyegjen az óra.

Felpörögve (2006)

Mark Neveldine és Brian Taylor őrült akciófilmjében tényleg az idő a főszereplő (Jason Statham mellett), mert a Chev Chelios nevű főhőst megmérgezték, s már csak egy órája van hátra. Cheliosnak rohannia kell az életéért. Csak úgy képes lelassítani a szívét leállító mérget, ha testében folyamatosan magasan tartja az adrenalinszintet. Ahogy az óra sebesen ketyeg, Chelios nagy zűrzavart okoz Los Angeles utcáin, s mindenkit elsöpör, aki az útjába mer állni. Meg kell mentenie szerelmét, ki kell cseleznie az őt üldöző fejvadászokat, és meg kell találnia az ellenanyagot is, mielőtt a szíve végleg feladja.

Élve eltemetve (2010)

Ryan Reynolds játssza Paul Conroyt, az Irakban dolgozó kamionsofőrt, akit terroristák elfognak és élve eltemetnek egy koporsóban egy mobiltelefonnal együtt. A 95 perces játékidő alatt nyomon követhetjük Conroy kísérleteit, hogy kommunikáljon a külvilággal és elvezesse őket a sírja helyszínére, miközben homok tölti meg a koporsóját, majd elfogy az utolsó korty oxigénje is.

Ezt a felállást valójában egy elég hétköznapi probléma indokolta: amikor Chris Sparling nekilátott a forgatókönyv megírásának, mindössze 5 ezer dollár állt rendelkezésére, így a filmet úgy írta meg, hogy drága kamerák, speciális effektek és jelmezek nélkül, egyetlen színésszel elkészíthető legyen. Szerencséjére Hollywood felfigyelt rá, Reynolds csatlakozott a projekthez, és 2 millió dolláros büdzsét kapott a film.

Kánikulai délután (1975)

Három fiatal férfi ki akarja rabolni az egyik brooklyni bankfiókot, ám semmi sem a terv szerint alakul. A legfiatalabb még időben kiszáll a buliból, Sonny (Al Pacino) és Sal azonban folytatják az akciót. A férfinak ugyanis a barátja átoperálásához kell a pénz, ám a kasszában alig ezer dollár van. A bankrablásból szinte akaratuk ellenére túszejtő akció lesz. A rendőrség körülveszi az épületet, és hamarosan a média képviselői is megjelennek.

Sidney Lumet rendező arra törekedett, hogy olyan alkotást hozzon létre, amely a lehető leghűbb a valós eseményekhez, miközben a közönség úgy érezheti, ott van ő is bankban a szereplőkkel. Ez nemcsak azt jelentette, hogy az eseményeket valós időben kellett elmesélni, hanem a filmzene teljes elhagyását is, ami Lumet szerint rontotta volna a realizmus érzetét, kivonva a nézőket a történetből.

Mielőtt lemegy a Nap (2004)

Richard Linklater romantikus klasszikusa, a Mielőtt felkel a Nap egy egész éjszakát sűrített 100 percbe, és a rendező, ahelyett, hogy a folytatásban ugyanazt a formulát használta volna, kitalált valami újat. Így kilenc évvel később Párizsba vitte a két főszereplőt, és leforgatott egy 80 perces filmet, amely a könyvesbolti találkozótól kezdve követi őket, ahogy ismét sétálnak, beszélgetnek és egymásba szeretnek, miközben Jesse közelgő elrepülésének határideje lebeg felettük.

De nem mindig ez volt a terv. Eredetileg Linklater egy több helyszínes, nagyobb költségvetésű filmet írt, amely bővítette volna az eredeti terjedelmét, de nem tudott elég pénzt összekalapozni hozzá. Így hát visszatért a tervezőasztalhoz, és Ethan Hawke-kal és Julie Delpyvel írt egy új filmet.

Victoria (2015)

Victoria egy Berlinben dolgozó spanyol lány, aki egy technoclubban mulatozik, majd egy fiútársasághoz csapódva elindul az éjszakába. A kezdetben ártatlan ismerkedésnek induló kaland teljesen váratlanul egy bankrablásba torkollik.

A Victoria lélegzetelállító technikai bravúr: dacára annak, hogy játékideje több mint két óra, és cselekménye Berlin különböző pontjain játszódik, az egész filmet mindössze egyetlen, vágás nélküli jelenetben vették fel, s ebben az esetben valóban nincsen szó rejtett vágásról vagy trükkökről.

Tizenkét dühös ember (1957)

Sidney Lumet első nagyjátékfilmje feltette a rendezőt a térképre, és három Oscar-jelöléssel indította el karrierjét. Az 1954-es, azonos című filmdráma adaptációja egy bírósági dráma, amelyben (nem meglepő módon) 12 dühös férfi esküdt vitáját követhetjük nyomon, akiknek arról kell dönteniük, hogy a vádlottat villamosszékbe küldjék-e.

Ismerd meg a bankrablót, aki megváltoztatta Hollywoodot!

John Wojtowicz igaz története ihlette a Kánikulai délután című Al Pacino-filmet. Wojtowicz akcióját viszont egy film ihlette. Hogy is van ez?

Az igaz történet

A film eredetije, a színdarab nagyban befolyásolta a Lumet által választott stílust, és azt a döntését, hogy a cselekményt valós időben mutassa be. És a végeredményt látva ez volt a helyes döntés.

Via: Listverse