1. A Gyűrűk Ura-filmek (2001-2003)

Talán picit csalunk, hogy a három filmet egyként kezeljük, de mentségünkre szolgál, hogy Peter Jackson egyszerre forgatta le a három epizódot, amik amúgy is szerves egységet alkotnak. És Jackson csodát művelt, mert senki nem gondolta, hogy John Ronald Reuel Tolkien munkái megfilmesíthetők, elsősorban azért, mert az író annyira egyedi és különleges világot épített fel, a szerteágazó saját mitológiáról, nyelvészeti leleményekről nem is beszélve. Az egy dolog, hogy a három film közel három milliárd dollárt csinált, illetve harminc jelölésből 17 darab Oscar-díjat nyert meg, az meg a másik, hogy sok más sikeres franchise-zal ellentétben

ezek a filmek cseppet sem öregszenek,

ugyanannyira látványosak, izgalmasak és egyediek, mint amikor az első részt bemutatták – pedig milyen sokan másolták az idők során őket!

2. A cápa (1975)

Bár Steven Spielberg sok mindent megváltoztatott Peter Benchley 1974-es, A fehér cápa című bestsellerének feldolgozása során, még ma is a legjobb adaptációk egyikének tartják a filmet – és még akkor is, ha a regényt nem tartják irodalmi klasszikusnak. Benchley-t egy, 1964-ben Montauk partjainál kifogott, közel 2270 kilót nyomó fehér cápa esete inspirálta, amely alapján eljátszott a gondolattal,

mi lenne, ha egy ilyen példány valóban beszabadulna egy zsúfolt strandra

– Spielberg pedig kézzelfoghatóvá tette azt a rettegést, amit egy ilyen esemény okozhat. A film tökéletesen vezeti fel a lény megjelenését, érzékelteti az általa jelentett veszélyt, illetve azt, ki hogyan reagál erre, majd hibátlanul adja vissza az élet-halál harcot az állat és a rá vadászó férfiak között. John Williams zenéje is tökéletes választás, ahogy az is, hogy a film – az olcsó folytatásokkal ellentétben – a nyilvánvaló horrormotívumok ellenére sem horror, hanem nagyon sok minden más.

3. Szárnyas fejvadász (1982)

Az 1982-ben bemutatott Szárnyas fejvadász egyértelműen kultuszfilmmé vált mára – kultuszkarakterekkel, elképesztő látvánnyal és hihetetlenül hatásos utolsó mondatokkal. A történet főhőse, Rick Deckard (Harrison Ford) a köztünk élő mesterséges embereket,

fellázadt, saját életet élő androidokat hivatott kivonni a forgalomból

egy sötét és disztópikus világban, amely többé-kevésbé Philip K. Dick 1968-as Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényén alapul. Ridley Scott rendező jelentős változtatásokat eszközölt a szövegen, és bár Dick a bemutató előtt meghalt, az első, nyers vágás alapján még maga a legendás sci-fi szerző is arra a következtetésre jutott, hogy a film jobb lett, mint az ő könyve.

4. A bárányok hallgatnak (1991)

Nem Jonathan Demme fedezte fel Dr. Hannibal Lecter karakterét a film számára, hiszen Thomas Harris munkájához már Michael Mann is hozzányúlt Az embervadászban (1986), Demme tette igazi klasszikussá Hannibalt, a kannibált, ő csinált belőle filmtörténeti jelentőségű gonoszt. A trükk az volt, hogy

megvillantották Hannibal briliáns intellektusát,

valamint azt a nehezen hihető, de "mulatságos" tényt, hogy ő csakis olyanokat fogyasztott el, akik azt tényleg kiérdemelték. Ehhez jött még Sir Anthony Hopkins hideglelős játéka, aki mindössze 16 percet szerepel az egész filmben, mégis Oscart kapott legjobb férfi főszereplőként(!!!) – és kellett ellentétként Jodie Foster földhözragadt, szinte eszköztelen alakítása is Hannibal kényszerű partnereként, illetve az a furcsa helyzet, hogy egy sorozatgyilkos segít elfogni egy másik sorozatgyilkost.

5. A keresztapa (1972)

Stanley Kubrick egyszer azt nyilatkozta, hogy Mario Puzo regényének feldolgozása a valaha készült legjobb film, és vele nem lehet vitatkozni. Francis Ford Coppola minden idők legnagyobb gengszterfilmjében azt a gépezetet mutatja be, ami az olasz maffiában gyökerezve a világ leghatalmasabb és legrettegettebb hatalmává vált az Egyesült Államokban. Figyelemmel követhetjük a kegyetlen, gyilkos módszereket, amivel a Corleone család feje dolgozik, és

a főszereplőket a film „negatív” hőseitől pusztán az választja el, hogy egy másik család tagjai,

de módszereik és gondolkodásmódjuk megegyező. Emberek sorsa, élet és halál kérdése dől el Don Vito Corleone (a szerepért Oscart kapó Marlon Brando) dolgozószobájában. Csakhogy Don Corleone sem élhet örökké…

6. A szoba (2015)

A korábban csak függetlenfilmes körökben ismert, ír Lenny Abrahamson vitte vászonra Emma Donoghue regényét, ráadásul úgy, hogy az írónő, aki számos megtörtént esetet dolgozott fel, saját maga írta a forgatókönyvet is – amiben alapjáraton sok kockázat rejlik, de Donoghue elkerülte az ilyenkor szokásos csapdákat.

Kockázat volt az is, hogy a film a történetet percre pontosan bontja ketté:

az első fél a szobában játszódik, és olyan, mint egy krimi, ahogy Anyu (Brie Larson) kidolgozza Jack (Jacob Tremblay) szökésének tervét, amelynek megannyi buktatója van. A második rész a hazatért Anyuról szól, aki képtelen megszokni régi-új életét, a tág tereket, a sok embert, még mindig munkálkodik benne a rettegés a férfitól, aki fogva tartotta és minden egyes este megerőszakolta. A két rész teljesen más, de a kettő együtt működik tökéletesen.

7. Ragyogás (1980)

Egy kis érdekesség az elejére: Stanley Kubrick akkoriban mindenképpen horrort akart forgatni, és naponta tucatnyi regénybe kezdett bele, amiket pár oldal után mindig a falhoz vágott. Amikor a Ragyogást kezdte el olvasni Stephen Kingtől, elmaradt a szokásos csattanás, innen lehetett tudni, hogy a rendezőnek tetszik, amit olvas.

King egyébként a film hatalmas sikere ellenére elégedetlen volt: főleg az anya, Wendy filmbeli karakterét kifogásolta, akit ő erős, független nőként álmodott meg, és ő bizony nem adta volna a főszerepet Jack Nicholsonnak – nem azért, mert rossz színésznek tartotta, hanem azért, mert Száll a kakukk fészkére című filmben (1975) már játszott őrült karaktert. Nicholson amúgy (itt is) zseniális, de sem ő, sem a film nem jutott el egy árva Oscar-jelölésig sem.

8. Suszter, szabó, baka, kém (2011)

Az írói karrierje előtt kémként dolgozó John Le Carré utolsó ügye hírszerzőként az MI6 egyik vezetőjének, Kim Philbynek az árulása volt, aki felfedte a KGB-nek több brit ügynök kilétét, majd 1963-ban a Szovjetunióba menekült. Le Carré ezt a történetet dolgozta fel 1974-es regényében, amelyből aztán a svéd Tomas Alfredson készített elképesztően kidolgozott kémmesét – és íme, egy megdöbbentő tény: Gary Oldman hosszú pályafutása és megannyi nagyszerű alakítás után itt jutott el az első Oscar-jelöléséig. Ő Georges Smiley, az újraaktivált kémelhárító, akinek egy kettős ügynököt kell lelepleznie, de magánélete egyes epizódjaival is el kell számolnia önmaga előtt.

Smiley nem egy James Bond, hanem egy szürke figura,

aki, bár életek felett rendelkezik, alapvetően egy hivatalnok, megspékelve persze azzal, hogy egy ragyogóan értelmes karakterről beszélünk. És bár kémfilmről van szó, itt mindent a párbeszédek visznek előre – és azok egyszerűen zseniálisak. Ahogy azok is zseniálisak, akik „beszélnek”, hiszen a főbb szerepeket a brit film legkiválóbb színészei alakítják Colin Firth-től Tom Hardyn és Benedict Cumberbatch-en át John Hurtig és Toby Jonesig.

9. Harcosok klubja (1999)

Chuck Palahniuk 1996-os regényéből David Fincher és a teljesen ismeretlen, azóta nagyjából el is tűnt Jim Uhls írtak forgatókönyvet, miután a Fox lecsapott a megfilmesítés jogaira. Nem volt nehéz dolguk, mert nem volt más érdeklődő, és

alig 10 000 dollárt fizettek, ami abszolút bagatell.

A forgatás alatt a stúdió el is bizonytalanodott, és, hogy a várható veszteségeket minimalizálják, majdnem nullára vágták vissza a marketingköltségeket. Utólag érthetetlen a szkepticizmus, mert Edward Norton és Brad Pitt párosa, a hihetetlenül eredeti sztori és a filmtörténet egyik legeredetibb elbeszélőmódja és legváratlanabb fordulata kultuszfilmet eredményezett – és persze sztárírót csinált Palahniukból is, aki azóta két újabb részt is írt az eredeti regényhez, de azok már tényleg túl kockázatosnak minősültek.

10. Jurassic Park (1993)

Steven Spielberg rendkívül izgalmas világot épített fel Michael Crichton regényéből az újra kitenyésztett dinoszauruszokra épülő „élménycentrummal”, amit 1993-ban rajta kívül kevesen lettek volna képesek összehozni – vagy senki sem. A Jurassic Park rengeteg mindent hoz egy mozijegy áráért:

kalandfilmet, családi mozit, horrort és szörnyfilmet a klasszikus Frankenstein sztorira hangolva, és még üzenet is van hozzá.

Arról, miként változhat a szórakoztatóipar valami egészen szörnyű dologgá, és mi történik akkor, ha felborítjuk a természet rendjét. És az is kiderül, mit csináljunk, ha szembejön egy T-Rex az éjszaka közepén a zuhogó esőben, és mai szemmel nézve elég elképesztő, hogy ezt a bestiát képesek voltak AZON a technikai szinten ÍGY megcsinálni. És ne feledkezzünk meg arról, hogy Spielberg mindig remekül választott főhőst, és itt a megunhatatlan Jeff Goldblum viszi a prímet.

Forrás: Empire Magazine