Brazil-portugál-magyar koprodukcióban készült film Chico Buarque de Hollanda regénye alapján. Budapest a Cukorsüveg-hegyen túlról.
Adottságok
Kezdjük az elején. Adott egy rangos irodalmi elismeréseket begyűjtött regény, a rendezői székben egy amúgy remekbe szabott filmeket (Központi pályaudvar, Senkiföldjén) fényképező operatőr és a legkortársabb magyar színésznő, Hámori Gabriella. Ráadásul a regény fővárosunkról szól, arról, hogy hogyan látják ezt a kelet-európai milliőt a messzi Brazíliában. Mi ez, ha nem izgalmas téma, szívünket megmelengető felvetés. Végre megtudhatjuk, milyenek látnak minket kívülről, milyenek vagyunk valójában mi, magyarok. Kár, hogy semmit sem tudunk meg magunkról.
Vázlat
José Costa egy Rióban tevékenykedő szellemíró, aki más nevében ír zseniális regényeket/önéletrajzot/akármit, amire igény van. Háttérben meghúzódó szellemóriás, akit nem motivál a hírnév, a földi hívság. Csak nyugodt, kiszámítható életre vágyik, ami képtelenség televíziós celeb felesége oldalán. Hamar bele is un kaotikusan unalmas, kihívásoktól mentes életébe és egy véletlen folytán Budapesten landol. Izgalmas nyelv, szép nők és az annyira áhított szellemi pezsgés fogadja. Ő pedig szerelembe esik a várossal, az álmaival. Hamarosan ideköltözik, munkát vállal, nyelvet tanul, beilleszkedik. Már amennyire tud.
Megvalósítás
Walter Carvalho filmjében megvolt a lehetőség, legalábbis a regény lehetőséget sugallt. A könyv írója bevallottan soha nem járt Budapesten, csak fantáziaképek alapján írta meg a regényt, de Carvalhónak ez nem lehet mentsége. Közhelyes filmet csinált egy szürkévé tett főszereplővel és egy vágóképpé degradált várossal. Ami nem is lenne baj, hiszen ha a történet univerzális, a világ bármely pontján játszódhat. Csakhogy a cím kötelez. Fényképezésben sehol sincs a film a rendező előző munkáihoz képest, és erre az sem lehet kibúvó, hogy nem ő, hanem a fia ült az operatőri székben. Épp a vizuális atmoszférateremtés az, ami miatt erőteljes a Központi pályaudvar drámaisága. Carvalhónak ezt illene tudnia. A dramaturgia ugrál időben és térben, Lenin szobor úszik a Dunán 2009-ben (nem mellesleg ez a gesztus mennyivel stílusosabban sikerült Wolfgang Beckernek), a nagy magyar valósághoz pedig elég néhány rendszerváltás korabeli kocsmadíszlet. Ráadásul Leonardo Medeiros szinte végig nincs jelen a filmben, pozőrként játssza a szerepét, hiányzik belőle a finomság, a temperamentum, csak túljátszott gesztusokat kapunk tőle. Hámori Gabriella sincs könnyebb helyzetben, néha azt sem tudja, mit miért csinál, pedig a finom arcjátékok terén tudjuk, hogy van benne potenciál. Átgondolatlan, koncepciótlan film, mely nélkülözi a művésziséget. Főleg, mert versrészletekkel tűzdelve próbálja költőivé, irodalmivá tenni a művet. Feleslegesen. Sajnos csak egy feszengő, kínos mozira sikeredett a Budapest, ahol az egyetlen szívderítő momentum Bálint András figurája, "A" költő nagybetűs paródiája.
Kinek ajánljuk?
- A brazil irodalom szerelmeseinek.
- Annak, aki Hámori Gabriellára minden körülmények között kíváncsi.
- Akit zavarnak a kínos filmek.
Kinek nem?
- A városfilmek kedvelőinek.
- Aki költői filmre vágyik.
- Aki a rendezőtől valami átütőt vár.
3/10
