A választások közeledtével az egyik leggyakoribb közéleti mantra így hangzik: „mindenki menjen el szavazni!” Lássunk néhány mémmé avanzsált példát arra, amikor jobban jártunk volna, ha egyesek nem veszik vérkomolyan az iménti felhívást!
Univerzális balhék, bulik, tánc
Suhajda Kálmán füzesabonyi lakos nem a szavak, sokkal inkább a szimbólumok (és paradoxonok) embere. Egy valamit azonban azonnal kijelenthetünk: a mackófelsőjén látható logó véletlenül sem intellektusát hivatott szimbolizálni. Bár az interjút nyitó kijelentése („nem nyilatkozom, hogy hogy tájékoztattam”) színigaz, jóllehet, ezt a kérdést nem is nagyon firtatta a riporter. Rögtön ezután előbújik belőle Uri Geller, és miközben a gondolat erejével történő szavazást taglalja, nemcsak meghajlítja a retorika mokkáskanalát, de csomót is köt a rá. A szellemi Mortal Kombat egy másik lokálpatriótával, Pölöskei Rezsővel folytatódik, aki interjúszituációban szintén a nullával való osztás nagymestere. Az új önkormányzat felé nagyratörő elvárásokat fogalmaz meg („univerzális balhék”), ugyanakkor nem vagyunk biztosak benne, hogy a Halálcsillag felrobbantása a képviselőtestület kompetenciájába tartozna. A füzesabonyi vezetőség érdemei között kiemelten emlegeti a zárcsökkentést, ami feltehetőleg a lakosok közti személyes bizalom erősítését szolgálta. Majd az interjú másik szereplője is leveri az intellektuális TUTO-lakatot, amikor a „kilehessenérdemeslegyen kimenni a pályára” rébusszal követeli az eredeti felállású Pink Floydot Füzesabony focipályájára, Syd Barrett hologramjával.
Tiszavasvárban ne csökkenjen semmi!
A Jó legyen mindenkinek akár egy Punnany Massif-dal címe is lehetne, ám ezúttal Lakatos Emese tiszavasvári lakos intelméről van szó, melyet az új képviselőtestület felé fogalmaz meg. A Disney-rajzfilmes vágyálmokkal még nem lenne semmi baj, de a fizikai törvények megrendszabályozásával – miszerint „ne csökkenjen semmi” – már túlontúl nyomasztó elvárásokat támaszt. Ugyanakkor - hogy néhány egyéb ellenpéldával is éljünk - nagyanyánk magas vérnyomása, a karbonlábnyom, a Kazinczy utcai hányástócsák száma és az általános elbutulás mértéke igenis csökkenjen, de tisztában vagyunk vele, hogy ez utóbbi kettő a fantazmagóriák kategóriájába tartozik.
Poroszlón egyik párt a másik
Íme, egy újabb ékes példa arra, amikor a riporter pazar érzékkel választja ki a bolygó 15 fényévnyi körzetének leghálátlanabb interjúalanyát. A poroszlói Igrin József ugyanis Moszad-vallatótisztek tucatjait küldené nyugdíjba, ha arra vetemednének, hogy bárminemű használható információt húzzanak ki belőle. Nincs kétségünk afelől, hogy harcedzett mikrofonnal van dolgunk, ám a „minekünk is fontos legyen, őknekik is fontos legyen” indok kifejtése után a membrán átértékelte addigi életét, és 40 napig báránybőr csuhában böjtölt pusztában. Ha azonban felöltjük szellemi micisapkákat, helyenként találunk kapcsolódási pontot Igrin úr mondandójában: az „egyik párt a másik” szentenciánál pl. érteni véljük, mire is gondolt a dadaista költő. A „szeretnénk arra jutni, hogy hát legyen valami” mondatnál pedig villámcsapásként ér minket a felismerés, hogy már átéltük ennél jóval életképtelenebb kormányprogram megvalósulását.
Na, mondja, kérdezzen!
A médiarutin nem cirmoscica! – ezzel pedig Igrin József is tisztában van, és immár szemlátomást készen állna egy saját late night show vezetésére. Ez persze nem azt jelenti, hogy az elmúlt időt az Összezárva Török Gáborral című műsor sztárvendégeként töltötte, amikor ugyanis a politika aknamezejére terelik, ismét úgy jár, mint az észak-koreai disszidensek jelentős része. Ám amikor a riporter elkezd közérzeti kérdéseket feszegetni, óhatatlanul beindul nála a Szomszédok-monológgenerátor tesztváltozata, amit a könnyed kádári nosztalgia még hitelesebbé tesz. Az interjú végén pedig immár egy professzionális megmondóember mosolyog vissza ránk, és finoman tudatja a riporterrel, hogy ilyen minőségében nem óhajt magánéletéről beszélni.
