Rosemarie Magdalena Albach-Retty, avagy Romy Schneider 1938. szeptember 23-án született Bécsben igazi színész családban. Apai nagyanyja Rosa Albach-Retty, a Burgtheater híres színésznője volt, apja Wolf Albach-Retty és anyja Magda Schneider is szintén színészek voltak. Szülei 1945-ben elváltak, édesapja azonban már két évvel korábban elhagyta a családot, amely jelentősen meghatározta Romy későbbi életét. Egy kölni iparművészeti iskolába tervezett beiratkozni, de amikor édesanyja új film forgatásába kezdett, Amikor a fehér orgona virágzik címmel, a film készítői javasolták neki, hogy kérje fel lányát egy szerepre, ő pedig mondott igent a felkérésre, így alig 15 évesen szerepelt élete első filmjében, amit dicsérő kritikával fogadott a közönség és a szakma is.

1954-ben szerepelt Ernst Marischka filmjében, a Viktória - Egy királylány gyermekkorában, majd a híres rendező ismét felkérte a színésznőt az Erzsébet császárnéről szóló filmje, a Sissi - A magyarok királynéja (1955) főszerepére – az eredeti cím csak Sissi volt, a hazai forgalmazó szó szerint magyarosította -, így először játszhatta el Sissi szerepét, amellyel még hosszú évekig beazonosította a közönség. A szerep miatti beskatulyázás hamar teherré vált a színésznőnek, így csak sokszori unszolásra vállalta el a Sissi későbbi éveit feldolgozó második és harmadik részt, a Sissi - Az ifjú császárnét (1956) és a Sissi - Sorsdöntő éveket (1957). A negyedik epizódra azonban határozottan nemet mondott.

Hogy minél messzebbre kerüljön Ausztriától és a számára nehezen elviselhető Sissi-kultusztól, elvállalta  a Franciaországban forgatott Christine (1958) című film főszerepét, melyben a partnere Alain Delon lett. Nem volt szerelem első látásra, még csak nem is szimpatizáltak egymással. "Túl jóképű, túl fiatal és túl jólfésült” – mondja az első találkozás után Romy a sokszor késő, nehezen zabolázható Delonról. "Ártatlan kislány” – állapítja meg róla Delon. Az antipátia miatt a film egyik csókjelenetét tizenkétszer rontották el. Aztán valami hirtelen megváltozott.

A forgatás végén Delon hazautazott. Romy pedig mindössze egyetlen napig bírta nélküle, már másnap utánament Párizsba, és beköltözött Delon lakásába. Három hónap múlva Luganóban megtartották az eljegyzésüket. Házat vettek Párizsban, imádták egymást, de a karrierjüket sem hanyagolták el. És ez volt a nagy gond - vagy talán túl nagyon volt a szerelem, túl nagy lángok égtek mindketten, mert minden rövid különválásukat óriási veszekedések követték.

A kívülállók számára azonban ők voltak az évszázad párja, és Romy számára is felejthetetlen volt a kapcsolat - sokak szerint ez tette később tönkre.

Romy anyja, Magda Schneider sosem szívlelte Delont, sokszor intézett heves kirohanásokat ellene a sajtóban. Úgy érezt, lányát teljesen a befolyása alatt tartja a szívtipró, ráadásul tudni vélte, hogy férfiakkal is folytatott szerelmi viszonyt. Ezt a pletykát még inkább megerősítette Delon nyilatkozata: “Ha kedvem is támadna erre, ugyan kinek tartoznék elszámolással? A szerelemben mindent szabad.”

Aztán Delon életében színre lépett egy másik nő, Nathalie Barthélemy. Romy a hírre depresszióba zuhan, nyugtatókon él és az alkoholmámorban vergődik, vad kalandokba bocsátkozik.

“Pokol az életem”

– írja 1965 januárjában a naplójába. Delon nélkül létezni sem tud. 1965. április 1-jén ismerkedik meg Harry Meyen, színésszel és színpadi rendezővel, akitől megszületik fia, David. A gyermek boldogságot hoz Romy életébe, de házassága mégis unalmas, szürke. Delon sem találta meg a nyugalmat Nathalie mellett, és beadta a válópert.

Hosszú évekkel később jött egy új, nagy egymásra találás, de csak a vásznon. Jacques Deray nem Romy Schneidernek szánta a A medence  (1969) női főszerepét, hanem egy amerikai színésznőnek, esetleg Natalie Woodnak vagy Angie Dickinsonnal, akikkel Delon Hollywoodban viszonyba keveredett, de szóba került Monica Vitti és néhány francia színésznő, például Leslie Caron vagy Delphine Seyrig. Ám Delon a fejébe vette, hogy olyan női főszereplő kell, akivel már a való életben is átélte azt, amit a vásznon eljátszanak, és kijelentette: "Vagy Romy és én, vagy részemről vége" Végül a rendező és Romy is kötélnek álltak. A film óriási siker lett, és újra a legkeresettebb színésznők közé emelte Romy Schneidert.

Romy 1975. december 18-án Berlinben feleségül megy Daniel Biasinihoz, korábbi sofőrjéhez. 1977. július 21-én pedig életet ad lányának, Sarah-nak. Ám ez a kapcsolat is hamar zátonyra fut.

Romy, hogy megszabaduljon a testi-lelki fájdalomtól, ismét a pohár után nyúl.

Ingerlékennyé, hirtelen haragúvá, féktelenné válik. Biasini nem bírja tovább, de Romy sem, benyújtja a válókeresetet.

Romy negyvenegy évesen kórházba került, az orvosok daganatot találnak szervezetében: egyik veséjét ki kellett operálni. Nem sokkal később, 1981. július 5-én a 14 éves fia, David, akiért Romy annyira rajongott, fölmászott nagyszülei házának rácskerítésére, megcsúszott, és fölnyársalta magát. Még bement a házba segítséget kérni, kijött a mentő, de a kórházba tartva meghalt. Schnieder attól a pillanattól fogva nem akart élni. Kevesebb mint egy év múlva, 1982. május 28-án, pénteken elaludt, és soha többé nem ébredt fel.

A halálának okaként szívelégtelenséget tüntettek fel hivatalosan, de nagy mennyiségű gyógyszert és alkoholt találtak a szervezetében, ezért sokak szerint öngyilkos lett. Utolsó filmjét, A Sant Souci-i járókelőt (1982) már halála után mutatták be, a szerepért poszthumusz Ceaser-jelölést kapott.