„Bazinga! Még visszajövök! És egyszer a zenetáborban...” – vajon mit gondolnak kedvenc színészeink ezekről az ismert idézetekről?
1. Jim Parsons
Az Agymenők széria első pár évadában Sheldon Cooper állandóan az azóta már mémmé és pólómintává vált, jellegzetes felkiáltását ismételgette:
Bazinga!
Ami amúgy nem jelent semmit, és a sorozat negyedik évadára annyira túlhasználták már, hogy nemcsak a Sheldont alakító Parsons, de a forgatáson dolgozók is kezdtek mind megőrülni a kifejezéstől. Így aztán a sorozat társproducere, Steve Holland el is kezdett más kifejezéseket keresni helyette – de már nem volt visszaút:
A negyedik vagy az ötödik évadtól kezdve szinte soha nem mondtuk már ki, de ez lett az a dolog, amit mindenki az Agymenőkhöz kapcsol. És néha káros módon, mert az emberek valamikor már arra használták, hogy kigúnyolják a sorozatot. Talán ha összesen harmincszor mondtuk ki a 279 epizód alatt, mégsem tudtunk megszabadulni tőle. Az emberek szerették és ragaszkodtak hozzá, és ez lett a sorozat egyik védjegye.
2. Alyson Hannigan
Már több mint egy negyedszázad telt el azóta, hogy Alyson Hannigan berobbant a hollywoodi sztárok közé az Amerikai pite első részével, de az emberek még mindig nem felejtették el az ikonikus mondatát, amikor a karaktere azt mondja:
És egyszer a zenetáborban...
A színésznő a The Kelly Clarkson Show-ban egyszer elmesélte, hogy ez a mondat akkor vált számára problémássá, amikor anya lett, a rajongói viszont továbbra is ragaszkodtak hozzá, hogy akár a családja jelenlétében felidézzék a híres zenetáboros mondatot:
Most már két lányom van. Amikor velem vannak, és valaki elkezdi mondani ezt a szöveget, mindig megkérdezem, hogy elfelejthetnénk végre?!? Nagyon bepánikolok, és igen, igen, tudom, hogy melyik mondatról van szó, de még nem akarom ezt a beszélgetést a lányaimmal lefolytatni!
3. Arnold Schwarzenegger
Kevés hollywoodi színésznek volt olyan emlékezetes a filmes karrierje, mint a testépítőből lett akciósztár Arnold Schwarzeneggernek, akinek egy egész seregnyi büntető egysorosát őrzi a kollektív emlékezet. Természetesen a két legütősebb ezek közül a „Még visszajövök!” és a „Hasta la vista, baby!”, melyekről Kalifornia egykori kormányzója egyszer egy tévés talkshow-ban elmesélte: sosem gondolta volna, hogy pont ezek a mondatai válnak kultikussá.
Az a vicc az egészben, hogy egyikről sem sejtettük, hogy ennyire sikeresek lesznek. Te csak elmondod ezeket a dolgokat, de aztán jön a film premierje, és az emberek odajönnek hozzád. Fogalmam sem volt arról, hogy ez lesz a filmtörténelem legtöbbet idézett sora. Ez kész őrület!
4. Matthew McConaughey
Nálunk nem lett kultfilm a fiatal Matthew McConaughey 1993-ban bemutatott Tökéletlen idők című vígjátéka, de Amerikában ez is ugyanúgy a '90-es évek emblematikus filmjei közé tartozik, mint az Amerikai pite vagy a Mátrix. No persze leginkább McConaughey emlékezetes szavajárása, az erős texasi akcentussal eldünnyögött „Alright, alright, alright!” miatt, ami mára a védjegyévé vált. A mondatot egyébként Jim Morrison, a The Doors néhai énekese ihlette, és McConaughey saját ötlete volt, hogy előadja a filmben, de azt még ő sem gondolta, hogy végül ekkora durranás lesz belőle. A The Tonight Show-ban nemrég így vallott erről:
Az emberek folyton azt kérdezik tőlem: nem unod még ezt [a folyton emlegetett mondatot]? Én viszont azt mondom: nem! 32 évvel ezelőtt ez volt az első három szó, amit elmondtam a vásznon. Azt hittem, hogy csak egy egyéjszakás kaland lesz, de egy egész karrier lett belőle.
5. Steve Carell
A „That’s what she said.”, vagyis Steve Carell karakterének visszatérő kommentárja a The Office című sorozatban ma már a mémgyárosok egyik kedvenc alapanyaga. Az biztos, hogy ez egy nagyon vicces mondás volt, és nemcsak az első pár tucat alkalommal, amikor elhangzott, hanem később is, amikor a sorozatbéli hivatal összes dolgozója unos-untalan ezt ismételgette. Csakhogy évekkel a sorozat vége után még mindig kísérti Steve Carellt ez a mondat. A BBC-nek adott interjújában így beszélt erről:
Sétálok a gyerekeimmel, erre valaki letekeri az autója ablakát, és kontextus nélkül ezt kiabálja. És még csak nem is válaszként, tehát még csak nem is vicces a dolog, mert egyáltalán nincs semmilyen előzménye. Elég frusztráló ez egy színész számára, és mélységesen bosszantó egy komikus számára, aki azt szeretné látni, hogy egy viccét a felütéstől a csattanóig végigmondják! Akkor és ott ez a mondat vicces volt, mert a karakterem azt hitte, hogy vicces. (...) De a karakteremnek nem volt jó a humorérzéke. Szóval szerintem az emberek elfelejtik, hogy ez az egész irónia volt eleinte.