Fülsiketítően reng a föld Roger Donaldson filmjében. Eszeveszetten tombolnak az elemi erők. Vörösbe borult az égbolt, izzó lávafolyam és sötét füsttenger hömpölyög az utcákon, szökőár hatalmas hullámai csapkodnak, hamufelhők hullanak a magasból. Kártyavárként dőlnek össze még a felhőkarcolók is. A Cascade-hegység lábánál elterülő település, a stílusosan Dante Poklának nevezett városka lakosai számára elérkezett a végítélet napja. A megmenekülésre úgyszólván semmi esély. Kezdő vagy naiv mozinézők bizonyára véresre rágják a körmüket a rokonszenves hősöket fenyegető veszélyek láttán, aki azonban ismeri a műfaj koreográfiáját, nyugodtan belefeledkezhet a borzalmak szemlélésébe. A bátrak és az erősek, a leleményesek és a szerencsések, amilyen Harry Dalton vulkánkutató és védencei, a polgármester asszony két csemetéjével, természetesen a halál torkából is kijutnak néhány sebbel-horzsolással. A kulcsember persze a férfi, akinek meg se kottyan, se tűz, se víz, ugrik, szalad, autót vezet, csónakba száll (mindig, amit éppen kell), s végül diadalmaskodik a könyörtelen természettel folytatott küzdelemben.
A Dante Poklában az élethalálharc mellett van halovány cselekmény-konfliktus is. Egy dúsgazdag tőkés készül arra, hogy ezen a festői, bár veszélyes terepen fialtassa meg a pénzét. A tapasztalt tudós figyelmeztet az esetleges katasztrófára, de nem mindenki osztja aggodalmait. Legyen vagy ne legyen mozgósítás - ez a kérdés. Aztán egyszer csak minden elsötétül, s következnek Harry, a superman pillanatai...
A katasztrófafilm változataiban elég régóta virágzanak a sablonok. Már a régi idők mozijában (Titanic, San Francisco, Árvíz Indiában stb.) kidolgozták a hatáseffektusokat, melyeket később egyre rafináltabban tökéletesítettek. Attól "modernek" az új verziók, hogy meghatványozódtak a sokkolás dózisai. A cápa óriási, a méhraj kilométeres körzetben támad, földcsuszamláskor metropolisok durrannak szét, vesébe hatoló az iszonyat. A Dante Pokla szerzői sem takarékoskodtak a kiállítással (a költségvetés bizonyára több esztendő magyar filmgyártására elegendő lenne). Körülbelül a film felénél kollégámmal az óránkra pillantottunk: jó, jó, állandó a veszély, de mit fog csinálni a stáb a továbbiakban? Kár volt aggályoskodni. Donaldsonék győzték újabb leleményekkel, s még fokozták is a feszültséget. Állandóan szikrázik, lángol, sistereg, sziszeg a vásznon. És a "mieinket" is óvja a Gondviselés. Amikor már-már úgy látszik, menthetetlenül elvesznek, segítségükre siet a fortélyos dramaturgia. Nem nyelheti el őket a pusztulás örvénye.
A vizuális megjelenítés illúziókeltő. Szemünk nem pihenhet egyetlen pillanatig sem, azzal azonban nem vádolhatjuk meg az alkotókat, hogy gondolatokkal is telezsúfolták a mesét.
A forgatókönyvíró neve: Leslie Bohem. Gyanúsan ismerős. A forgalmazó cég ismertetője nem tud róla, mi is csak sejtjük, bár aligha tévedünk: az illető szegről-végről magyar. Fia annak az Andre Bohemnek, aki egyebek között A Pál utcai fiúk Fábri-rendezte változatánál bábáskodott. Hiába, nincs nélkülünk még katasztrófafilm sem... Pierce Brosnan (Harry Dalton), napjaink James Bondja, státusához illően vitézkedik. Kifogástalan megjelenésű, közepes színész.
Végül is fanyaloghatnánk, de minek? A Universal Pictures új slágere - sikert jósolunk - nem kártékony mozidarab. Aki szereti a látványosságot, kiborzonghatja magát rajta.
