zene: Harold Faltermeyer és különféle előadók
kiadás éve: 1986
kiadó: Columbia / CBS Records
játékidő: 38:20
A Top Gun - amellett, hogy gyermekkorom kedvenc repülős filmjeként szoktam emlegetni - számomra a videózás hőskorának ikonikus példáját is jelenti, ez volt ugyanis az a film, amelyet hangalámondásosan sikerült megszerezni, s rongyosra játszani. A Don Simpson, valamint Jerry Bruckheimer producerek közreműködésével megvalósított projekt a nyolcvanas évek emlékezetes produkcióinak egyike, amely nemcsak a mozivásznon és a tévéképernyőn keresztül igyekezett hódítani, hanem - az egy évvel korábban bemutatott Rambo 2.-höz hasonlóan - videojáték formájában is.
A Tom Cruise (aki az akaratos ifjoncot, Pete "Maverick" Mitchellt formálta meg) főszereplésével készült mozi direktora Tony Scott volt, akit egyes információk szerint háromszor is kitettek a munkálatok során, ám mégis mindig visszaült a rendezői székbe. A Top Gunt egy 1983-as újságcikk inspirálta, mely az amerikai vadászpilóták egyik bázisába, a San Diegóban található Miramar Naval Air Stationbe engedett rövid betekintést az olvasóknak. A producerek jó pár forgatókönyvíró megkeresésén túl voltak, mire rátaláltak Jim Cashre és Jack Epps Jr.-ra, akik elegendő kihívást láttak a dologban. A film népszerűségének hatására rögtön kilátásba helyeztek egy folytatást, ám végül nem sikerült tető alá hozni, nemrégiben azonban felröppent a hír, miszerint Cruise és Bruckheimer olyannyira komolyan fontolgatja a második részt, hogy forgatókönyvének elkészítésével már meg is bízták a népszerűséget még csak ízlelgető Justin Markst (Street Fighter: Chun-Li legendája).
De térjünk vissza Maverick első kalandjához, melyben az ezt követően sztárrá váló Cruise (kinek szerepével először Matthew Modine-t keresték fel, ő azonban visszautasította azt) mellett olyan színészeket láthatunk, mint Val Kilmer, Kelly McGillis, Tom Skerritt, Anthony Edwards, Tim Robbins, Meg Ryan és Michael Ironside. A Thief of Heartsot és a Beverly Hills-i zsarut követően a producerpáros újfent Harold Faltermeyerhez fordult segítségért az aláfestő muzsikát illetően, s bár a komponista eleinte vonakodott igent mondani, ügynöke unszolására mégis rábólintott a megbízatásra. "Tudnod kell, hogy ezek a srácok mindig felszállási engedélyre várnak a kifutópályán, és közben Billy Idolt hallgatnak a walkmanjükön" - vezette fel instrukcióit első egyeztetésük alkalmával Bruckheimer. A zeneszerző tudta, hogy nem egy klasszikus alapokon nyugvó heroikus muzsikát várnak tőle, hanem olyat, amiben a szintis és a rockos elemek vállvetve egészítik ki egymást. Az írást a "Top Gun Anthem"-mel kezdte, ám mivel először nem rögzített belőle végleges verziót, zongorajátékként mutatta meg Simpsonnak, Bruckheimernek és Cruise-nak, akik telitalálatnak vélték a darabot. A score elkészültével párhuzamosan a film is összeállt annyira, hogy tesztvetítéseknek lehessen alávetni, fogadtatása azonban nem volt túl jó, ezért egyes jeleneteket újravágtak, ami miatt az instrumentális muzsikán is különféle változtatásokat kellett eszközölni, ám arra próbáltak ügyelni, hogy azok a részek, melyeknél a főbb témák teljes terjedelmükben kibontakoznak (ilyen például Maverick első repülése a szerencsétlen kimenetelű baleset után), ne módosuljanak a zene rovására.
Faltermeyer muzsikája - amely döntően a drámaibb, illetve feszültségteljesebb események alatt kapott helyet - csupán a film alatt hallható, a premierrel párhuzamosan megjelentetett filmzenealbumra ugyanis mindössze egyetlen tétel, a "Top Gun Anthem" került fel, amely gyakorlatilag a nyitány egyik feldolgozásának felel meg, melynek előadásában Steve Stevens is közreműködött gitárjával. A vezértéma adaptációja a rockos/szintipopos korong igen korrekt zárása, ennél több score viszont csupán az 1999-ben megjelentetett bővített kiadáson hallható a közel háromperces "Memories"-nak köszönhetően - a többi, addig kiadatlannak számító track mindegyike betétdal. A soundtrack hatalmas sikert könyvelhetett el magának: amellett, hogy a Billboard Hot 200-as listájának élén volt található, nyolcszoros platinalemezzé is vált. E népszerűség oka, hogy már a film készítésekor gondosan ügyeltek az alkotók arra, hogy olyan betétdalokat rendeljenek hozzá a jelenetekhez, amelyek egyszerre tükrözik a nyolcvanas évek zenei hangulatát és a pilóták világát. "Szerettem volna több dalon is dolgozni, a napi szinten történő vágásmódosítások miatti hajrában azonban eléggé intenzíven kellett dolgoznom a score-on, így nem jutott rájuk időm" - nyilatkozta Faltermeyer, aki íróként a Cheap Trick által előadott "Mighty Wings"-ből vette ki részét (ami miatt pár napra Chicagóba kellett utaznia), a "Destination Unknown" esetében pedig produceri szerepet vállalt. Emiatt került a képbe a komponista egykori pártfogója, Giorgio Moroder, aki az addig autószerelőként tevékenykedő Tom Whitlockkal közösen jó néhány dallal járult hozzá a mozihoz. Ezek között találjuk a "Danger Zone"-t, a "Lead Me On"-t, a "Through the Fire"-t, nem utolsóegybensorban pedig a szerelmi téma alapjául is szolgáló "Take My Breath Away"-t, amely Oscar-, Golden Globe- és ASCAP-díjat egyaránt bezsebelt, s a mai napig oszlopos tagja a rádiók zenei palettájának.
"A sikert látva, és azt, hogy ez mennyire összehozta az amerikai közönséget, ráébredtem, hogy milyen megtiszteltetés volt számomra ezen a hősi eposzon dolgozni. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy német származásom ellenére egy vérbeli epikus amerikai mozihoz írhattam zenét" - mesélte később Harold Faltermeyer, aki ezt követően már csak egy alkalommal, a Beverly Hills-i zsaru 2. kapcsán dolgozott össze Hollywood meghatározó producerduójával. Nem sok betétdalos soundtrackért rajongok, de jelen albumot korrektnek tartom, ugyanakkor remélem, hogy egyszer majd polcomon tudhatom a score-t is, mert akárcsak ez a kiadvány, az is kockáról kockára képes felidézni bennem a Top Gun minden egyes jelenetét.
