Nyilvánvalóan egyetlen alkotó sem úgy áll neki, hogy szándékosan rossz filmet fog forgatni, de van, hogy a végeredmény a törekvések ellenére is katasztrofális lesz – gyakran olyannyira, hogy akár évtizedekre megakasztja egy adott zsáner fejlődését. Mutatunk pár rettenetes példát.
Bolondos dallamok – Újra bevetésen
A vegyes technikájú Prérifarkas/Gyalogkakukk film elkaszálása a legfrissebb példája, hogy Joe Dante 2003-as alkotása
közel húsz évre megbénította az élőszereplős és animációs figurákat vegyítő alkotásokat
(ahogy arról korábban már írtunk, pár más filmhez hasonlóan a Warner nem fogja bemutatni a már elkészült Coyote vs Acme című művet, mert így jobban járnak anyagilag, mintha bemutatnák). Annak ellenére, hogy Dante kifejezetten jó nevű rendező, a Bolondos dallamok – Újra bevetésen főszereplője, Brendan Fraser pedig tehetséges színész, a mozi hatalmasat bukott.
Pedig a nyolcvanas-kilencvenes években több produkció is bizonyította, hogy sikerre lehet vinni ezt a műfajt, lásd a Roger nyúl a pácbant vagy a Space Jam – Zűr az űrbent. Valószínűleg utóbbi sikerén felbuzdulva készült el az újabb vegyes technikájú Bolondos dallamok-kaland. Az Újra bevetésen azonban olyan átkot hozott a zsánerre, hogy egészen a pár évvel ezelőtt bemutatott Sonic, a sündisznóig és a Space Jam – Új kezdetig nem történt újabb próbálkozás a nagyobb stúdiók berkeiben. Ahogy a fent említett Warner-es példa is mutatja: mindennek az a legfőbb oka, hogy mindenki félti a pénzét, hiszen a Bolondos dallamok – Újra bevetésen tanulsága alapján a vegyes technika gyakorlatilag a bukás szinonimája.
A Coyote vs Acme szomorú története
Mindenki Prérifarkas-filmet akar, kivéve a Warnert, akié a figura
Újabb fordulat jöhet a 70 millióból leforgatott, de végül kukázott Coyote vs. Acme kacskaringós történetében: az Amazon mellett már a Netflix és a Paramount is szeretné megszerezni, hogy a saját portfólióját erősítse vele.
Tovább
Anyát a Marsra
Robert Zemeckis több klasszikus és egy rendezői Oscar után egy ponton túl elért odáig a karrierjében, hogy alkotói törekvéseit egy új technológiába forgatta. A Polar expressz, a Beowulf – Legendák lovagja és a Karácsonyi ének című motion capture animációval készült filmeket ő rendezte, a Rém romnak pedig a producere volt: és idáig még rendben is mentek a dolgok. 2011-ben azonban bemutatták az Anyát a Marsra című produkciót, amelyben szintén producerként vett részt – és akkor beütött a krach. Az animációs film nemcsak
a box office-történelem egyik legnagyobb bukása lett,
de a Zemeckis által alapított, úttörő technikát alkalmazó cég, az ImageMovers Digital a csúfos produkció bemutatásának évében (nyilván ezzel szoros összefüggésben) befejezte a működését. És az sem lehet véletlen, hogy ma már elég ritkán láthatunk teljes egészében motion capture-rel készült animációs filmet.
Katasztrófafilm
A paródia műfajának számos vígjátékklasszikust köszönhetünk, elég csak Mel Brooks munkásságára gondolni. 2008-ban azonban jött az Aaron Seltzer – Jason Friedberg alkotópáros, és egy csapásra tönkretett mindent, amin addig tehetséges művészek sora dolgozott. Addig egyébként Seltzerék érdekes módon viszonylag sikeresnek számítottak, annak ellenére, hogy Csajozós film, Bazi nagy film és Spárta a köbön című paródiáik egyáltalán nem voltak jók.
Valamilyen érthetetlen oknál fogva a duó ezt követően még elkészítette a Vámpíros filmet, illetve a magyar mozikba már be sem hozott The Starving Gamest és Best Night Evert, továbbá a Superfast! – Haláli irambant. Egyedül ők nem vették észre, hogy mindezzel csak újra és újra elkövetik ugyanazt a harakirit.
Kleopátra
Elizabeth Taylor és Richard Burton ókori Egyiptomban játszódó eposza az 1963-as év legnagyobb sikere lehetett volna, ha a stúdió nem számolja el magát végzetesen. A produkció jellemző módon már azelőtt felemésztett 7 millió dollárt, hogy egyáltalán forgatni kezdtek volna, mivel az Angliában felépített monumentális díszletkomplexumot nem tudták használni (tönkretette az esős időjárás), így a római Cinécitta stúdióban nulláról újra fel kellett építeni az egészet.
Az angliai kitérő ezenkívül még arra volt jó, hogy a címszerepet alakító Liz Taylor súlyos tüdőgyulladást kapjon, ami miatt még tovább csúsztak a munkálatok.
A film fogadtatásának az sem tett túl jót, hogy folyamatosan a két főszereplő viszonyától volt hangos a sajtó, ráadásul további botrányt okozott, hogy az utómunkálatok során a rendezőt is kirúgták, miután a film hossza egyre csak nyúlt. A Kleopátra végeredményben nem tudta visszahozni a gyártási és marketingköltségeit, ezenkívül tett róla, hogy közel negyven évig senki se merjen kardozós-szandálos történelmi eposzt készíteni (az addigra már leforgott, a következő évben bemutatott A Római Birodalom bukását leszámítva).
Végül a 2000-es Gladiátor tudta csak feltámasztani az egykor virágzó, sárba tiport műfajt.
A mennyország kapuja
A szarvasvadász rendezőjeként ismert Michael Cimino 1980-as westernjét is a filmtörténelem epikus bukásai között tartjuk számon, és
talán ez végezte a legtöbb pusztítást listánk szereplői közül,
hiszen nemcsak a stúdióját vitte csődbe (a patinás United Artistsot az MGM vásárolta végül fel) és a műfajt vágta haza több évtizedre, de fatális hatással volt a szerzői filmezésre is Hollywoodban. Miután ugyanis a stúdiók fejesei saját szemükkel láthatták, sőt, egyesek saját bőrükön tapasztalhatták, hova vezethet, ha egy szabadjára engedett alkotó elszabadul (Cimino nemcsak a forgatás idejét, de a büdzsét is sokszorosan túllépte), a teljes amerikai filmipar elszánta magát rá, hogy visszaszorítsa az „auteur” szemléletet és a rendezői kontrollt.
(via Far Out)
Ez is érdekelhet
10 film, amely csődbe vitte a stúdióját
Rendezők és producerek, akik nagyot buktak Andy Vajnától Francis Ford Coppolán át John Travoltáig.
Tovább
