Könnyű elszúrni, belemenni a közhelyekbe vagy rájátszani a homoszexualitás körüli viszolygásra, ahogy, mondjuk, ezek a derék stand-up humoristák szokták, akik persze iszonyat jó fejek, csak olyanok, mint a Monty Python ausztrál szkeccse: buzulás kizárva. De az érzékeny téma lehet nagyon vicces is, lehet emberi, lehet a kettő egyszerre.
A Coming out alapötlete pedig nem rossz: egy homoszexuális közösségben, főleg ha valaki a homoszexualitására alapozza a pályáját meg a sikereit, heterónak lenni a vállalás, a bevallás, a coming out. Lehet érzékenykedni, hogy minden közhelyes, a langyik Purcellt hallgatnak és piros autóval járnak, a történetben a melegből heteró lesz, ráadásul mechanikai behatásra, de ha minden szempontot betartunk, minden érzékenységet tiszteletben tartunk, akkor képtelenség vígjátékot írni. Inkább azt mondom: az első akadályt szépen viszi Orosz Dénes a filmjével.
Aztán az összes többit leveri. Érdemes talán versenyezni, ki mikor lett rosszul a filmtől, már a plakát idegesítő-e, a rendező bevált emberei Csányi Sándor és Tompos Kátya, mintha senki nem vett volna tudomást arról, hogy elszállt az idő, ez a Csányi már nem az a Csányi, inkább hasonlít Flintstone Frédire, mint a Kontroll főhősére. Mellettük Karalyos Gábor a harmadik, azzal a finoman melankolikus arckifejezéssel, amellyel a banki ügyfelekkel szokta közölni a jó hírt különböző százalékokról és kockázatokról. A magam részéről ennyire nem voltam előítéletes, megvártam a főcímet a hidegleléssel: aki ilyen zenét használ a filmjéhez, az velem azt közli, hogy neki az egész nem fontos, megy ez az ócska aláfestő rágógumi, amit azért tesz oda, mert semmit sem akar vele mondani.
A kérdés nem az, hogy ez most művészfilm vagy szórakoztató, hanem hogy miért nem szórakoztató. Néhány dolgot tudok csak mondani. Például a színészek miatt, akik inkább idétlenek, mint színészek, nem tudják, hogy a szórakoztatás éppen olyan komoly, mint a Hamlet. Hihetetlen felüdülés Mucsi Zoltán vagy Gyabronka József, mert ők nem tartják el maguktól a szerepet, hanem dolgoznak rajta. Ha nem komoly, ha csak a kontraszt kedvéért küldik a szívinfarktuson átesett rendőrt egy hónapon belül oszlatni, akkor is. Ehhez képest ezek a vidám fiúk, akik fő- és mellékszereplői a filmnek, nem tudom, mivel foglalkoznak. Azt sem tudom, miért nincsenek zavarban legalább egy kicsit a munkájukat rendesen végző kollégájuk mellett.
Talán azzal nyugtatják magukat, hogy ez csak egy vígjáték, nem túl jó poénokkal. Igazuk van, néha az ember csak les, hogy kihagyják a helyet, mint a színházban, itt most nagyon fognak nevetni, amikor azt mondjuk, hogy úgy nézel, mint a nők árleszállításkor, de nem elég jó a csattanó. Nem elegendőek a dalok sem, pedig ezzel szépen fölveszik a hazai vígjátékos hagyományt, sokat kell zenélni, hátha nem tűnik föl, hogy csak húzzuk az időt, a forgatókönyv egyórányi filmre volna elég, a többit ki kell tölteni, hogy meglegyen a kilencven perc. Meg is lesz, csak közben hitetlenkedve nézek az órámra: lehetetlen, hogy még csak ennyi telt el, sokkal többnek tűnt.
Van bájos kislány, vannak cicik, finoman elhelyezett reklámok, nemzetközi cím, bár aligha lesz nemzetközi a siker, jó, ha a Madách Színház ezt is megveszi musicalnek. Rendezhette volna a filmet egy leszálló ágban lévő híresség, akinek talán könnyebben meg is bocsátanánk. De mi lesz Orosz Dénesből, ha még meg is öregszik?
