A 2001-es Oscar-gálán a Gladiátor a következő díjakat vihette haza: a legjobb film, a legjobb főszereplő díja Russell Crowe-nak, a legjobb hangkeverés, a legjobb vizuális effektusok, valamint a legjobb jelmeztervezés. A következő kategóriákban a film „csak” jelölést kapott: a legjobb férfi mellékszereplő (Joaquin Phoenix), a legjobb vágás jelölés, a legjobb látványtervezés jelölés, a legjobb operatőr jelölés, a legjobb eredeti forgatókönyv jelölés, a legjobb filmzene jelölés (Hans Zimmer), a legjobb rendező jelölés Ridley Scottnak.

És kikkel versenyzett a Gladiátor ebben az évben? Ebben az évben a Csokoládé, az Erin Brockovich – Zűrös természet, a Traffic és a Tigris és sárkány volt legjobb filmként jelölve, a Tigris és sárkány a legjobb idegen nyelvű filmként is versenyzett. Russell Crowe riválisa legjobb főszereplőként Javier Bardem (Mielőtt leszáll az éj), Tom Hanks (Számkivetett), Ed Harris (Pollock) és Geoffrey Rush (Sade márki játékai), szóval erős mezőny volt. Ridley Scott egyébként Steven Soderbergh-gel (Traffic) szemben maradt alul.

A Gladiátor a történelmi filmeken belül a 60-as években oly népszerű, ún. kard és szandál műfajt támasztotta fel, ezen belül is Ridley Scott három filmből merített. Az A Római Birodalom bukása (1964) szolgáltatta a római politikai intrikákat, hiszen itt is Marcus Aurelius császár utódlása a központi téma – a pestis áldozatául esett uralkodót mindkét filmben meggyilkolják -, illetve a Spartacus (1960), ahonnan az egész gladiátorvonal jött, majd legvégül a Ben Hur (1959). Utóbbiban a rabszolgasorba taszított főhős megdicsőülése a római arénában az a központi téma, ami megfogta a film íróit.

Van még egy fontos film, amely kiindulópontként szolgált, sőt, egy ponton szinte filmkockáról filmkockára meg is jelenik itt: Leni Riefenstahl grandiózus náci propagandamunkája, Az akarat diadala (1934). Ehhez persze hozzá kell tennünk, hogy a náci szimbolika rengeteget kölcsönzött a római birodalom szertartásaiból, vagyis az óra körbejár, de lássuk, miről van szó. Riefenstahl filmje egy légi felvétellel kezdődik, amely a birodalmi gyűlésre megérkező Hitlert mutatja, Scott Rómát mutatja a levegőből, és azt, ahogy Commodus elvonul a tömeg előtt harci szekerén, majd ugyanolyan sas jelvény jelenik meg, mint a náci gyűlésen, aztán mindkét vezetőnek kislányok adnak virágot.

Maximus Decimus Meridius kitalált figura, de több valóban élt karakterből gyúrták össze. Először is ott volt a szír származású Claudius Pompeianus, aki Marcus Aurelius lányát, a filmben is szereplő Lucillát vette feleségül, és egyes források szerint a császár őt nézte ki utódjául, de ő nemet mondott, hadvezér volt, nem politizált, és a Commodus elleni összeesküvésekben sem vett részt. További minta volt Cincinnatus, az egyszeri földműves, aki diktátor lett, amikor Rómát veszély fenyegette, majd annak elmúltával visszaadta tisztségét, illetve Marcus Nonius Macrinus, Marcus Aurelius egy valóban élt hű tábornoka.

Marcus Aureliust nem a fia, Commodus ölte meg, hanem a pestis, más források szerint a himlő vitte el i.sz. 180-ban Vindobonában, vagyis a mai Bécsben, amikor már 3 éve közösen igazgatta a birodalmat a fiával, akinek képmásával érméket is veretett. A filmbéli germán törzseket sem győzték le egy döntő csatában, az ún. markomann háborúkat már Commodus zárta el békekötéssel. Maga Commodus tényleg szörnyű figura volt, és valóban szeretett gladiátorként harcolni, és mindig nyert, mert ellenfeleit megsebezték az őrök – akárcsak itt Maximust. „Fellépéseiért” orbitális összeget hajtott be Róma lakóitól, és ez tett be korai népszerűségének, viszont nem az arénában halt meg, hanem egy atléta fojtotta meg, miután kihányta a neki szánt mérget, halála pedig a legsötétebb káoszt hozta el.   

A forgatókönyv korai verziójában, ahol Maximus még Narcissos néven szerepelt a Commodust megölő atléta után, még úgy volt, hogy a gladiátorok különböző termékeket hirdetnek, például a pajzsukon. Merthogy ez valóban így volt az ókori Rómában, a termékelhelyezés szülőhazájában, de a producerek teljesen jogosan úgy érveltek, hogy ez komolytalanná tenné az arénában zajló élet-halál harcot. Pedig bizarr módon ez azon kevés esetek egyike volt, amikor az írók és a rendezők hallgattak a szakértőként felkért történészekre.

Ma is sokan úgy tudják, hogy a lefelé tartott hüvelykujj jelzi azt, hogy nincs kegyelem, pedig pont fordítva van. A császár felfelé tartott ujja volt a jele annak, hogy a legyőzött ellenfél nem érdemel kegyelmet, és a felfelé mutató ujj a kardot jelképezi, a lefelé mutató ujj pedig a kard hüvelyét, vagyis a kegyelmet. Erre Ridley Scottot is emlékeztették a szakértői, ő viszont úgy döntött, hogy nem zavarja össze a közönséget, és a már elfogadott rossz verziót használta.  

Az angol színészlegenda, Oliver Reed három héttel a forgatás befejezése előtt hunyt el. A produkció olyan biztosítást kötött, amely Reed halála esetén fedezte volna azt, hogy egy másik színésszel újraforgassák a karakter jeleneteit – az általa játszott rabszolga kereskedő, Proximo kihagyhatatlan volt a történetből -, de Ridley Scott ragaszkodott Reed szerepeltetéséhez, és hiába fedezte volna a biztosítás kerek 25 millió dollárig a költségeket, már energiája sem lett volna az újraforgatásra.

A film sikerén felbuzdulva már 2001-ben emlegették a lehetséges folytatást, amelynek nem az itt meghaló Maximus, hanem 15 évvel később a már felnőtt Lucius lett volna a hőse. Russell Crowe-t is érdekelte egy második film, neki is látott kutatni arról, mit gondoltak a rómaiak a túlvilágról, és hogyan lehetne feltámasztani Maximust. Végül 2006-ban ő és Scott megkeresték a zenész Nick Cave-et, hogy írjon egy forgatókönyvet, amiből több részlet is felkerült a netre. Cave Christ Killer című verziójában a haldokló római istenek új életet adnak Maximusnak, aki az üldözött keresztények oldalára áll, majd az évszázadok során harcol a keresztes hadjáratokban, a II. világháborúban és Vietnámban. 2018-ban a Paramount jelentette be, hogy egy folytatáson dolgoznak, aminek Scott lehet a rendezője, és ami 25 évvel később játszódik, mint a Gladiátor.